Bosszúállók: BOOK TAG

Haló-haló Mindenki!

Lexa vagyok, és a mai nappal egy book taggel érkeztem hozzátok. Lassan másfél éve már készítettem egy taget Ellamara oldaláról, amit itt megtekinthettek. Abban a tündérmesék segítségével ástam magam bele a könyvek tengerében, a mai blogbejegyzésben pedig egy általam nemrég megismert világgal, a MCU-val fogtok ti is megismerkedni.

Be kell vallanom, nagyon sokáig húztam csak a szám, de két év folyamatos piszkálás után én is belekezdtem (és így én is kipipálhattam a szuperhősös filmek egy részét a listán, úgy mint a barátaim 70%a)

+ - 1.

Ismételten köszönöm a lehetőséget, és hogy kitölthettem a taged!

Akkor csapjunk is bele!

Ellamara bejegyzését: itt találhatjátok.

☆☆☆☆☆

1. Vasember: Egy könyv ami megnevettetett 

Tonyt mindenki megszerette. A beszólásai, a humora könnyen belopta magát mindenki szívébe.

Nagyon sok könyv volt képes mosolyt csalni az arcaimra, és olykor hangosan megnevettetni.

A legutóbb olvasott könyvem mondanám ide: Jennifer L. Armentrout: The Return - Visszatérés.

Seth beszólásain nagyon nevettem. Hiába, J.L.A. ért a karakterek megformálásához.

2. Amerika Kapitány: Egy könyv pozitív üzenettel

Nekem elég hűvös volt a karaktere, kimért. A mi világunkban elég elveszett volt. Így amikor az Endgame végéhez értünk mindenki elmorzsolt egy kis boldog könnycseppet érte.

Az első könyv ami eszembe jut ide, nem más, mint: Antoine de Saint-Exupéry

A ​kis herceg. Olyan gyönyörű gondolatok vannak benne a szeretetről, a hovatartozásról és az élet körforgásáról. Kiskoromban nem volt kötelező olvasmányom, de nem is bántam meg! Ez a könyv nem kisgyerekek kezébe való. Annyi idősen nem értik meg ezeket a gondolatokat, amik a könyvben vannak. A másik nagy felháborodásom okozója a Pál utcai fiúk.

Most komolyan.

Miért kell a gyerekeket ilyen nyomasztó olvasmányokkal traktálni?

3. Fekete özvegy: Egy könyv kick-ass női főszereplővel

Imádtam Natashat! Az egész karaktere lenyűgözött. 

Fel a kezeket Marvel fanok, ki várja még rajtam kívül a filmét?

Elsőnek Izzy jut eszembe, Isabelle Lightwood, A Végzet Ereklyéi sorozatból.

Még soha nem olvastam ennyire erős női karaktert. Nem hiába ő jutott elsőként eszembe. Ahogy a fantáborokat nézem a kinézett olvasnivalóimnál, sok ellenfele lesz majd az olvasmányaim során.

4. Sólyomszem: Egy alulértékelt könyv, amit szeretnél, ha többen olvasnának

Sólyomszem megtestesíti a csendes hős karakterét. Nagyon szerettem az ő karakterét is. Elvarázsolt a tehetsége, na meg, nem véletlenül hívják Sólyomszemnek.

Be kell valljam, itt segítségként kell kérjem a molyt. 

A választott könyvem pedig: Kimberly Derting: Eskü.

Ezt a könyvet mindössze 482-en olvasták.  Igen, tudom hogy itthon nem jelent meg a folytatása magyar nyelven a sorozatnak, de a bevállalósabbakat, ha elnyeri tetszésüket az első rész nem fogja érdekelni, hogy a folytatások eredeti nyelven, angolul vannak csak jelen. 

5. Hulk: Egy könyv, ami hihetetlenül feldühített

Hulk karakterét a végére megszerettem. Be kell vallanom, az önálló filmjét skippeltem. Nagy zöld szörnyike és bumm-bumm város. Nem láttam sok értelmét. Thor - Ragnörök filmjében pedig rengeteget nevettem rajta.

Sok ilyen könyv volt sajna. Címeket inkább nem mondok, de az utóbbi évben kerültek hozzám olyan könyvek, amik szerintem egy becsukott szemű kiadó előtt lettek kiadva. Annyira ordító helyesírási hibák, nyelvtani értelmetlenségek vannak benne, hogy...

Huu. Megint előjött belőlem a nyelvtan-náci. 

Hoppácska.

6. Thor: Egy könyves karakter, akinek csodálod az erejét

Az elején nem bírtam Thort. Egy beképzelt, elkényeztetett herceg volt, szinte alig vártam, hogy valaki jól bemosson neki és észhez térjen. Azonban ő volt az egyetlen karakter, személy véleményem szerint, aki nagy személyiségfejlődésen ment át. 

Az összes olyan karaktert idesorolnám, akik szörnyűségeken mentek át, de fel tudtak állni. Sok nehéz sorssal találkoztam olvasásaim során, de aki elsőnek eszembejuttt az Miles, Colleen Hoover: Ugly love - Csúf szerelem könyvéből. Teljesen nem emlékszek a történetre, csak az van bennem, hogy gyönyörű volt. Már, olyan értelemben, hogy Miles versei olykor szívszaggatóak voltak. 

Mert nem csak a jelent verselte el, hanem a múltját is.

7. Loki: Egy könyves csavar, ami meglepett

Áh, hát igen. A csínytevések istene. 

Lokit lehet nagyon utálni és nagyon szeretni. Én is így voltam vele. Az egyik pillanatban imádtam, utána meg utáltam. 

Hiába ezek az asgardiak... Ők varázsoltak el a legjobban.

Ahogy Ellamara is írta az ő blogbejegyzésében, a Smaragdzöld engem is teljesen elképített. Arra a csavarra senki, de senki sem számított.  AZONBAN, van még egy könyv ami számomra megfelelt azzal, hogy az állam a parkettán koppanjon. Nem volt ez más, mint: 

Jennifer A. Nielsen: The ​False Prince – A hamis herceg. 

Akkora... huha. A végén az a csavar teljesen megdöbbentett: csak néztem a szavakat, de egyszerűen alig dolgoztam fel. Azóta se érte el nálam egy könyv, hogy megdöbbenjek a végkimenetelen. A további részeit a sorozatnak még nem olvastam el, de ezt mindenképp be fogom pótolni.

☆☆☆☆☆

Nos, ennyi lett volna mára.
Nem ígérgetek, hogy hamarosan találkozunk, mert hamarosan elindul a következő okj képzésem, és lehetséges, hogy egy kissé el leszek foglalva. Munka meg suli...
Kívánjatok szerencsét!

Jennifer L. Armentrout: The Return - Visszatérés

Halihó blogolvasók, itt Lexa beszél!

A mai alkalommal az egyik kedvenc íróm könyvét hoztam el nektek, tartsatok velem. 

(Nem fogjátok megbánni.)

Rohadt jó, hogy csak úgy vonzom a bolondokat!

Író: Jennifer L. Armentrout

A mű címe: The Return - Visszatérés

Kiadás éve: 2015

Magyar megjelenés: 2018

Kiadta: Könyvmolyképző

Oldalszám: 478 oldal

A ​CSONTOS SEGGŰ VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…

Egy éve már, hogy Seth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka durva volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.

Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Seth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.

Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Sethtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.

MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…

☆☆☆☆☆

– Zavart érzek az erőben – jelentette ki.

Idegesen sóhajtottam, és hunyorítva néztem vissza rá.

– Most komoly, hogy a Csillagok háborúját idézted?

Számomra Jennifer L. Armentrout neve együtt cseng azzal a szóval, hogy minőség. Már megismerkedtem vele egész régen a Luxen, majd a Várok rád sorozatában. Azóta kezdtem imádni a stílusát, azt amiben ír. Egész szabad a nyelvezete, nem a megszokott kimért stílus, hogy mindent virágnyelven ír le. Teljesen hétköznapinak, élő embereknek érzem a szereplőket, olyanoknak, akik talán még szembe is jönnének velem az utcán.

Több probléma van a fejedben, pszicho-fiú, mint Medúzának, márpedig ami az ő fejében van, ahhoz képest egy bolond macskás nyanyáéban is megnyugtató csönd honol.

Hiába, nem egy majdnem ötszáz oldalas könyvvel kellene visszacsöppennem a molyos életbe, az olvasásba, de amikor ráakadt a szemem a könyvére (és kedvet is kaptam az olvasáshoz, ugye), nem tudott érdekelni, hogy milyen hosszú is a könyv. Tőle bármikor szívesen olvasok. Általában az szokott a problémám lenni vele, hogy rövidek a könyvei. Olvasnám még, és még, de az oldalak rekord gyorsasággal fogynak el...

És nem volt másképp ez ennél a könyvnél sem.

– Úgy futsz, mint egy csaj.

Dühösen pillantottam Seth hátára, és fújtattam.

– Mert az vagyok.

– Ettől még nem kell úgy futnod!

Oh, Sethi.

Amikor a könyvről szeretnék írni, csak az ő neve ugrik be. Mitagadás, J.L.A. ért az álompasik kreálásához. Ott volt Daemon, Cameron... na, hát igen. Egyszerre kimértek, titokzatosak, ugyanakkor melegszívűek, és bármit képesek lennének feláldozni azért/azokért, aki(ke)t szeretnek. Ugynakkor (általában) a sztori elején az összes seggfej. Már pardon a kifejezésért.

(De akkor is.) És pont ez, amiatt később a szívünkhöz nőnek.

Jól van, de mivel megígértem már magamnak (meg elég sok mindenkinek, akinek épp eleget csipogtam Sethről már), hogy nem csapok át fangörl üzemmódba, így következzen a NORMÁLIS értékelésem.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy mosolynak ilyen hatalma lehet.

A történet alapfelállásaként megismerünk egy lányt, egy elég nyomasztó múlttal, majd bejön a képbe Seth, és...

Na, ácsi-ácsi. Azt mondtam nem viszem át az értékelést egy zakkant rajongó írásába, de...

Sajnálom. De ez nem fog menni. 

Ebben a könyvben nekem egyértelműen ő lett a kedvenc szereplőm. A történet haladtával pedig a döntésem csak egyre sziklaszilárdabbá vált. Egy ilyen hős, egy ennyire összetett, tragikus és depresszív múlttal egy ennyire gondoskodó emberré vált... hát az hihetetlen. Nagyon nagyszerűen találta ki kedves írónőnk az ő háttértörténetét. Apránként adagolta az olvasónak, és a könyv fináléja előtt nem sokkal derült csak ki, ki is az a Seth, akiről mi olvasunk. 

– Még soha nem voltam senkinek az egyetlen.

Természetesen a könyv váltott szemszöggel íródott, így illene pár röpke mondatot Josieról is ejenem, aki a női főszereplő volt. Ahogy az előbb is írtam már, a kettejük múltja kissé hasonlít egymásra. 

Pocsék gyerekkor, barátok hiánya, kirekesztettség. Egy szóval nem mondom, hogy nem volt nehéz élete, de be kell valljam, most, itt ünnepélyesen:

Josie nem lesz a kedvenc női főszereplőm. Egyszerűen... untam. Fogalmam sincs miért volt ez, de simán félreraktam a könyvet még a történet elején. És erről nem az írónő tehet (vagyis, de, mert ő alkotta meg) hanem Josie. Régen emlékszek rá, hogy egy Luxen részt simán kiolvastam egy nap alatt, akár éjszakába nyúlóan is. Mert ott Katy is nagyon a szívemhez nőt. (Mi könyvmolyok és bloggerek tartsunk össze.)

De Josie... Valahogy nem tértem napirendi pontra felette. Olyan... érdekes volt. Általában a női főszereplőkkel nincs bajom, de az ő esetében akadtak. Olyan, nem is tudom pontosan megfogalmazni, mi volt vele a bajom.

Lehet az, hogy a srác elvette a fényét, és így rá kevesebb rivaldafény vetült. 

De az is lehet, hogy velem van a baj, de nekem a karaktere nem adta azt a pluszt, amit elvárnék egy főhőstől. Mindenesetre, megbocsájtok Jennifernek. Seth karaktere lenyűgözőre sikeredett.

– Te ettél valamit?

Nem. De téged felfalnálak. Az istenekre, a gondolataim megint tizennyolcas karikások lettek.

A mellékszereplők közül Deacon-t és Luke karakterét emelném ki. Nagyon szerettem a jeleneteket, amikor megjelentek.  Nagyon édesek voltak együtt, és most is, mikor kitaggeltem a címszavakat a bloghoz (a moly segítségével), vettem észre az LMBTQ jelzőt. Iiiigen, egy meleg párról van szó. De egyáltalán, még olyan se történt, ami miatt érezhető lenne a műfaj fuvallata. Csak a szavaikból tudjuk meg, hogy ők egy pár. Róluk még szívesen olvasnék többet. 

– Emlékszel arra az évadra, amiben a stulli temetőben harcolnak, mert az a pokol egyik kapuja? – kérdezte, halkan kuncogva. – A stulli temető az igazat megvallva tényleg az Alvilág egyik lejárata. Egy csomószor eltöprengtem már azon, hogy ki írhatja ezeket a részeket.

(J.L.A. és a Supernatural? Maga a mennyország!)

Ahogy kissé kutakodtam, észrevettem, hogy talán a következő könyvében Aiden és Alex sztorija is valamellyest napvilágot lát, hogy ők is a második rész oszlopos tagjai lesznek, és ennek nagyon megörültem. Ők a másik páros, akikről mindenképp tudni szeretnék többet. 

Így a végére pedig csak azt kérdezném...

Mire vársz még? Kezdj bele az olvasásba!

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Hát, igen. Seth....

Fülszöveg: Ha az írónő neve nem is mondana semmit, akkor is belekezdenék a könyvbe.
Cím: A vén moirák, mi? Nos, igen. Ebben a látásmódban elég találó.

Tartalom: Csillagos hatos.

Mélypont: Kis kitérő a nagyszülők házához.

Tetőpont: Apolló megjelenése Hüperion előtt.

Kedvenc szereplő: Seth. És Seth és... Seth. 

Legutáltabb karakter: Nem utálom, de nekem Alexander nem ette be magát a szívembe. Olyan kis kimért egy hapsi és... túlontúl merev.

Kinek ajánlanám?: Minden J.L.A. fannak illetve romantikus, fantasy könyv kedvelőnek. Illetve akiknek tetszett a Percy Jackson könyvek. (Ezt még csak filmben láttam, de bakancslistán van a könyvsorozat.)

Figyelmeztetés!: -

Sütő Fanni: Csudapest világvége

Szia Mindenki!

Lexa vagyok, és ebben a blogbejegyzésben egy olyan könyvet hoztam el nektek, amihez egy nyereményjáték kapcsán kerültem hozzá. Ez a könyv volt az előfeltétele a játéknak, amire én is jelentkeztem. Ki nem szeretné a nyereményjátékokat, főleg ha egy-egy könyvről van szó?

Naugye.
A nyereményjátékot itt érhetitek el, a könyvet pedig a TBA könyvek és az írónő jóvoltából ingyen letölthetitek erről az oldalról. (Igen, a nyereményjátékhoz moly.hu-s profillal kell rendelkezned.)
Innen is szeretnék köszönetet mondani Nekik.

Na vágjunk is bele!

– (…) És tudja-e egy egyszerű fogaskerék, hova megy a vonat?

Író: Sütő Fanni

A mű címe: Csudapest világvége

Kiadás éve: 2020

Kiadta: TBA Könyvek

Oldalszám: 60 oldal

„Novellák ​és versek a város másik oldaláról. Színes szösszenetek, világok közötti várakozás, verses világvége, alliteráló apokalipszis. Ha nyomaszt a valóság, vessz el kicsit Csudapesten!”

Sütő Fanni tehetségéhez kétség sem fér, ráadásul sokoldalúan csillogtatja meg a tudását. Versek, dalszövegek, novellák, vicces-őszinte blogbejegyzések, mind-mind az ő hatáskörébe tartoznak. Ráadásul két nyelven alkot, angolt tanít, és minden érdekes lehetőséget megragad, hogy tovább szélesítse a tudását, és minél izgalmasabb dolgokat alkosson.

A Csudapest világvége egy különleges különleges kötet, ugyanis feltárja nekünk Budapest eddig nem ismert oldalát. A metróvonalon utazva új, eddig nem látott helyeket fedezhetünk fel. Ha felpattanunk a villamosra és a vonatra szintén olyan helyszínekre lelhetünk, amire nem is gondoltunk volna. Vége az unalmas utazásnak, Csudapesten egy pillanatra sem fogunk unatkozni. Fanni ezekkel a novellákkal és versekkel egyedülállót alkotott, ugyanis Magyarországon nincs erősen meghonosodva az urban fantasy zsánere.

