Mint, sokan megfigyelhették, egy igazi reluvősönön ment keresztül a blog az idei évben. Januártól visszatértem a nyeregbe és ismét ontom magamból a sziporkázóbbnál sziporkázóbb dumát.
Azaz, ismét elkezdtem blogolni.
Illetve, a blogomhoz hozzákapcsoltam a moly.hu profilom is és itt is ügyeskedtem az elmúlt évben.
És íme, itt olvashatjátok az elmúlt évem, sok rizsával és sok adattal megtűzdelve:
Kezdem, hogy a 2018-as tavaszi szezonban érettségiztem, így ez az év kissé vérszegény lett olvasás fronton. Májusig a kötelezőket vettem előrébb, aztán ezt folytattam nyáron is, mivel idén tavasszal akartam magyarból emeltezni.
VISZONT, közbe 180 fokkal fordult az életem, és elkezdtem egy okj-t és mellette dolgozok.
(Mellesleg, a város, ahol van a munkahelyem büszkélkedik egy hatttalmas könyvtárral, ami a munkahelyemtől egy saroknyira van. Na, mi ez ha nem kúl?) Természetesen, a második héten be is iratkoztam.
2015-ben ugyan válogattam TOP10 könyvet, de azóta még úgy se megy nekem ez, hogy a sok jó olvasásomból tíz dobogósat válasszak. Természetesen sorrendben.
Így, inkább választottam könyveket, felsorolás nélkül, olvasási rendben, ami nekem az évben nagy áttörés volt, ilyen-vagy-olyan tekintetben. Most nem a mennyisére, hanem a minőségre megyek, Így nem biztos - egyáltalán se-, hogy mindenhol meglesz a tíz pont.
A könyvolvasáshoz hozzájárultak nagyban a könyves kihívások, amiket próbáltam teljesíteni.
☆☆☆☆☆
Akkor lapozzunk is bele a számadatokkal:
A moly szerint 71 olvasásom volt ebben az évben.
20 könyvet hagytam félbe, különböző okokból.
2 félbehagyott könyvet olvastam el mégis.
(Egyet még 2017-ben hagytam félbe.) 382 oldal volt a leghosszabb könyvem, 26 oldal volt a legrövidebb könyvem.
Idén 17 könyvet szereztem be/kaptam/nyertem.
(Könyvtáras fruska vagyok, na. Az a könyvmennyiség amivel büszkélkedek a szobámban innen-onnan lett, de magamnak nem szoktam könyvet venni. Minek? Ott a könyvtár.
PLUSZ, az egyolvasás híve vagyok. Akkor szegem meg ezt a szabályt, ha kirívóan tökéletes a könyv, és újraolvasást könyörög azokkal a szép kis lapszemeivel...
Vagy éppenséggel valami Brutális akció van, és vicckategóriába tartozik a könyv ára.)
Halihó a képernyőn innen és túl!
... na várjunk. De a képernyőn innen...
Szép napot mindenkinek!
A mai nap egy TAG bejegyzéssel jöttem, méghozzá Ellamara oldaláról.
Az ő nevére kattintva megtekinthetitek a válaszait, illetve eljuthattok az ő blogjára :)
Akkor, vágjunk is bele!
(Suicid hajlamok hiányában, nem ajánlom, hogy ezt a merényletet kövesd el a képernyőd ellen.)
Gyerekkor. Kistányérnyi szemek. Dallamok. Nevetés. Csodálkozás. Színek. Varázslat.
Tegye fel a kezét aki nem szereti a tündérmeséket! Naugye :))
☆☆☆☆☆
Pinokkió - A
fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
~Hazudtál
már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?
Nem, nem volt ilyen. Ha esetleg valaki tud ilyenről, tessék megcáfolni. Olyan szituációk voltak, amikor a kezdetben jól/rosszul induló könyv vett egy 180 fokos fordulatot és az ellentétére változott a számomra. Volt, hogy elkezdtem egy értékelést írni a telefonomon a jegyzetekbe, majd a könyv utolsó 20 oldalához érve, dobtam ki a lomtárba és újat írtam.
A Szépség és
a Szörnyeteg - A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
~Melyik
könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?~
Szabó Illés: A tarot regénye. Neeem kimondottan nagyon-nagyon imádom, de ha ronda borító és tetszett a könyv, akkor ez bizony az a könyv.
Hófehérke -
Akire a szépségéért vadásztak ~Vettél már
meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?~
Akik ismernek, tudják, hogy nem nagyon veszek könyvet. #hippi Neeem, tisztában vagyok, hogy kinyírjuk a fákat, meg ilyenek, de akkor nem is olvasnék ugye, mondjuk a könyvtárból, hiszen ők támogatták pár ezer forinttal a faírtást. (Uh, ez de rosszul hangzik...) De rengeteg ilyen csapdába estem, hogy a szépséges borító miatt kezdtem el olvasni egy könyvet. Valahogy nekem az esztétika mindig dob a könyvön. Mivel, volt olyan, hogy félretettem amiatt könyveket, mert ronda volt a borítója. Aha, "ne ítélj borító alapján". Bocsi.
Csipkerózsika - Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja
ébresztette fel
~Melyik a
kedvenc könyves párod?~
Neee, hát ilyet nem illik kérdezniii.
Nagyon sok a best. Hát jó...
Sizzy (Simon és Izzy) a TMI világból. Ők az atom, mindig ővelük jövök, ha ilyen kérdésre kell válaszolni. Imádom, ha marják egymást a szereplők, és csak hosszas folyamat árán jönnek össze.
A kis
hableány - Aki feladta az életét a szerelemért
~Szoktál
kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és
szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?~
Nos. A romantikus-fantazy-Ya/new adoult az én szentséges hármasom, ha könyvekről van szó. ÉS, épp az idén kezdtem olyan műfajokba, amit önszántamból sosem vennék a kezembe: krimik, thrillerek, és tervben van egy horror könyv is. Ez eléggé komfortzónán kívüli élmény, nem?
Hamupipőke -
Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
~Melyik volt
az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?~
A legutolsó Susannah Selfors tollából volt a Mentsük meg Júliát! Hajnali három felé végeztem vele. De hajajj, ez se most volt. Úgy, tavaly előtt... ELŐTT nyáron.
Rapunzel
- Akit bezártak egy toronyba
~Melyik volt
a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?~
Oh, hát én olyan szerencsés voltam a múlt hónapban, hogy valami hi-he-tet-len. De, meglepetten nézve a molyomon az októberi olvasmányaim, könyvet nem hagytam félbe emiatt, szóóóval, akkor legyen a Forró éjszakák, Cynthia Parker (aki magyar amúgy!) tollából. És nem, nem erotikus olvasmányról van szó,... a cím megtévesztő. Semmi forró éjszakáról nincs szó benne, szóval, hogy is mondjam... Elég clickbait a cím. Ez a könyv, valami HIHETETLENÜL betartozik az első pontban említett 180 fokos könyvekhez. Nagyon jónak hangzott a sztori, de a szereplők életképtelenek voltak. De nagyon durván. Nem szokásom lehordani könyveket, de ez már az egy-csepp-hiányzik-csak pohár esete volt.
Aladdin - A
szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
~Melyik volt
az utolsó „könyvkincs”, amit találtál?~
SusannahCahalanLángolóAgy
Igenigenigen *.*
Szerintem meséljen most helyettem a blogbejegyzésem a könyvhöz amit ide kattintva megtaláltok.
Alice
Csodaországban - A lány, aki a nyúlüregbe esett
~Melyik
könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?~
Hát természetesen, hogy ide Cassandra Clare Árnyvadász univerzumát fogom mondani! Aki eddig nem tette meg, tessék csak szépen lecsekkolni a világot. Meg merem kockáztatni ama kijelentésem, miszerint ő J. K. Rowling 2.0
A békakirály
- Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
~Melyik volt
az a könyv, amelyikről azt gondoltad, utálni fogod, de végül mégis megszeretted?~
Ha maradnék.
*háterek megjelenése... 3... 2... 1...*
A húgom elspoilerezte nekem az EGÉSZ sztorit, mikor hazafelé indultunk a könyvtárból. Mert jajj, milyen jó, hogy megismerem a sztorit, bár kicsit depis lesz, mert #spoiler és aztán #spoiler ééés #SPOILER. Hát nem nekem van a legaranyosabb húgocskám? Szerintem sem.
Tehát, visszakanyarodva a kérdésre, abbahagytam a könyvet a felénél, aztán majdhogynem egy év után ismét nekiálltam. A nagy katarzis élmény elmaradt, de tényleg nem lett rossz.
Meghatni természetesen nem hatott meg, mert számított, hogy mi fog történni benne.
Jancsi és
Juliska - Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
~Melyik
testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?~ (ide, mivel a meséhez nincs normális gif, igeeen kerestem mézeskalácsost is, de eh, így jön a testvérpár *.*)
Alec és Izzy, Cassandra Clare, A végzet ereklyéi sorozat.
Nem tudom, igazság szerint ők ugrottak be, mint a tökéletes testvérpár.
