Hogy lehet ennyire békés minden, miközben komoly traumák húzódnak végig az emberiségen, mint a felszín alatt terjedő ragály?
Író: Monos Anett
A mű címe: Perzselő tűzszünet
Kiadás éve: 2025
Kiadta: Skarlát kiadó
Oldalszám: 532 oldal
„Majdnem három éve nem láttam, de bűnre csábító tekintetével ugyanúgy a bőröm alá férkőzik."
„Majdnem három éve nem láttam, és most elérhetetlenebb, mint valaha.”
Bálint az egyéjszakás kalandok után komoly kapcsolatra vágyik, ezért aktívan randizik. Közben őrült nyaralásra készül, aminek csúcspontja egy kettős esküvő. Siófokon kell töltenie két hetet az anyjával, és annak vőlegényével, Krisztiánnal, plusz egy hangos baráti társasággal.
Egy nyaraló kicsi ennyi embernek, a falak pedig tovább szűkülnek, amikor megjön Adri New Yorkból, mint Krisztián esküvői tanúja, és ismét kénytelenek lesznek egy fedél alatt élni. Ráadásul Adri nem egyedül érkezik…
Adri karrierje szárnyal, viszont a párkapcsolata küzdelmes. Traumái a tengerentúlon sem eresztik, és azzal is harcolni kényszerül, akit a leginkább védene. Az esküvők miatt most mindketten visszatérnek Magyarországra, ahol egyre nehezebb megőrizni a kivívott nyugalmukat.
Bálint és Adri között szikra pattan, láng lobban, és félő, hogy a tűzvihar felperzseli a világukat.
Őszinte beszélgetések.
Sorsfordító döntések.
Szívfacsaró felismerések.
Mi történik, ha régi ellenségek gyűlnek össze egy közös nyaralásra? A tűzszünetben is robbanhat egy újabb apokalipszis.
☆☆☆☆☆
Megvan az az érzés, amikor takarod magad elől a lap alját, hogy nehogy spoilert lásson a szemed? Készülj, mert ez a könyv bizony ilyen lesz!
Itt is - ahogy az első részében is - volt bőven olyan jelenet, amikor hangosan nevettem, de Anett ismét megtalálta azt a finom egyensúlyt amik az ilyen könyveket azzá teszik, amik.
Mesterien ötvözi a komolyság és a humor kapcsolatát. Nem igen szoktam lélektani fikciókat olvasni, mert néha úgy érzem, túl sokak az én kis lelkemnek, de ezt a sorozatot bátran tudom bárkinek is ajánlani - mert a végére ígérem fel fog sóhajtani a Te lelked is.
Legalábbis nekem ezért ütött tavaly annyira nagyot, mert felidéztette velem, hogy milyen is volt régen: és kissé segített abban, hogy jobban elengedjem a saját múltamat is.
Hiszen ha ennek a kettő jómadárnak annyi rossz után sikeredett, nekem ugyan miért ne menne.
– Tényleg, hogy állsz az esküvői parával?
– Stabilan. Stabilan megvan.
De kezdjük is el a könyv ismertetését, ajánlóját:
A fülszövegből megtudjuk, hogy három év után Adri és Bálint ismét összekerülnek: a szüleik házasodnak, ezzel pedig elkerületetlenné válik, hogy családot alkossanak. De szerintem nem lepek meg senkit azzal, ha ez nem lesz éppen zökkenőmentes - és ha Adriról meg Bálintról van szó, Anett csak röhögve annyit mondd: na, fogd meg a söröm!
És mi pont ezért szeretjük a sorozatát ❤️
A közöttük húzódó kezdeti konfliktust az okozza, hogy Bálint ezidő alatt aktívan csajozott, nem élt cölibátus életet, aztán mégis ő volt az, aki jobban kiakadt, mivel már a lány az esküvőkig nem volt szingli. Ő hiába nem keresett komoly partnereket, Adri talált magának és megértem, hogy ez egy erős gyomros volt neki. Nagyon szépen megmutatta a kettejük között húzódó ellentéteket a könyv: amíg Adri inkább lelki támaszt keresett egy partnerben, Bálint ezt másképpen értelmezte.
Neki a fizikai kontaktus semmit nem jelentett, ha nem teljes szívvel csinálta azt, amit.