☆☆☆☆☆

Először is ez a borító valami csodálatos, nagyon tetszenek ezek a vibráló színek. Nem áll messze tőlem a festészet, és ez a fröccsentett budapesti részletek nagyon is megtetszettek. 

Szaszkó Gabriella előszava megmosolyogtatott. Egy kicsit, mint ha a jövőt csíptem volna el (persze nem szeretnék ennyire nagyképűsködni): én is a legjobb barátnőmmel egy írós csoportban futottam össze. Mi ugyan nem egymást bétáztuk, hanem komplett sztorikat találtunk ki, majd írtunk meg közösen. Most mindkettőnk írói életében (főleg most az enyémben) ihletválság van, de nagyon reménykedek benne, hogy ezt majd valahogy képes leszek áthidalni. Idestova lassan 4 éve boldogítjuk egymást, és én is meg vagyok győződve róla, ha eljön a nagy napom, ő is méltó helyet fog képviselni a násznépben.

Na, de kissé elkanyarodtam a könyvtől... Nagyon megörültem, amikor az urban fantasy szavakat olvashattam. Ez az a műfaj amire mostanában kacsintgatok, mivel szeretném szélesíteni a berögzött romantikus-fantasy könyvfalásomat. A könyv három nagyobb fejezetre lett osztva, én pedig akkor így fogom kielemezni ezt a kis könyvet:

Anya mindig azt mondja, ha nem találsz valamit, valószínűleg ott van, ahol utoljára hagytad.

Csudapest - Trollbuszok, metrólidércek, magashegyi istenek:
Imádtam Mora történetét a Golyó szívbe című novellában. Már ebben a novellában szembe tűnik az,  hogy a szereplők, és a sztori mindegyik helyszíne, az összes kis apró részlet mind-mind a helyén volt. Öröm volt olvasni egy ennyire összetett sztorit.
Tudjátok, hogy van ez. Egy novelláskötetnél (illetve regényeknél is) mindenkiben benne van az a kis drukk, hogy jó legyen a történet.  Különösen egy ilyen felépítésű könyvnél nehéz ez a folyamat, hiszen minden novellánál egy új történet veszi kezdetét, egy új világot kell a belső szemünk elé tárnia az írónak/írónőnek. Voltaképp... Novellát írni nehéz. 
Mora egy belevaló kiscsaj. Tetszett a finom kis romantikus szál, és a főhősnőhöz illően, nem ment el nyálba egy cseppet sem. Az ő kalandjait szívesen olvastam volna még, ha nem is regény változatban, de novelláskötetben mindenképp. Tetszett a történet műfaja, a kevert világ. Valamint a finom kis humor a sztoriban.
Így tehát, Mora sztorija után (kissé már megnyugtatva magam, hogy nem kell izgulnom, jó lesz a könyv) belevágtam a következő történetbe is, ami az Árnyékjáték címet viseli. Nagyon tetszett, hogy egy korábban feltűnt szereplővel ismét találkozhattunk. Na, de az Árnyékpest valami zseniális lett. Rengetegszer (és nem csak ezzel a novellával, hanem az utánakövetkezőknél is) egy komplett film kezdett el forogni a fejemben. Olyan komplett részletlefestések voltak benne, hogy csak pislogtam, mikor muszáj volt visszatérnem a valóságban, mert szinte éreztem a napsütést és a szellőt a bőrömön. Szóval igen, ez is nagyon tetszett.
A Sorsvonalakban pedig egy kicsit az ezoterikus dolgok kifigurázását éreztem. De annyi szent: nem a horoszkóp fogja megmondani, kibe kell szerelmesnek lenned.

Ez a ház, amikor az éj közeledtével lehunyta zsalugátereit, a reményről álmodott.

Felhővonatok - Másvilági állomások, szoborlányok, reményablakok
Az Északi pályaudvar összetört. A sok vidám történet után ez szíven ütött. Egyszerre hökkentett meg és nyűgözött le a mű, ahogy a végkifejlet felé haladtam vele. Ez volt az egyik kedvenc történetem.
A ciklus következő novellája Máli születésnapja volt. Egészen addig ameddig megszökött, nem is gondoltam arra a bizonyos szoborra, ami a középiskolámnak helyt adó városban található:

Kiskirálylány:

A szobor alkotója, Marton László (1925 - 2008) Tapolcán született. 

Én erről  - a Tapolcán fellelhető - szoborról beszéltem, ám még két testvére él a világban: 

az egyik Budapesten (a képen ez a szobor látható),

a másik pedig Tokióban üldögél a korlátján.

A remény az ostobák ópiuma.

Világvége Diszkó - Apokalipszis, posztapokalipszis, űr-zűrök:
Az első novella (Éden Zoo), meg kell mondanom, összezavart. A főhős kilétét a végén sikerült összemozaikoznom, de azt is úgy, hogy kimondták mi is ő.
A kötetben a következő vers Az utolsó fesztivál a kedvencem lett. Nagyon tetszenek a versátiratok, és ez borzasztóan jó volt. Egy nagyon komoly témát feszeget, amire nem szabadna csak legyintenünk.  Sok lúd disznót győz, de ha a ludak össze se fognak, nem fognak győzni.
A nagy csend pedig ugyanúgy hatott érzelmileg rám, mint az Északi pályaudvar. Persze, mindkettő a maga módján. Ez is egy olyan történet volt, amit még olvasnék tovább is. Ismét leforgott a képzeletbeli filmem a képzeletbeli mozitermemben. Sajnos egy elég aktuális, riogató jövőképet láttat itt velünk a kedves író. Reméljük ezek a sztorik, és hasonló társaik csak fikciók maradnak.
A puszta tündére is ismét egy szívbemarkoló történetet mesél el a szerelemről, és a várakozásról. Nagyon szép egy mese volt, ezt is besorolom a kedvenceimhez.

Ismét szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy elolvashattam a könyvet.
Az írónő fényes jövő előtt áll, az írói stílusa nagyon egyedi és a történetek olvastatják magukat.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Csillagos ötös.

Fülszöveg: Felkeltette az érdeklődésem a könyvre.
Cím: Érdekes. Budapest egy vidékinek maga az álom, de akik Ott élnek, tudják, ismerik a város árnyoldalait is. Akkor is látják a várost, amikor nem minden csudijó benne.

Tartalom: Különféle életszituációk, fantasztikus dolgok keveredése a mai világgal, gondolatok elültetése az emberek fejébe. Szerintem megkapja tőlem is az X-et. Igen! Olvassátok csak.

Mélypont: Északi pályaudvar és A nagy csend (érzelmi mélypontok)

Tetőpont: Golyó a szívbe, A puszta tündére

Kedvenc szereplő: Mora

Legutáltabb karakter: -

Kinek ajánlanám?: Szokták mondani és egyre több helyről hallom (ahogy fentebb is említettem), hogy Pest csak a vidékieknek csodahely, az ott élők máshogy élik meg a főváros forgatagát. Elsősorban én nekik ajánlanám ezt a kis kötetet, hogy kicsit kizökkenjenek a szürke hétköznapjaikból, vesszenek el a gondolataikban, és talán kikötnek Árnyékpesten, ahol minden lehetséges. Az olvasásom közben én is elgondolkoztam azokon a helyeken, ahol a történetek játszottak. És azt kell mondanom, kedvet kaptam arra, hogy felfedezzem magamnak Budapest eddig nem látott részeit. Kiváltképp megkeresem a Kiskirálylányt.

Figyelmeztetés!: Vigyázat! Beszippant.

Teleki Anna: Aris Belle Lustrin - A szörnykirály pecsétje

*idézet helye*
(ami nincs mert kitörölték az összes kigyűjtöttem)

Író: Anna Teleki

A mű címe: Aris Belle Lustrin - A szörnykirály pecsétje

Kiadás éve: 2016

Kiadta: Publio

Oldalszám: 120 oldal

Belle szerelmei sorra halnak meg abban a pillanatban, hogy az elfogadás jeleként megcsókolják a lány szívén éktelenkedő sebet. Miért? Ezt az átkot már gyermekkora óta viseli. Azonban most fény derül titkaira. Belle jövőjét mégis sötét árnyak fedik el. A reménye egyedül egy zafír szempárban marad fenn…

☆☆☆☆☆

Először is, csak megköszönném annak, aki a többtíz idézetem egy az egyben kitörölte a molyos könyvadatlapon. Ez vezetett oda is, hogy ez a kisebb értékelés, kritika meglássa a napvilágot a blogomon is. Mert ahogyan ma hazacaplattam az utcánkon,  a majdnem két éve történt incidens mikor eszembe jutott ismét (igen, az hogy megsemmisítették a kemény munkám) felháborított.
A könyvet még 2018 októberében volt szerencsém elolvasni, de ahogy frissítgettem a moly-os profilom, megláttam ezt a hosszabbacska értékelést, és úgy gondoltam - már régebb óta tervben volt -itt is meg szeretném osztani mindenkivel, akihez eljutnak a szavaim.
Tehát most következzék a friss, olvasás utáni értékelésem, kicsit megbétázva (spoiler alert):

A sok negatív kommentelés ellenére belefogtam a könyvbe. Először is, a cím nem tetszik… Lehetett volna találóbb is, mint például az alcím. Mert na, az találó. De értem én, a végén derül ki, miért is ez a cím a könyv címe, de… Most na. Aki csak a címet látja jókat néz, hogy ez meg mi a szösz…

Nem szeretek kritizálni. Tudom milyen baromi elszánt az, aki könyvet ad ki. Meg nos, hol vagyok én azon a szinten, hogy más könyvet parodizáljam.

Ezaz, sehol. Majd ha kiadok egy könyvet, nyugodtan jöhet a sav, de ameddig nem tartok itt, addig csendes szemlélő szoktam lenni a rossz könyveknél.

A 'rossz' is eléggé objektív, ugye. Ha már a rossz dolgoknál tartok: rossz szokásom, hogy makacs vagyok és nem hallgatok másokra.

Most kellett volna.

Nem szeretek kritikákat megfogalmazni (nem is tudok).

És igen, el kellett volna egy nyelvi lektor (nem vagyok sznob irodalmár és hasonló, de itt ez megerőszakolja a szemem), de ha emiatt félbehagytam volna a könyvet, ugye nem érkezhetett volna meg ez a szupi értékelés.

Ugye.

((Megjegyzés: tettem félre már könyvet azért, mert ideges lettem a helyesírási hibákra, a nyelvtanra, a space hiányokra, a gondolatjelek hiányaira. Vagy csak úgy, a betűtípusra. Csak mondom…))

Borító alapján én is vámpírsztorit vártam. Hacsak, nem arra akar utalni, hogy mit tettek a lidércek régen az emberekkel... A történet mesélősen indult, majd mikor a főszereplőnk levázolta a világot azt gondoltam, na ez tök izgi lesz. (És elkezdtem imádkozni, nehogy elszúrja…)

Aztán jöttek a buktatók: látogatóba ment NYC-be. Ezután gondolt egyet és inkább elment egy előadásra, mikor a kirándulás célja a rokonlátogatás volt.

Namármost.

Az elején kiderül, hogy nincs térerő, vagy csak alig-alig, aztán pedig mondja is, hogy hát, nem is működik az órája. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha nekem mondjuk az utolsó százalékokat rúgja a telóm, gyors bejelentkezek mindenkinek, hogy ekkor-meg-ekkor leszek legközelebb elérhető. Pláne nem úgy csatangolok el, hogy időhöz vagyok kötve, és várnak.

És nem hagyok idegeskedni valót másnak azzal, hogy elmegyek az előadásra (ami nem lesz), furának titulálok egy emberkét, aki figyelmeztet egy rémhistóriára (oké. De magamból kiindulva és ott fordultam volna meg száznyolcvannal és adios), bemegyek a cirkuszba (amikor nincs ott senki), és felmászok 100 méter magasra, mert légtáncizni van kedvem (…no comment).

Demost… Oké, itt se hagytam abba, ráérünk arra még. ((A végén. Mert ezt muszáj volt, már a szaftos kis irományom végett is.))

Aztán, meglepett mikor Belle beszélgetett a Hanggal. Ez kimondottan tetszett. De az a Közöd? felszólalás annyira tinis, hogy hangosan felröhögtem a buszon. Vizuális típus vagyok.

És ha hisznek majd a paranormális dolgokban a jövőben, mint halálkiváltó ok, akkor… Nos. Mai értelemmel nézve, (a fülszöveg is adja, nem spoilerezek) Belle simán dutyiba kerülne. DE mivel hisznek a lidércálmok mibenlétében, így megúszta a fruska.

A könyv végén pedig egy meseregény kezd magába vonzani. Igaz, nagyon modern módon, de én borzasztóan rajongok értük. A végére megszerettem a világot is. Mondjuk. De az utolsó oldalakon volt olyan, ami nagyon nem tetszett…

Tanulság? Nem kell mindig letenni egy könyvet, ha az elején nem jön be.

Azokra a fiókfüzetekre emlékeztet, amikkel én próbálkoztam. Ahol a nyelvtanok nem a legjobbak, a szereplők furán fejezik ki maguk, egészen költőien, vagy régimódian és a leírások is rövidek. Meg olykor túl vannak spilázva a mondatok:

A tikkasztó meleg, mi be volt a fehér sátor alá szorulva.

De szerintem, ha ezt elolvastad kedves Író, megérne egy második kiadást sokkal jobban átrágva még ezeket - amiket én is, de előttem többen is megjegyeztek. Mert JÓ lett volna a könyv. Én látom benne az eredetiséget, a sztori ott van. De tényleg, egy lektorért kiált a könyv.

Mindenkinek-jár-egy-második-esély alapon működök, még fogok olvasni Teleki Annától.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Ahogy írtam is, azt hittem egy vámpírsztori kerekedik ki belőle. Nagyon eltájol bárkit az igazi sztoritól.

Fülszöveg: Kedvet adott, hogy elolvassam (bár így visszagondolva, lehet hiba volt.)
Cím: A mű végén nyer csak értelmet

Tartalom: - (ez a nem-kívánok-válaszolni jele) (Najó, az enyhe feminizmus tetszett a könyvben.)
Mélypont: -

Tetőpont:  -

Kedvenc szereplő: - 

Legutáltabb karakter: - 

Kinek ajánlanám?: - 

Figyelmeztetés!: -

Sandra Schönthal: Békakirályok - Hányfélék a pasik?

Mert a bolond azért mindig a nő… a győztes pedig az örökké megújuló szerelem.

Író:  Sandra Schönthal

A mű címe: Békakirályok - Hányfélék a pasik?

Kiadás éve: 2012

Magyar megjelenés: 2012

Kiadta: Corvina

Oldalszám:  152 oldal

Ez a könyv nem a férfiakat akarja kiosztani. Igazából a nőkön mulat, amiért hajmeresztő kreativitással még egy idiótában is képesek meglátni álmaik hercegét. A szerelem – az elcsépelt frázissal ellentétben – nem vak. Inkább felnyitja a szemet: a szerelmes nő millió olyan tulajdonságot fedez fel a férfiban, amellyel az nem is rendelkezik.

Az olvasó a mennyországban kezdődő és pokolban végződő történeteket olvasva jókat derülhet, talán magára is ismer, és felidézi saját emlékeit. De nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is szól a könyv: ha megfelelő adag öniróniával rendelkeznek, és el akarják kerülni az életveszélyes hibákat, élvezettel fogják forgatni. Mert a bolond azért mindig a nő… a győztes pedig az örökké megújuló szerelem.

☆☆☆☆☆

Hová lett a büszkeséged?

Üdvözlet Mindenkinek, itt Lexa szól ismételten! 

A mai nappal egy olyan könyvet hoztam el nektek, amihez foghatót még nem olvastam soha. Egy tükröt állít a női társadalom elé, ahogy írja is a fülszöveg: "Ez a könyv nem a férfiakat akarja kiosztani. Igazából a nőkön mulat, amiért hajmeresztő kreativitással még egy idiótában is képesek meglátni álmaik hercegét." 

Végül összeszedi magát és előadja a szenzációt. Az édesanyja úgy véli, ideje megházasodnia. Jót tenne neki a házasság, ő pedig már szeretne unokákat. Kis hatásszünet után előrukkol az abszolút szenzációval: van egy lakás az édesanyja házában, oda költözhetnének mind a ketten.

A könyvet a nyári Líra vásáron szereztem be, de az olvasására csak az újévben tudtam sort keríteni. Sokat szemeztem vele, lopva bele-belelapozgattam ugyan. Amiért felkeltette az érdeklődésem a könyv, hogy történetekről volt szó, többről is, és úgy gondoltam, ideje lenne egy kis fejtágításnak, hogy milyenek is a pasik. Hiszen sose késő valami újat tanulni.

Zsenge kis éveim alatt is találkoztam már egy-két olyan típussal, amiket a könyv is felhoz. Volt olyan sztorim, ami a könyv szerint indult, és tényleg csalódás lett a vége. De ahogy a nagyok mondják: ez már történelem.

Nem vagyok boldog. 

Mert nem létező férfit szerettem. 

Mert egy illúzió özvegye vagyok.

(Dorothy Thompson)

A könyv szerkesztéséről ejtenék még pár szót: nagyon tetszett az, hogy a rajongás szemüvege után, láttuk a csúf valóságot is. Azt, hogy mi milyennek látjuk a Tökéletes férfit, majd hogyan kezdjük el belátni, hogy teljesen át lettünk ejtve/megcsalva/hazugságokkal dédelgetve egészen 15 sztorin át. És ilyenkor az összes nő kislányos ábrándjait legszívesebben magamhozölelgetném, és vígasztalnám őket, hogy majd lesz jobb hal is abban a tengerben még.

Jegyezze meg, kedves barátom, hogy a jó halász a kis halakat visszadobja a vízbe.

(Milan Kundera)

Ugyanakkor a kis békák, mint a nevezett békakirályok is nagyon ötletesen lettek illusztrálva. Az én személyes kedvencem a GYÁVA volt. Tényleg nagyon édes. 

Most mondjátok, hogy nem.

Azért is tetszett a könyv, mert kis kulcsszavakat/támaszpontokat adott arra, hogy minek kell a vészvillogónak lennie egy-egy pasitípusnál. Mire kell odafigyelni és... elmenekülni.
Összességében tetszett a könyv. Biztos nem kerül messzire, mert azért jó átolvasgatni néha, ha bekerül az életembe egy Békakirály.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Tetszenek rajta a kis békák.

Fülszöveg: Felcsigázott, hogy elolvassam.
Cím: Egyszerű, de nagyszerű.

Tartalom: Tetszett a kétféle látásmód, minden pasitípusnál. Humoros is volt, néha pedig szinte veszekedtem a könyvvel, hogy ne legyen ilyen buta, ne dőljön be a Békakirálynak.

Mélypont: A ZSARNOK.

Tetőpont: A GYÁVA. Azt hittem, na végre talán egy jó sztori kerekedhet ki...

Kedvenc szereplő: -

Legutáltabb karakter: A ZSARNOK.

Kinek ajánlanám?: Minden hölgynek, nőnek, csajnak, nagyvilági asszonynak. Jó kis útravaló minden nőnemű egyénnek.

Figyelmeztetés!: -

L. J. Wesley: 12 első randi

Az én szupererőm a lustaság, így az, hogy reggelente felkeljek és elmenjek futni, olyan erőfeszítéseket igényel, amikről azt hittem, hogy teljes mértékben elképzelhetetlenek.

Író: L. J. Wesley

A mű címe: 12 első randi

Kiadás éve: 2019

Kiadta: Mogul

Oldalszám: 176 oldal

Pam vagyok, és ez egyáltalán nem az én történetem.
Nem bírtam már elviselni, hogy a legjobb barátnőm letargiában éli az életét egy rosszul sikerült kapcsolat miatt. Lépnem kellett, erre pedig csak egyetlen megoldást láttam. Átvettem az irányítást Sam szerelmi élete felett, hogy havonta legalább egyszer kimozduljon a lakása fogságából, és végre tovább tudjon lépni. Pasik széles választékát szállítottam le neki egy-egy randi erejéig, remélve, hogy ha az igazit nem is találja meg köztük, kiszakad a rátelepedő depresszióból, és újra elkezdi élni az életét. Legjobb barátnőjeként, kötelességem minden segítséget megadni neki, a magam nem feltétlen kedves módján.

☆☆☆☆☆

Halihó Mindenki, itt Lexa beszél! 

Meghoztam életem eddigi leghosszabb könyvértékelését. Amin én is eléggé meglepődtem, de ilyen az azt hiszem, mikor annyira elnyeri a tetszésük egy könyv, hogy nem tudunk leállni az értékelésével.

Nos, azt már mindenki tudja, hogy nekem nagyon tetszett, de ismerjétek meg Ti is, mennyire:

– Sam, nem tudom tovább nézni, hogy a legjobb barátnőm lassan bekattan, és macskás vénasszony lesz belőle.

– Szeretem a cicákat – szipogtam a takaró rejtekében.

– És allergiás vagy rájuk.

– Köszi. Emlékeztess rá nyugodtan, hogy még macskáim se lesznek vénségemre!

Amikor megkaptam a lehetőséget egy cover reveal-ra, gondolni se mertem volna, hogy fél év könyvmentes élet után megkapom a recenziót is az írótól, amit innen is rettentően köszönök neki! 

L. J. Wesley írói stílusával volt szerencsém már "találkozni" Brooke című könyvében, ami mai napig méltán foglalja el helyét a kedvenceim között (és már egy újraolvasást is megélt). Egyszerűen annyira laza stílussal írja meg a regényeit, annyira élet szaga van a lapoknak, hogy szinte sajnálom, hogy mindig hamar kiolvasom a könyveit.

– Ugyan, legyünk reálisak! Úgyse egy angol ficsúrral fogod eltölteni az életed hátralevő részét.

– Honnan veszed? Az angol akcentus szexi.

– Az csak az akcentusuk – legyintett Pam.

Imádtam ezt a két csajt! De komolyan. Sam és Pam nagyon összeillenek. Egyszerűen annyira humoros volt az összes párbeszédük. Egész végig, kettejüket olvasva a legjobb barátnőm ugrott be és jómagam :D Valamiért, (már nem pont ezek a párbeszédek) a beszélgetéseikben megláttam Magunkat. A barátságuk pedig nagyon különleges és szép.

