Keresel valamit?

2015. december 31., csütörtök

Évzáró NAGY könyvértékelés - 2015

Sziasztok kedves Molyok, más bloggerek és bloggerínák, könyvmolyok, és Ti, drága Olvasóim!

☆☆☆☆☆
Rettentő zsúfolt évet zárhatok magam mögött így egy kis összegzésben köszönök el ettől a furcs, kellemes, szívmelengető, sírásban és nevetésben bővelkedő, nagyszerű évtől.

Most akkor ízekre szedem az Óévet:
Az év nekem egész lassan indult be, pontosabban 2 és fél hónap kellett neki. Mivel itt jött a sorsfordulat, és a városban, ahová gimnáziumba járok beiratkoztam a könyvtárba. 
Innen úgy mondva, teltek a napok, hetek, majd hónapok. Az iskolának végre vége lett és jött a nyár. Az a csodaszép 2015-ös nyár. Barátokkal gazdagodtam. Az új tanévet sokkal felszabadultabban kezdtem, mint még 2014 őszén. Ebben nagyban segítettek a könyvek és egy új barátság.

A blog utolsó E évi bejegyzése azonban. szeretném ha nem csak csacsogásról hanem könyvekről is szólna, így elhoztam 2015-ben nekem mi volt a TOP 10 könyv. Elég nehéz döntés lesz, de azért megpróbálom :) A helyezéseim csak amilyen sorrendbe visszaemlékezek a könyvekre/sorozatokra, mivel nem tudok kedvencet mondani ♥

Akkor lapozzunk is bele
A moly szerint 107 olvasásom volt az évben.

10. HELY
Chanda Hahn: Tükröm, tükröm
Az írónő Balszerencsés tündérmese c. sorozatának második része.
A többi rész még nem jelent meg magyarul.
Mint a címből is kiderül, ezúttal egy Hófehérke átdolgozást olvashatunk.


9. HELY
Simone Elkeles: A vonzás szabályai
 Az egész sorozat tetszett, de ez a könyv... Ezen nevettem és sírtam a legtöbbet.

8. HELY
Kestin Gier:  Rubinvörös
 Engem a fantazykkal lehet lekenyerezni.
Nagyon szerettem, hogy az időutazást történelmi helyzetekhez kötötték. Tehát, nem a jövőbe látogattunk el, hanem a múltba indultunk vissza: egy kis korhű ruhával és sminkekkel. 
Pluszpont: a triológia összes része a borítóján szereplő színnel, a cím színével való tintával íródott.
Még sose láttam ehhez hasonlító szerkesztést egy könyvnél sem.


7. HELY
Aprilynne Pike: Szárnyak
Ismételten egy olyan sorozat ami... Hát. Eszméletlen.
Tündérek és a való világ.
Kilóra megvett.
Egy kedves barátnőm ajánlotta.


6. HELY
Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!
 Azok között a könyvek között van, amik nem hagytak aludni, és peregtek az ujjaim közt a lapok.
 Shakespeare egyik talán legismertebb drámája, a Rómeó és Júlia feldolgozása.


5. HELY
Julie Kagawa:Vaskirály
Az egész sorozat rettentően tetszett.
Borzasztóan.
A tündérek világába kalandozunk el, de egy nem akármilyen módon. A humor szintén megjelent a könyvben. aminek szintén örültem.
Ash pedig... Szivi, nem akarsz kijönni a könyvből..?



4. HELY
Jennifer L. Armentrout: Ónix
Még csak az Ónix-ot sikerült kiveséznem (ahogyan a képen is nem véletlenül ez a borító szerepel), de nekem abszolút kedvenc eddig is! Mindenképp kiolvasom a következő évben a többi részt is.


☆☆☆☆☆
... dobpergést kérnék ...


3. HELY
Helena Silence: Enigma

Egy duológiát első része került fel a dobogó harmadik fokára. Kicsit szkeptikusan álltam neki az olvasásnak, de az első után következett a második rész is (első könyv amiatt éjszakáztam), és...
Bárcsak lenne harmadik része.

2. HELY
Cassandra Clare: Mennyei tűz városa
A sorozatból ezt a könyvet imádtam a legjobban. Talán azért, mert itt a fináléban minden szál egybefonódik és rengetek akcióval lett telezsúfolva.
Ízig-vérig Árnyvadász vagyok. 
A Clare által felépített világ valami hihetetlen.

♥1. HELY♥
Leiner Laura: Bábel
A könyvnek rengeteg sok mindent köszönhetek, de a legfontosabb kiemelni való itt, hogy ezt a könyvet az a barátnőm ajánlotta, akivel nyáron ismerkedtem meg. Ennék a könyvnek rettentő nagy az eszmei érték számomra.



TOVÁBBI KEDVENCEK:

Wings-sorozat, Perfect Chemistry, Pokoli szerkezetek, Szívcsapás, Rebecca Donovan: What if - Mi lenne, ha..., LOL könyvek... és még folytathatnám itt napestig, végül akkor se sikerülne beválogatnom az összes jó könyvet, amit idén olvastam. Szerencsés évem volt, és szinte az összes olvasásom olyan, amit nem bántam meg :)

AZ ÉV LEGKEDVESEBB ÍRÓI:

Cassandra Clare, Claudia Gray, Jennifer L. Armentrout, Aprilynne Pike, Becca Fitzpatrick, Simone Elkeles, Chanda Hahn.

Kívánok minden kedves fentebb említett emberkének, és épp csak idetévedő személynek Boldog új évet, könyvek bővelkedő 2016-ot, és még használjuk ki ezt a kis szünetet!

... és már csak annyit mondanék ...
Viszlát 2015, szia 2016!
☆☆☆☆☆


Leiner Laura: Illúzió (Bexi 3.)

Zene be, világ ki. A legtökéletesebb időtöltés.

 

Író: Leiner Laura
A mű címe: Illúzió
Kiadás éve: 2015
Kiadta: L&L
Oldalszám: 424 oldal

Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…

☆☆☆☆☆
 
A történet elején Beka 6 hétig az apjához költözik, távol a város zajától, az utálkozó emberektől. Na meg persze a sajtótól, ami rajta csámcsog. Sajnos, újra címlapra hozták Gerivel, akitől a lány szintúgy elmenekül. A döntés, hogy kell egy kis szünet neki, az édesanyja fejéből pattant ki, de a szájhős Nagy Márk is közbejátszott. 
A rémes Aranycsermely - díjátadó mély traumaként súlytja Evelin és a Fogd be Aszád formációt.
Aztán a nap kisüt és felpörögnek az események; Evelin és az FBA fotózásra megy, vetélkedik a BPRP kiadó.



– Ez nem fog összejönni – sóhajtotta Puding. – Marad a B-verzió – gondolkodott.
– Van B-verziótok? – csodálkoztam.
– Aha. Mivel Pepe a legjóképűbb köztünk, szülinapi bulikra és lánybúcsúkra küldjük vetkőzni – avatott be a tervbe Bogyó.


Valami fergeteges volt. Nem tudom, ti hogyan éltétek meg de ebben a könyvben szakadtam Beka és Márk ércelődésein. Mikor a lány véletlenül szerelmet vall neki és a fiú ezzel szivatja... Aztán Körtét is nagyon megkedveltem. Nagyon sokat szórakoztam azon, hogy Bekát védte az istállósfiú majd a gombászsrác "kapcsolata" végett. Olyan jó fej. Aztán azokon derültem rengeteget mikor Márk állandóan google-zott. Fergeteges volt. 

 – Márk – szóltam utána.
– Igen? – nézett vissza.
– Ha tehetnéd, ha visszamehetnél az időben, akkor tényleg… tényleg kérnél egy másik duettpartnert helyettem?
– Őszintén? – tárta szét a karját. – Nem – ingatta a fejét. – Mindent ugyanúgy csinálnék, egy kivétellel.
– Mi az?
– Hosszabb lenne az a csók – kacsintott rám, és lesietett a lépcsőn, otthagyva engem a nyitott ajtóban.


☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Még mindig nem tört meg a jég... Pedig itt nincs is előző borító.
Fülszöveg:Mint ahogy említettem a Hullócsillagnál: nem elsődleges.
Cím: Hangzatos cím, de külső szemmel nézve nem mond sokat. Valami mágikus sztorira lehetne utalni ezzel a címmel.
Tartalom: Nagyon hamar kiolvastam.
Mélypont: Aranycsermely
Tetőpont: az a rengeteg humor
Kedvenc szereplő: Nagy Márk
Legutáltabb karakter: annyira nagyon-nagyon utált nem volt
Kinek ajánlanám?: Tinik + könyv + zene = tökéletes kombó.
Figyelmeztetés!:-

2015. december 27., vasárnap

Karácsonyi forgatókönyv BOOK TAG

 ☆☆☆☆☆

Egy felkérést kaptam K. A. Hikari-től, Az Írásaim Tárháza blog bloggerinájától.
Az ő válaszait itt megtekinthetitek: KATT :)


A feladat egyszerű: 
Ki kell választani öt könyvet, majd a nevükkel ellátott kis cetliket össze kell hajtani és végül berakni valamibe, amiből könnyen kihúzhatjuk. Minden könyvhöz két kérdés tartozik és az ezekre adott neveket úgy kaphatjuk, ha a húzott könyvet felcsapjuk egy random oldalon és a lapon szereplő legelső nevet írjuk le.

Már nagyon izgatott vagyok, így kezdeném is:

Az általam választott öt könyv (amik épp a polcaimon sorakoznak): 
♥ Leiner Laura: Bábel
♥ Leiner Laura: Akkor szakítsunk
♥ Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
♥ Leiner Laura: Illúzió
♥ Rebeca Donovan: What if – Mi lenne, ha…
 
☆☆☆☆☆
 
Első kör: 
Rebeca Donovan: What if – Mi lenne, ha…
1. Az a családtag, aki borzalmas gyümölcskenyeret készít karácsonyra:
Mr. Bentley: Abból kiindulva, hogy a felesége tartja el a háztartást, tökéletesen el tudom képzelni.
2. Aki mindig kifürkészi az ajándékokat az ünnepek előtt:
Cal: Gyerekként annyira el tudom képzelni ^^ :D

Második kör: 

Leiner Laura: Illúzió
3. Aki mindig a legrosszabb ajándékot adja
Beka: Na, erre nem gondoltam.
4. Aki legalább kétszer felborítja a karácsonyfát szenteste előtt
Bogyó: Abszolúte, hogy el tudom képzelni :D (De, csak hallkan megsúgom, tuti segítettek ebben neki az FBA többi tagja :DD)

Harmadik kör: 

Leiner Laura: Bábel
5. Scrooge vagy Grincs, aki utálja a karácsonyt
Kolos: Hmm…abból kiindulva, hogy tud mogorva is lenne, el tudom képzelni
6. Karácsonymániás, aki már december elsején díszbe öltözteti a házat:
Szasza: Biztosra veszem, hogy imponálhasson ezzel is Zsófinak ;) Vagy Abdullal hülyülnek :D Mindkettő alteregónak hiszek.

Negyedik kör:
 

Leiner Laura: Akkor szakítsunk
7. Aki mindig el akarja kapni az embereket a fagyöngy alatt
Norbi: Ennek Lia nem fog örülni…
8. Aki furcsa karácsonyi pulcsikat hord:
Szilkó: Na őt tudom elképzelni a legjobban! :D

Ötödik kör: 

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
9. Aki ismeri az összes karácsonyi dal szövegét
Lola: Szinte sejthettem volna ;)
10. Aki odaégeti az egész karácsonyi menüt, ezért kénytelen kínait rendelni:
Andy. Szegényke. Úgy sajnálom.... 


 ☆☆☆☆☆

Nos, így a végeztével szeretném még egyszer megköszönni K. A. Hikari ♥
Nem küldöm tovább senkinek, ha kedvetek van hozzá Ti is próbáljátok ki. :)
Csak annyit kérek, hogy valahogy juttasátok el hozzám a Ti kihívásotokat.
További szép napot :)


2015. szeptember 19., szombat

Kiss - marry - cliff, Csecse Attila módra

Sziasztok! :)
A következő kihívást a youtubon találtam. Kedvenc könyv videósom oldalán :)
"KISS, MARRY, CLIFF Challenge" magyarul: CSÓK, HÁZASSÁG, SZIKLA/SZAKADÉK Kihívás.
Az eredeti videót itt nézhetitek meg :)

Felírtam könyves férfikarakterek nevét egy papírra majd a 9nél több kis cetlit (mivel 3x3mas kört tervezek és úgy érdekesebb ha több lehetőség van) beleraktam egy pohárba. Megvan a 15. férfikarakter neve... És kezdem is :)

☆☆☆☆☆

1. kör
Akiket húztam: Geri-a Bexi sorozatból, Gideon-Az Időtlen szerelem triológiából, Carlos- A Perfect Chemistry sorozatból.
Csók: Nehéz döntés... legyen Gideon.
Házasság: Carlos♥ Egyszerűen imádom!!!
Szikla: Egyértelműen ez Geri lesz. Pápá Geri!

2. kör
Akiket húztam:Simon-A Végzet ereklyéi sorozatból, Nagy Márk a Bexi sorozatból, Grayson a Szívzűrterápia strébereknek című könyvből... Áhh képtelenség dönteni... na jó legyen.
Csók: Grayson ♥
Házasság: Egyértelmű... Simon!♥
Szikla:Nagy Márk *nekövezzetekmeg* Remélem túléled!♥

3. kör
Akiket húztam: Szasza-a Bábel c. könyvből, Étinne St. Clair az Anna és a francia csók c. könyvből, Troy a Mentsük meg Júliát című műből.
Csók: Szasza.
Házasság: Nem lehet 2 férjem???... Mégis legyen Étinne St. Clair.
Szikla: Fájó szívvel löklek le Troy.

 ☆☆☆☆☆

Remélem tetszett nektek a kihívás. 
Köszönöm Neked, Attila The Bookaholic ezt a nagyszerű kihívás ötletet. :)
A mielőbbi viszontolvasásig! :)


2015. szeptember 7., hétfő

Meglepetés-meglepetés

Olvasgattam éppen, szépen, nyugisan, komótosan mikor a Facebook-on a VP oldal bejegyzéséhez értem... olvasom olvasom... DE, héé! Ezt én írtam... olvasom tovább...

ÉS OTT A MOLYOS NEVEM
(update-2018: azóta Alessana néven találtok meg)

Eszméletlen nagy meglepetésként ért ez, és mámorító érzés volt ezzel szembesülni nemsokkal kelés után. Én csak... csak...
Köszönöm. :)


Egy gyönyörű szerelem kezdete - az én történetem

És itt áll Ő. Egyszerűen tökéletes nekem. Minden megvan benne: humoros, romantikus, érzelmes. Ugyanakkor tud szenvedélyes is lenni. Mikor megláttuk egymást, azonnal tudtuk, hogy egymásnak lettünk teremtve.
Ő az, aki engem mindig megért. Megnyugtat, ha elkeseredek valamin, ha dühöngök lecsillapít. Ő az aki megvéd engem a gonosz világtól. Nem is tudom, mi lenne velem, ha Ő nem létezne. Kopár lenne az életem. A napjaim sivárak lennének, és állandóan a hiányon rágódnék, ami körbefon.
Hiányzik. 
Rettentően hiányozna valami az életemből, de nem tudnám megfogalmazni, mi az a valami.

☆☆☆☆☆


Talán az illata fogott meg...
Talán a tekintetét égette bele a lelkembe...
Talán az érintése az, ami magához láncolt...
Esetleg a hangja volt a ludas...
...vagy az a csinos borítója.

Ezer helyről, embertől lehet hallani, hogy Minden könyvnek lelke van.
Vizsgáljuk csak meg egy századmásodpercre. A válaszom teljes mértékben igen. Minden könyvnek saját lelke, története van. Egy könyv lélegzik, él és már már majdnem megszólal.

Sajnos, rengeteg olyan ismerősöm van aki irtózik a könyvektől.
Ezt az... urambocsá, undort másnak nem tudom betudni, mint annak, hogy egyszerűen az olvasást a tanuláshoz kötik. És ez mekkora vétek! Egy tudományos könyv és mondjuk egy fantasztikus könyv között rettenetesen mély szakadék áll. Szabadidőmben egy nap alatt kiolvasok egy 500 oldalas könyvet, de ha muszájból kell (kötelezők) olvasnom csupán csak 100 oldalt, az bizony elhúzódik hetekre. Hónapokra. Évekre. (Már ha lenne ugyebár annyi időm egy könyvre.)
Ugye.

Fel nem tudom fogni, hogyan lehetséges ez, hogy valaki utálja a könyveket, az olvasást.
Én szeretek könyvet olvasni. Igen, könyvmoly vagyok, már-már könyvfüggő, de ezt soha, semmilyen körülmények között sem tagadnám le. Az olvasás számomra egy utazás, egy új kaland kezdete. A szereplőkkel együtt száll a lelkem mikor olvasok, ott vagyok velük, érzem a fájdalmaikat, örömüket. Néhányszor előfordult, hogy hangosan szóltam a karakterhez, vagy csupán csak gesztikuláltam a könyv sorainak. Nemegyszer nevettem fel hangosan, vagy épp ellenkezőleg, kezdtem el masszívan zokogni. Ha olvasok, bennem lejátszódik egy film. Egy film, amit én és csak én készítettem, és soha senki sem veheti el tőlem.
A kedvenc könyves idézetem George R. R. Martin tollából származik: Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.
Merjen valaki cáfolatot hozni ezellen. 

Minden ember más és más. Így adódhat az, hogy sok fanart-ot böngészve néha a homlokom tetjére szalad fel a szemöldököm. De ez van egy könyvadaptációt, sorozatot nézve is.
És én csak ülök a monitor/telefonom/tévé előtt és..:

hogy
ez
mégis
most
mi
a
fene

Nem, nem, nem. Neki hosszabb haja van, és sokkal szebb árnyalatú szeme, és nem is ilyen magas, és nem is ilyen ruhákat hord..!

Sok helyen olvastam, hogy az olvasás csak a kreatív embereknek megy. Ezt merőn állítom, hiszen az olvasás csak akkor izgalmas, ha leforgatjuk magunkban a filmet, a szereplők kinézetét, az események a szemünk előtt játszódnak le. Képzelőereje mindenkinek van.

Ja, vagy úgy. Tehát Neked nem, mi?

A kreativitás idővel tanulható. Persze könnyen is beszélek. Kiskorom óta művészet terén jobban megállom a helyem. Művészet, irodalom, zene... és a többi, és a többi... Természetesen, ezzel nem azt mondom, hogy én vagyok Leonardo DiCaprio da Vinci és Amy Winehouse reinkarnációja. 
Ismerek olyan lányt, aki a művészet és a zene világában nem találta meg a helyét (rettentően sokat próbálkozott), de viszont belecsöppent kiskorától fogva az irodalmi életbe. Versmondás, prózamondás, mese,- vers írás... 6 évesen egy hétvége alatt két oldal verset megtanult. Ha, tegyük fel, találkoztok Vele és megkérdezitek Tőle, mi is volt ez a vers, a mai napig elfújja. 

Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy önszántából vágjon bele egy könyvbe. Elég egy 100 oldalas könyv is! Nem kell sok. Nehogy besokkalj és aztán a fene se tud többet rávenni az olvasásra! 
Benedek Marcell szépen megfogalmazza: Az olvasás művészetének első alaptörvénye: olvassunk jó könyveket.

Mire vársz még? Olvass jó könyveket. 
☆☆☆☆☆







2015. július 31., péntek

Leiner Laura: Hullócsillag (Bexi 2.)

– Ó, a régi sebek…
– Begyógyultak, csak kicsit érzékenyek a hegek.



Író: Leiner Laura
A mű címe: Hullócsillag
Kiadás éve: 2015 (2016)
Kiadta: GABO (L&L)
Oldalszám: 400 oldal (412 oldal)

Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba.
Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából.
Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik.
És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha.

☆☆☆☆☆

A történet folytatódik. Márk kiesése a fiút mély depresszióba sújtja... Lexi halihó és Bexi. A moziban találkoznak ahová Bexi Gerivel, Márk pedig a "barátnőjével" érkezik. Bexi ezek előtt számot ír Márknak Hullócsillag címmel, amit itt a moziban, egy sajtós füle hallatára fecseg ki.  Itt is a refrén amit Körte autójában ír le:

Körte beszervezi a mentoráltjait egy Londoni útra, de egy hely híján vinniük kell Lexit is.
A két lány egy szobába kerül ahol lassan megszokják egymást, majd később Evelinként Körte mentoráltja lesz Lexi. Alakul a helyzet Márk és Bexi között, amíg Geri fel nem hívja a lányt, hogy bekerült a következő Pop/rock sztár leszek! -be... és itt jön majd a folytatás.
Egyszerűen utálom a függővégeket...

Ha lehet jobban megszerettem Nagy Márkot és Gerit jobban meggyűlöltem.ű

Nem csalódtam a könyvben, itt is megkaphattuk a jó kis LL féle humort:

Megkérdezzem, miért szállt be az autómba három Mikulás, és a ribijük? – fordult felém Körte értetlenül. – Gyerek, mi az isten van rajtad?
– Ők voltak – mutattam hátra ösztönösen.
– Mér'? Dögös, nem?
– Idióták! – fordult hátra Körte idegesen. – A BPRP Records szaloncukrait visszük kisiskolásoknak, miért néz ki úgy a gyerek, mint egy decemberi prosti?
– Hé! – háborodtam fel […]
 
☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 


Borító: Ahogyan a Késtél borítója sem a szívem csücske, úgy ez sem lett olyan igazán.
Fülszöveg:Szerintem, a sorozatot olvasók, LL fanok nem épp ezzel fognak teketóriázni a boltban, könyvtárban, hanem azonnal rohannak, hogy az övék lehessen a könyv.
Cím:  Tetszik a cím, a Hullócsillag alatt mind Beka, mint Márk is érthető.
Tartalom: Beszippantott.
Mélypont: Beka dilemmája Gerivel
Tetőpont: Lexi Körte mentoráltjává válik.
Kedvenc szereplő: Anti
Legutáltabb karakter:Geri még mindig
Kinek ajánlanám?: Még mindig a tiniknek. Akik szeretik a zenét. És már pedig, ki ne szeretné?
Figyelmeztetés!: -

2015. július 29., szerda

Leiner Laura: Késtél (Bexi 1.)

– Wahahahaha! – nyerítettem fel gonoszul, aztán lehervadt a mosoly az arcomról, mert megérkezett a stylist egy PIROS ESTÉLYI RUHÁVAL.
    – Hahahaha – szakadt ki Márkból, amikor meglátta a fejem, meg a ruhát is.
    – Nagyon remélem, hogy ezt itt Márk ruhája – mutattam bosszúsan a darabra.


Író: Leiner Laura
A mű címe: Késtél
Kiadás éve: 2014 (2016)
Kiadta: GABO (L&L)
Oldalszám: 416 oldal (408 oldal)

Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Késtélt.
Azóta ő Bexi, aki immár a második lemezén dolgozik, a dal ugyanis óriási sláger lett és országos hírnevet hozott számára.
Körte, a tetoválóművészből avanzsált menedzser épp egy tévés fellépést szervezett le a Pop/Rock sztár leszek! döntőjébe, ahol Beki a legesélyesebb versenyző duettpartnere lesz.
Nagy Márk nemcsak az énekhangjával, hanem külsejével is belopta magát a női nézők szívébe, de Bekivel már nehezebb dolga lesz…

☆☆☆☆☆
 
A könyv különösen kedves a számomra. Legkedvesebb barátnőm és a barátja akkor jöttek össze mikor Laura piacra dobta a könyvét.
 (update-2018: Már boldog jegyespár a két gerlicém)

A barátnőm fotója.
Köszönöm!



A könyv egy tehetség születésével kezdődik.
Budai Rebeka Bexi néven lesz híres énekes mentora, Körte segítségével. Mindenki kiutálja, és végül magántanulóvá lesz a zenetagozatos gimiből.
Édesanyja, húga és egyetlen megmaradt barátja Anti támogatja... Na meg az alattuk lakó étteremtulajdonos Kemál és Körte első felfedezettjei... akik még várják a nagy belépést: a Fogd Be Aszád rockbanda. 

 – Szép munka volt, Márk – nyújtotta a kezét.
    – Kösz – fogott vele kezet Márk.
    – És az éneklés sem volt rossz – tette hozzá Körte, mire mindkettőjükből kitört a röhögés. Lángoló arccal néztem rájuk. Fiúk. Ah!

Egy nap Körte bejelenti: Duettezni fog Nagy Márkkal a Pop/rock
sztár leszek! egyik elődöntőjében. Innen fejvesztve telnek a napok. Próbák és próbák... és Geri. Újra feltűnik Bexi életében. Bexi és Geri egy pár volt az egész mizzéria előtt. A bajt csak az hozza el, hogy azt kérik a műsorvezetők, hogy Bexi és Nagy Márk duette végén csattanjon el egy csók. Ezt meg is teszik, ám Nagy Márk kiesik a versenyből... A sajtó persze felizzik, és összeboronálják a fiatalokat, akik így rivaldafénybe kerülnek.



– Mi van veled, meghülyültél? – pillantott rá Körte.
    – Relaxáltam – közölte Márk rekedten.
    – A fiúk Xbox-szal relaxálnak – vett el egy baklavát, és az egészet benyomta a szájába, miközben sebességbe váltott, és elindultunk.
    – Hát – ingattam a fejem –, Márk inkább a köntösömben flangált valami pakolással.
    – Baszki, otthagylak egy éjszakára három nővel, és te is azzá válsz? – röhögött fel Körte teli szájjal. 
 
☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító:Személy szerint nekem a sorozat összes tagjánál a régi, 2014-es változatok jönnek be. Ezek túl... műk. Ha értitek.
Fülszöveg: Kedvet ad az olvasásra.
Cím: Ez a címe Beka debutáló számának. És, mivel ezzel kezdődik a története is, szerintem találó.
Tartalom: Magát olvastató volt. Peregtek a lapok.
Mélypont: Geri felbukkanása.
Tetőpont: AZ a bizonyos csók.
Kedvenc szereplő: Körte
Legutáltabb karakter: Geri
Kinek ajánlanám?:A tiniknek főképp.
Figyelmeztetés!: szerintem nincs

2015. július 21., kedd

Leiner Laura: Bábel

Vigyázat! A könyv olvasása hangos hahotázást okozhat!... Én szóltam ;)

Ha valakit keresel, úgysem találod meg.
Ha valakivel nem akarsz összefutni, biztosan szembejön és észre is vesz.



Író: Leiner Laura
A mű címe: Bábel
Kiadás éve: 2013 (2016)
Kiadta: Ciceró (L és L)
Oldalszám: 526 oldal (512 oldal)

Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers.
Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat.

„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!”
Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója

☆☆☆☆☆

Ez volt az eddigi leghumorosabb könyv amit valaha is olvastam. 
Szinte minden második oldalon felnevettem :D Olyan jó érzés volt olvasni :)
Egy szó, mint száz…Nincs nyár Bábel nélkül.De komolyan. Legszívesebben fognám a történetet, a karaktereket és zsupsz! 
Csápolnék az első sorban a lányokkal, vagy Hipóval épp nyöglödnék.
Kicsit hipochonder vagyok, De kit nyom :D

Úhhh *-*
Nem is tudom milyen bűntetést kellene nekem adni...
Kedves Olvasók és Molyok! :)
A könyvet márciusban adta kölcsön egy barátnőm és azóta pontosabban július végéig elvegetált a polcomon érintetlenül. Ha esetleg... lenne olyan Valaki aki ugyanígy tenne... az NE tegye. Ismétlem: NE TEGYE!!! Ezt a könyvet vétek kihagyni! Saját tapasztalat!
Akkor csapjunk a lo... lapok közé:

Egy pesti kerületben kezdődik a történet. Zsófi a főhősnő legjobb barátjával, Napsival elindul a Pápa mellett zajló Bábelre.
Jó lenne, ha valós lenne a feszt, és akkor Talán még én is kimennék.
Bábel egy zenei fesztivál, ahol Zsófi kedvenc zenekara az RHCP (Red Hot Chili Peppers) is fellép. Persze Zsófi elsőszámban a frontember, Anthony Kiedis miatt érkezik a fesztiválra. Zsófi apukája beviszi a két lányt a pesti vonatállomásra, ahol találkoznak a barátjaikkal. Elsőnek Szaszával. Majd kisvártatva megérkezik Hipó (Igazi nevén Márton, de mivel kiskora óta hipochonder, ezért barátai a Hipó nevet aggatták rá) és Abdul.
Felszállnak a vonatra ahol találkoznak a Punkkal (nem derül ki a srác valós neve), aki egészen a fesztiválig velük tart. A fesztiválra érve találnak egy tökéletes táborhelyet közel az orvosi sátorhoz, Hipó legnagyobb örömére és megkezdődik az igazi fesztivál.
Abdul szinte minden nap várja Ateszt, a buliarcot, akit a történetből nem ismerhettünk meg.
Eközben Hipó napi szinten látogatja az orvosi sátrat. Napsi egy olaszt keres akit majd az utolsó napon megtalál, és persze a nevét tudva minden ilyen nevezetű olaszt bejelöl facebokkon.
  
 – Ha olasz lennék, merre mennék? – töpreng.
– Bolognába – hangzik frappáns válaszom, de elengedi a füle mellett, (...)

A nulladik napon csatlakozik az ötfős csapathoz Boldi, Napsi bátyja és Kolos Boldi haverja. Kolos riporter így VIP kártyája van amit Zsófi végül megszerzi így Kolos bekíséri a VIP részre.
Egy időben Zsófi szerelmes lesz Kolosba pár napig. A bonyodalmak a "házasságnál" kezdődnek. Zsófi szeretne egy RHCP gyűrűt így megkéri Szaszát, mint legjobb fiú haverját, hogy legyen a "férje".

 – Jöhetnek a fogadalmak – szólt a lány, és újra berakták a választott zenémet.
Szasza megfogta a kezemet, és felhúzta az ujjamra a gyűrűt, miközben így szólt: – Elveszlek, mert kérted, úgyhogy örüljél.
– Ez csodálatos volt – pislogtam rá tettetett hálával, és kitört belőlem a nevetés.
– Köszi. Kitettem magamért – biccentett.
– Nem kellett volna, de köszönöm – sóhajtottam „meghatottan”, aztán Szasza kezét megfogva felhúztam az ujjára a Star Wars gyűrűt. – Fogadom, hogy jó feleséged leszek a Red Hot-koncertig, de akkor gyorsan váljunk el, mert szeretnék hozzámenni Anthony Kiedishez – néztem mélyen a szemébe.
– Hát ez se volt rossz – biccentett elismerően

Szasza belegyezik és a ceremónia végén szájon puszilja Zsófit. Zsófinak innen indul el a felismerése.
Megérkezik Petra, Kolos ex barátnője és a lány közreműködésével kibékülnek. Zsófi éppen panaszolja nekik, hogy Szasza dobta egy másik lány miatt mikor rádöbben, hogy féltékeny, mivel szerelmes Szaszába.

 1.Teljesen odavagyok Szaszáért.

Nem találja meg ezért leissza magát.
Másnap reggel kiakar békülni Szaszával, de ő elküldi. Szasza elvesztette a telefonját, mikor este Zsófit kereste, így mikor Zsófi felhívja a srác telefonját és a talált tárgyak osztálya veszi fel megindul a harc. Zsófi megszerzi a telefont és kitörli a szerelmes üzenetét Szasza telefonjából. Szomorúan, de elindul a koncertre. A koncert előtt Szasza írja neki, hogy nem törölte ki az email-jét. A fiú megkérdezi így gondolja-e valójában és...:


És így történik az, hogy Zsófi csapot-papot otthagyva a koncertet Szasza után megy.
Természetesen megbeszélik és másnap reggel indulnak is haza a vonattal. Már egy párként ;)

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Megint kukacoskodnék... az előző borító jobban tetszett. Sőt. A grafikus megoldások jobban bejönnek. Nem mondom, hogy nem tetszik a '16-os borító, csak valamiért nekem jobban zsánerem a régebbi. (Amit olvastam is)
Fülszöveg:Tökéletes, lényegretörő.
Cím: Nagyon tetszik. Elsősorban, ugye a feszt nevét rövidítette le az írónő, de húzzunk csak párhuzamot Bábel tornyával - ott is, mint itt nagy keveredés van, de hőseink mégis ki tudnak szakadni Bábel zavargásaiból, a szereplőknek is sorsfordító történeteken kell átesniük.
Tartalom: Humoros, én imádtam az egész könyvet.
Mélypont: Szasza és Zsófi veszekedése
Tetőpont: Az összes vicces pillanat, és természetesen Szasza és Zsófi utolsó üzenetváltása
Kedvenc szereplő: Hipó :D I-MÁD-TAM
Legutáltabb karakter: - (Kolos egy ideig, aztán megbarátkoztam vele végül)
Kinek ajánlanám?: MINDENKINEK, aki szereti a humort, aki jól érezné magát a Bábelen, akinek remek kedve van - vagy épp szomorú (garantáltam jobb kedve lesz), és természetesen RHCP fanoknak.
Figyelmeztetés!: nevetőgörcs

Szerintem, a könyv..:
60% humor
20% szerelem
10%  keresés :D 
(4% Atesz  és 4% olasz kajtatása és további két százalék egymás keresése :D)
5% szenvedés 
(ide beletartozik Hipó "bajai", a sérülések, a szívzűrök, és az elkeseredettség)
5% baráti összetartozás