Még két ilyen mondat, gondoltam, és vele is úgy járok, mint a tiramisúval : menthetetlenül beleszeretek.
Író: Velencei Rita
A mű címe: Levendulaméz
Kiadás éve: 2016
Kiadta: Szolker
Oldalszám: 144 oldal
Édes, fűszeres, kesernyés – ahány történet, annyi hangulat.
Hogyan lesz egy olasz pénzérméből díszvendég egy családi ebéden? Szerencsét hoz-e, ha felhőszakadás idején vásárolunk kaparós sorsjegyet az utolsó forintjainkon? Miféle mellbevágó meglepetést rejthet egy elsőbbségi levél?
Kikapcsol, elringat, elszórakoztat, töprengésre késztet… Velencei Rita novelláskötete téren és időn túli utazásra csábítja az olvasót. Indulhatunk?
Hogyan lesz egy olasz pénzérméből díszvendég egy családi ebéden? Szerencsét hoz-e, ha felhőszakadás idején vásárolunk kaparós sorsjegyet az utolsó forintjainkon? Miféle mellbevágó meglepetést rejthet egy elsőbbségi levél?
Kikapcsol, elringat, elszórakoztat, töprengésre késztet… Velencei Rita novelláskötete téren és időn túli utazásra csábítja az olvasót. Indulhatunk?
☆☆☆☆☆
A novelláskötet három szakaszra oszlik el, egyenként 14-14-14 novellát tartalmaznak.
Tehát, összesen 42(-1) novellát olvashatunk el Velencei Rita írónő tollából.
Külön tetszett az Olasz kezdőknek c. rész. Régóta csábít magához a nyelv, de jelen pillanatban, még örülni fogok annak, hogy ezzel a kettő "alappal" is (német-angol) megbirkózok. Utána viszont, irány studiare l'italiano ;) És még külön tetszett az is, hogy nem csak egy idősíkban mozogtak a karakterek: ide-oda ugrálhattunk az időben és a térben.
Az írónő a pillanatokat mutatja meg nekünk, ahogyan ezt az egyik hátoldali ajánlásban is megírják:
Rita minden novellája olyan, mint egy fotóalbum egy-egy képe.
(Nádasi Krisz)
És, hogy én például, miért szeretek olvasni? Éppen ezért.
Már egy korábbi bejegyzésemben felelevenítettem George R. R. Martintól származó legkedvencebb olvasás imádatáról szóló idézetem: Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet. És itt pont ezt élhetem át: minden novellával egy új életbe kóstolhatok bele, mindig más esemény történik, de fantasztikumtól mentes dolog, épp mint, egy ember élete.
Néhány történet csak épp egy történet. Nincs cselekménye nagyon, nincs nagy horderejű mondandója: az olvasás közbeni kikapcsolódást segíti elő.
Tényleg olyanok a novellák, mint a fényképek. Mint ha mozgóképekké válnának és elmesélnék a pillanatnyi történéseket, amiket a bizonyos képek mutatnak nekünk.
Sokszor pedig csak pillanatok törtrészéig mesélődnek el: mint egy gyors vakuvillanás.
Személy szerint, sokat ültem A lakatlan kastély című novella fölött: azon gondolkoztam a végén, hogy hát ezt most mire véljem. Egy vándor és egy úr találkozik egy elhagyatott kastélyban és pár szót váltanak, majd az úr elhagyja az épületet. És ez a cselekmény egésze.
Aztán, rá kellett döbbennem arra, amit a bejegyzés eleje óta ecsetelek: ezek a történetek egy meg-nem-történt múlt pillanatképei. Emléktöredékek. Mint a történelemkönyvekben: ahol elképzeljük azt, hogy mint és hogyan történhettek azok az események, amik meghatározták a mostani életünk.
Nem kell logikát keresni. Hanem ki kell kapcsolni egy-egy novella hosszáig, és gondolkozni kell.
Az írónő könyve ezért zseniális: gondolkozásra ösztökéli az olvasót, hagyja, hadd bontakozzon ki a kreativitása, fesse le maga elé a képeket, amiket elmesél neki.
Ó, azok a szonettek...! címet viselő novella, pedig... mellbe vágott. Helena karaktere nagyon hasonlít rám. Főképp ez a mondata volt az, ami elindította bennem a felismerést:
A legtöbb novellát olvasás közben le tudtam magam elé festeni. (Az egyik legkedvesebb típusom a könyveknél: az agyam az olvasással párhuzamosan lejátssza a filmet is, amit elképzelek.)
Már egy korábbi bejegyzésemben felelevenítettem George R. R. Martintól származó legkedvencebb olvasás imádatáról szóló idézetem: Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet. És itt pont ezt élhetem át: minden novellával egy új életbe kóstolhatok bele, mindig más esemény történik, de fantasztikumtól mentes dolog, épp mint, egy ember élete.
Néhány történet csak épp egy történet. Nincs cselekménye nagyon, nincs nagy horderejű mondandója: az olvasás közbeni kikapcsolódást segíti elő.
Tényleg olyanok a novellák, mint a fényképek. Mint ha mozgóképekké válnának és elmesélnék a pillanatnyi történéseket, amiket a bizonyos képek mutatnak nekünk.
Sokszor pedig csak pillanatok törtrészéig mesélődnek el: mint egy gyors vakuvillanás.
Személy szerint, sokat ültem A lakatlan kastély című novella fölött: azon gondolkoztam a végén, hogy hát ezt most mire véljem. Egy vándor és egy úr találkozik egy elhagyatott kastélyban és pár szót váltanak, majd az úr elhagyja az épületet. És ez a cselekmény egésze.
Aztán, rá kellett döbbennem arra, amit a bejegyzés eleje óta ecsetelek: ezek a történetek egy meg-nem-történt múlt pillanatképei. Emléktöredékek. Mint a történelemkönyvekben: ahol elképzeljük azt, hogy mint és hogyan történhettek azok az események, amik meghatározták a mostani életünk.
Nem kell logikát keresni. Hanem ki kell kapcsolni egy-egy novella hosszáig, és gondolkozni kell.
Az írónő könyve ezért zseniális: gondolkozásra ösztökéli az olvasót, hagyja, hadd bontakozzon ki a kreativitása, fesse le maga elé a képeket, amiket elmesél neki.
saját fotó
Ó, azok a szonettek...! címet viselő novella, pedig... mellbe vágott. Helena karaktere nagyon hasonlít rám. Főképp ez a mondata volt az, ami elindította bennem a felismerést:
– (…) Ha az érzelmeinkkel félrevezetünk másokat, az megbocsáthatatlan.
Ebben a novellában egy férfi epekedését olvashatjuk, a hőn szeretett hölgye iránt. A beteljesületlen szerelem fanyarsága mellett, felcsillan a remény sugara is. A főszereplőnk, Helena saját magával vívja meg, talán az emberek romantikus életének egyik leghatalmasabb harcát: mennyire mehet el valaki egy barátságban? Hol van az a pont, ahol már csak egy vékony függöny választja ketté a szerelem és a szeretet halovány határát?
A mű olvasása végén megjelenik az a bizonyos Tizenötödik szonett, Shakespeare tollából. Gyönyörű választás a novellához: (az aláhúzottak a kedvenc soraim)
XV
Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
S e roppant színpad csak olyat mutat,
Amit titkos csillag-parancs irányít;
Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
S e roppant színpad csak olyat mutat,
Amit titkos csillag-parancs irányít;
Ha látom, egy az ember s a növény,
Egyazon ég húzza föl s rontja le:
Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
S kopik daliás emlékezete, -
Egyazon ég húzza föl s rontja le:
Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
S kopik daliás emlékezete, -
A múlás eszméje mindig elő-
Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
Melyben küzd már a romlás s az idő,
Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;
Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
Melyben küzd már a romlás s az idő,
Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;
S küzdve az idővel, mely elragad,
Mert szeretlek, én feltámasztalak.
Mert szeretlek, én feltámasztalak.
A legtöbb novellát olvasás közben le tudtam magam elé festeni. (Az egyik legkedvesebb típusom a könyveknél: az agyam az olvasással párhuzamosan lejátssza a filmet is, amit elképzelek.)
saját fotó
A Honfoglalás 2.0 novella olvasása közben nekem a Magyar vándor című magyar film ugrott fel az emlékezetemben. Ahogy a filmet is imádom, úgy szerettem meg ezt a novellát (is).
Összeségében: tetszett. De nagyon.
Az olvasás közben teljesen elfelejtettem, hogy magyar szerző művét olvasom.
Hihetetlen volt és letehetetlen.
Hihetetlen volt és letehetetlen.
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító:Tetszik. A levendula jelenik meg főképp a borítón, és erre utal a cím is. A levendulaszüretre. (A vonalkód is levendulaszálakból áll, ami nagyon menő :D rettentően tetszik!)
Fülszöveg: Sejtelmes, de összefoglalja, hogy mire számíthatunk. Konkrétumot nem ad, csak felkelti az érdeklődést az olvasókban.
Cím: Összehangolt a borítóval, egy novella címét vetíti elő. Tetszik. És a betűtípus, amivel íródott is nagyon szép. tetszett, hogy a novelláskötetet átlengi a növényke illúziója. Mivel a képeim kedvéért szedtem levendulát, a szobámnak, és a könyvnek is levendula illata lett :D (a könyv "illatát" amiatt is érezhettem, hogy a lila színhez nagyon egyszerűen kapcsolja már az agyam ezt a finom aromát) A levendula színe ráadásul az egyik kedvencem. Na, hát akkor még az illata.
Cím: Összehangolt a borítóval, egy novella címét vetíti elő. Tetszik. És a betűtípus, amivel íródott is nagyon szép. tetszett, hogy a novelláskötetet átlengi a növényke illúziója. Mivel a képeim kedvéért szedtem levendulát, a szobámnak, és a könyvnek is levendula illata lett :D (a könyv "illatát" amiatt is érezhettem, hogy a lila színhez nagyon egyszerűen kapcsolja már az agyam ezt a finom aromát) A levendula színe ráadásul az egyik kedvencem. Na, hát akkor még az illata.
Tartalom: Könnyed, elgondolkodtató novellák szép csokorban.
Kedvencek: Szuvenír; Ó, azok a szonettek...!; Olasz kezdőknek; Honfoglalás 2.0
Kinek ajánlanám?:Ahogyan a fülszöveg is megszólítja az olvasóközönségét: mindazoknak, akik az Életről szeretnének olvasni. Olykor humoros, olykor komor összeállításokban.
Figyelmeztetés!: Aki az oldalszám szerint spekulálja magában, hogy mennyi időt vesz igénybe ez a novelláskötet, az... Rettentően téved. Gyorsan szoktam végezni a könyvekkel, ha időm engedi. De a versek mellett, a novelláskönyvek azok, amiket (magamhoz képest) csigatempóban végzek ki.
Külön köszönettel tartozom az írónőnek, hogy olvashattam a novelláskötetét!
+ érdekesség: Az írónő egyik Kávé és krémes c. könyvének ajánlójában megtaláltam a saját monogrammom. Édesanyám első szava, mikor elújságoltam: nem te írtad véletlenül?