– Ne essünk túlzásokba – nevetett rám. – Na, kihisztizted magad? Szeretném tovább bámulni Thor kockáit.

Tudjátok, még az tud megdöbbenteni, ha egy férfi író ennyire jól bele tud bújni a másik nem bőrébe. Én is megpróbálkoztam már az írással, és be kell vallanom, az ellenkező nem baromira nehéz. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy mit tegyen, vagy mit gondoljon. Mert tegyük fel, ha túl kedves egy pasikarakter - persze nem egy alkalommal, hanem feltűnően sokszor - az már vészvillogó lehet az ember fejébe, hogy nagyon elpuhult, esetleg már a saját ligájában játszhat. Ugyanakkor nem mondanám azt se, hogy a női karakterek ezerrel könnyebbek. Persze, megvannak a sztereotípiák, a nők "tipikus" jellemzőiről. De ha valaki így írja meg az ellenkező nemet, akkor végezetül egy hisztis hercegnőt kap, aki Vattacukor földön kergeti az unikornisát a naplementében.
Bár tény, hogy minden író a saját nemével tud a legkönnyebben azonosulni.

– Értesz a borokhoz?
– Nem, de remekül meg tudom állapítani, hogy ízlik-e, amit éppen iszok – vonta meg a vállát nevetve.

Visszatérve a könyvre: nagyon tetszettek benne a kis randik, mindegyik valamilyen érzést, legtöbbször nevetést váltott ki belőlem. Cameron még az egyik olyan szereplő, akit kiemelnék: ő egy olyan karakter, akit tipikusnak lehetne mondani, de még sem fogom ezt írni róla. Az ő sztorija az egyik, ami rendesen a szívembe mart. Mindannyiunknak ismerősek a világ, az egyház, a szüleink, vagy pedig éppen a saját magunk elé állított elvárások. Nehéz, ám nem lehetetlen ezeken túljutni, és megpróbálni egy olyan életet élni, amit végre nem más, hanem Mi irányítunk. Az ő személyiségéből ezt a tanulságot következtettem le: ne féljünk önmagunk lenni. Ezzel csak nyerünk hosszútávon, még ha nehéz is lesz az az út, amit végig kell járnunk, hogy boldogak lehessünk. Az újév első olvasásaként eléggé motiváló egy könyv volt, azt kell mondanom. Pláne, hogy megfogadtam, hogy: új év - új Lexa. Ez az éves mottóm.

Cameron lett idő közben a „kötelező” meleg barátom, így hivatalosan is egy rom-kom klisé lettem.

Persze az út megtalálásához nagyban hozzájárult, hogy végig ott volt mellette Sam, aki segített neki. Az ő barátságuk talán annyira különleges, mint Pammel. Ugyanakkor látjuk a kétfajta erős barátságot is: azt, ami évekkel ezelőtt köttetett, és egy olyat ami pedig hónapok alatt erősödött fel úgy, ahogy az előbbi. Persze, a barátságversenyben a srác még mindig nem veri Pamet, de azért megközelíti.
És ha már Samnél tartunk, a könyv haladtával egyre jobban megszerettem a karakterét. Pláne akkor, amikor kitalálta, hogy írni fog. Megszerettem a karakterét és tudtam azonosulni vele. Rengeteg gondolata volt, amire helyeslően bólogattam vagy épp megdöbbentem, mert egyrugóra járt az eszünk. Tud valami ez a L. J. Wesley, annyi szent.

Utálok magamról beszélni, és ez így egy nagyon finom kifejezés. Soha nem tudom, hogy mit kéne mondanom, mire kíváncsiak az emberek, így a teljesen alapinformációkat leszámítva,nem sokra lehet tőlem számítani.

És az tetszett még rettentően, hogy nem egy klisés romantikus sztorit olvashattam. Mondjuk igen, méltán kapta meg a chick lit műfajmegjelölést. A könyv egy humoros kis útmutató volt, minden randizókorú lánynak. Egy útmutató, amely megmutatta az tyúkeszű, nárcisztikus, bunkó... Egyszóval, a borzalmas randipartnereket. Minden kis buktatójukkal együtt Az fix, hogy ezzel a könyvvel már én is felfegyverkezve érzem magam, egy esetleges randimeghívás  mellett. És a végén a csattanó... Mindvégig sejtettem, de akkor is újdonságként hatott.

Még egyszer, nagyon szépen köszönöm a könyvpéldányt L. J. Wesley!

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Ahogy itt is kiveséztem már egyszer, egyszerű, de nagyszerű. Nagyon tetszik a pop-art stílus.

Fülszöveg: Felkelti az érdeklődést a könyvre. Hiszen egy másik ember szemszögéből ismerjük meg a sztorit, Sam gondolatait, tetteit csak a könyvben ismerhetjük meg.
Cím: Találó. Szintén egyszerű, de nagyszerű.

Tartalom: Csillagos ötös. Volt benne minden: humor, romantika, összetartozás. És még több humor.

Mélypont: Augusztus. Sajnáltam a pasast :c 

Tetőpont: Június. Az elejétől tudtam, hova megy ki az egész, de frenetikus volt. Szegény Sam :D

Kedvenc szereplő: Meglepő, de Pam lesz az nekem. Mindig a főszereplő persze a number one, de Pam egy olyan karakterként lett összedobva, hogy le a kalappal. Megérdemli ezt a helyet, úgy érzem,

Legutáltabb karakter: Scott, Mr. Bunkó decemberben. A hideg futkosott a hátamon tőle, már az első paraszt megszólalásától.

Kinek ajánlanám?: A chick lit műfaj kedvelőinek, és mindenkinek, akik szeretik a romantikus-humoros könyveket.

Figyelmeztetés!: Vigyázat! Humor veszély!