Szorított a torkom, de a hangom még mindig nyugodtan csengett. Ha valamit, ezt megtanultam az évek alatt. Elfojtani a fájdalmat.
Tetszettek a visszaemlékezések, ebben a részben többet láttunk bele Adri és Csabi múltjába, szoros kapcsolatába. Szerintem senkinek sem mondok újat, hogy ebben a részben sem sikeredett megszeretnem, de ahogy akkor is gondoltam, súlyos oka volt annak, amiért ő olyan, amilyen.
Aztán az utolsó jelenetében megláttuk mi is azt az oldalát, akit eddig csak Adri visszaemlékezéseiből hallhattunk.
Annyira remélem, hogy a folytatásban végre egyenesbe jön az ő karaktere (is), mert igazán megérdemli!
De a traumák is jöttek velem, ahogyan Csabi sem szabadult tőlük. Belénk kapaszkodtak, mintha szenvedésre éhes démonok lennének.
Nagyon tetszett, ahogy a régi gyökeres gyűlölködések szép lassan kibontották a béke fehér zászlaját: mind Adri, mind Bálint részéről. Rebeka és Krisztián pedig annyira zabálnivaló volt együtt, hogy hihetetlen! Ebben a részben ők lettek a második kedvenc párosom.
Bocs, de Bálintot és Adrit nehezen lehet überelni ;)
– Hallom, jól érzitek magatokat.
– Én nem annyira, mert nem vagy ott.
És hogy ki lett a TOP szereplőm?
Ebben a részben a posztot Kamilla kapta meg. És igen, Bálint és Adri is kedvenc volt, viszont Toma húga hiába szerepelt keveset, nekem ő lett a kedvencem. Az összes jelenet, amiben benne volt nagyon fontos volt és igazán terelgette a főszereplőinket a helyes út felé.
Igazán elfogadnék egy olyan barátnőt, mint amilyen ő.
– Lázadjak ötvenhárom évesen? – vonta fel a szemöldökét.
– A lázadás nem korhoz kötött.
Kamilla és Rebeka mellett pedig Krisztián lett még kedvenc szereplőm.
Igen, jól olvassátok!
Az a karakter, akit sose hittem volna, hogy meg fogok szeretni!
A végére annyira szerethető egy fószer lett, hogy már én is megértettem, mit látott meg benne Rebeka :)
Egyenesen pedig imádtam Bálint és az ő kapcsolatát, nagyon-nagyon megható lett!
És ha már a végéről ejtettem el mondatot: az engem teljesen sokkba rakott.
Ilyenkor mondjuk azt, - amit én készségesen meg is írtam már Anettnek - hogy a folytatás már tegnapra is késő lett volna.
Anett, remélem már folyamatban van a következő rész, mert muszáj minél előbb hoznod nekünk!
☆☆☆☆☆
Az első rész után instant buy volt ez a második is, amit természetesen muszáj volt egy boxban megvennem. Ha esetleg megfoglak Titeket, a linken tudjátok támogatni a vásárlásotokkal a kiadót:
(időközben elérhetővé vált az első rész PAPÍR alapú előrendelése is, mitöbb, tudjátok a két könyvet egy boxban megrendelni - ez azért tök menő, nem? :) )
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: egyszerűen még az elsőnél is jobban imádom, pedig ezt nem gondoltam volna, nekem az nagyon betalált - de mit van mit mondanom, imádom a kék színt, így ezek a borítók azonnal toplistásak
Fülszöveg: alig vártam, hogy végre olvashassam, az utolsó 2 mondat erősen nagyot ütött
Cím: imádom!
Cím: imádom!
Tartalom: 5/5
Mélypont: Adri Kerekesi után megy... ismét
Tetőpont: Lenke nénis visszaemlékezés a könyv végén
Kedvenc szereplő: KAMILLA, Adri, Bálint, Krisztián, Rebeka
Legutáltabb karakter: Etel - nem szerepelt sokat, de az is elég volt belőle
Kinek ajánlanám?: mindenkinek aki visszavágyik a nyárba, és majd azoknak is, akik a hideg napokban egy kis perzselésre vágynak
Figyelmeztetés!: -

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése