Hestia Potter: Legendary - Lázadás

 Minden felemelkedést sötétség előz meg.

Író: Hestia Potter

A mű címe: Legendary - Lázadás

Kiadás éve: 2016

Kiadta:  TO-VA TREND

Oldalszám: 202  oldal

Amikor már azt hiszed, hogy tudod, hogyan fog végződni a történet. Amikor már biztos vagy benne, hogy az utolsó oldalakról csöpögni fog a nyál a tökéletes szerelemtől, akkor fog a feje tetejére állni minden. Amely egy varázslatos világban játszódik, ahol a tündérek nem feltétlenül kedvesek, a vérfarkasok nem feltétlenül vérszomjasak, és ahol az „emberek” nem egy menü az étlapon.

☆☆☆☆☆

Az írónő keresett meg egy beleolvasóval, még pár éve, majd a tavalyi év végén ismét kontaktba kerültem a regényével. A beleolvasó és a részletek után gondoltam mindenképpen esélyt adok a kötetnek, így egy kedves moly segítségével át is vettem a könyvespolcáról, hogy az enyémet gyarapítsa.

Ami elsőnek szemet szúrt a borító. Valahogy... nekem olyan üres lett. De lehet ez csak az én hülye ízlésem, hogy ilyenkor elvárom a szokványos borítómintát (szerző + cím + sorozat megnevezés, már ha van). Ízlések és pofonok, nekem nem nyerte el a tetszésemet.

Második észrevételem a 30. oldal közepén jött, ez pedig a helyesírás lenne: rengeteg halmozott írásjel volt a sorok végén, olyan mondatok kaptam felkiáltójelet a mondataik végén amiknek nem kellett volna. Valamint a párbeszédek után hiányzott sokszor egy enter, a párbeszédbe belefojt a szereplő gondolata is. Mint olvasónak, nagyon zavaró volt és frusztrálta a nemlétező OCPD-met.

És az a rengeteg szóismétlés... nagyon zavaró volt, gyermeteggé tette a komoly részeket, így pedig bele se tudtam élni magam.

A harmadik kritikám amiatt fogalmazódott meg, hogy a fejezetek három fő karakter között játszódtak, viszont: ezekben nem csak az ő gondolataikat olvastuk, hanem az ott lévő mellékszereplőkét is. 

Mint író, tudom mennyire tud kínozni, ha egy gondolatot nem tudok odabiggyeszteni a fejezetbe, de ahogy szokás mondani: a kevesebb néha több. Úgy érzem, ezt az elvet kellett volna itt is alkalmazni.

Lillien karakterét nem szerettem, Túl tökéletesre sikeredett, semmi hibával. Ami valljuk be, a való életben is idegesítő lenne.

Sebtyán személyisége akart lenni a nagyon macsó gyerek, akinek nincsenek érzései, de ez nem jött épp össze. A kötet felében megenyhült a szíve, aztán megint rákerült a poker face.

A prímet a Wolferek vitték nálam: Axián és Nora jelleme tetszett talán a legjobban. Utóbbi miatta fogom elolvasni a következő részt is majd, mivel az ő karaktere fogott meg engem a legjobban. 

Egy szó, mint száz, a világot jobban ki kellene fejteni, de ahogy láttam nem is az volt a bibi, hogy a 3 évvel korábbi könyvet olvastam. A 2019-ben kiadott változat csak 190 oldalas lett, így elvetettem az ötletet, hogy ezt akarták is átírni, javítgatni még. Tisztában vagyok, hogy van második kötet.

Ezért fájt látni az is milyen rövidke, sejthető, hogy hasonló kötetet fogok tartani a kezembe.

Ámbár, bizakodok is a sok pozitív véleményt látva, hogy a sok kusza mondat és sor a második részben szerkezetté válik.

Mindenképpen ráveszem magam, hogy olvassam még.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: nekem nem tetszett (tudom már kit akar mutatni, de nem, így se)

Fülszöveg: ez viszont már igen, mert sejtelmes lett
Cím: egy harcra kacsintgat ki

Tartalom: 5/1 - tetszett a világ

Mélypont: helyesírás, korrektúra hiánya

Tetőpont: -

Kedvenc szereplő: -

Legutáltabb karakter: -

Kinek ajánlanám?: azoknak szerintem tetszene akik nem notorikus fantasy fanok (mint én) - mondjuk azoknak, akik még csak barátkoznak a fantasyval és nem akarnak egyből egy nagyobb lélegzetű könyvvel kezdeni

Figyelmeztetés!: -