(Mindig is akartam egy bátyót, de ezzel kicsit elkéstem c:)
Piroska -
Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
~Melyik
könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?~
Sok könyv volt ilyen. De ha azt nézzük most ez a Cynthia Parker könyv ugrik be: a borítóján egy gyönyörű szobor látható, szép barnás-sárgás borítón, a fülszöveg meg egyből felcsigázta az érdeklődésem.
De amit kaptam...
Rumpelstiltskin
- Akinek senki sem tudja a nevét
~Melyik az a
könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?~ ((bocsideidemuszájvoltazEgyszerVoltHolNemVoltbólaGIF))
Hááát...
Nem is tudom. Eléggé az aktuálisakat szoktam inkább olvasni.
Ide Szabó Illés A tarot regénye c. könyvet említem meg. Mindössze 7(!) csillaga van molyon.
(Aki nem vágja mi is ez a szám: az a lényege, hogy bár összesen 14 ember olvasta ezidáig a könyvet, A TELJES MOLY HÁLÓZATON BELÜL, de csak 7 olyan ember volt, aki legalább csillagozással értékelte a könyvet. Azért is fontos ez a szám, mivel 10 feletti csillag után kap a könyv százalékos besorolást, és ez az igazán fontos, mint az író(k)nak, mint a külvilágnak. Amolyan garancia féleség, hogy jó lesz a könyv.)
Gigantikus zárójel bezár.
Igen, régi könyv, igen borzalmas a borítója (de hát akkor miért is olvastam el?! Ad1, rövid; ad2 ajándék volt), viszont a bugyuta, gyermekded sztori mögött hatalmas tartalommal találkozunk. Ezt pedig itt boncolgattam.
☆☆☆☆☆
Ééés, hát ennyi is lett volna.
Még egyszer, köszönöm Ellamara, hogy rábukkantam a TAG-re.
Borzalmasan élveztem elkészíteni, akinek szintén kedve van hozzá fogjon bele bátran.
Ahogy én az említett bejegyzés alatt belinkeltem a saját válaszaim, szeretném, ha ez megvalósulna a bejegyzésem alatt is.
Szóval dobjatok meg egy lájkkal linkkel.
Lebilincselő visszaemlékezés a New York Post fiatal újságírójának
tollából, aki ritka és ijesztő betegséggel vívott csatát, most pedig
saját tapasztalatainak megírásával bepillantást enged az agykutatás
fantasztikus tudományába.
Susannah Cahalan egy napon furcsa kórteremben ébredt – az ágyhoz
szíjazva, felügyelet alatt, mozgásra és beszédre képtelenül. Az
egyhónapos kórházi tartózkodása alatt készült kartonjai pszichózisról,
agresszióról és veszélyes instabilitásról tanúskodnak. Néhány hete még
egészséges, életteli huszonnégy éves volt, élete első komoly
kapcsolatában, felfelé ívelő karrierrel.
Susannah lenyűgöző könyve tulajdonképpen egy krónika, mely
megvilágítja a betegség útjának kifürkészhetetlen ösvényeit, és azt a
szerencsés felfedezést, ami végül megmentette az életét. Kiderült
ugyanis, hogy autoimmun kórról van szó, melynek során a szervezet
megtámadja az agyat. Ez magyarázatot adhat a történelmen végigvonuló
„démoni megszállásokra”…
☆☆☆☆☆
A könyv első találkozáskor megvett magának. Nem tudom, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy a múltban hasonló betegségen estem át én is (nem kell megijedni, természetesen nem ilyen súlyosan).
"Minden a fejemben játszódik le"
Aztán, mint ha zseblámpával a könyvre világítottak volna - mellesleg, tetszik a borító piros árnyalata ez is hozzájárulhatott, hogy - egyből megláttam a régi könyvek mellett.
Fájó szívvel vettem észre, hogy mennyire lent van az olvasásátlag molyon a könyvnek.
Oké, értem én, hogy 187 (jelenleg ennyi olvasáson van + én) is egy szép kis szám, meg azzal is tisztában vagyok, hogy nem épp könnyű témát dolgoz fel a könyv.
(Illetve, hogy nem minden könyvmoly van fent molyon.)
"Amikor az agy a visszaemlékezésen munkálkodik, az idegsejtek hasonló
mintázatban sülnek ki, mint ahogy az eredeti esemény érzékelésekor
tették. Ezek a hálózatok összefüggnek, és valahányszor elővesszük őket,
mindig erősebbé válnak és egyre jobban kapcsolódnak egymáshoz.
Működésükhöz azonban megfelelő előhívójelekre – szavakra, illatokra,
képekre – van szükség, hogy visszajöjjön az emlékkép."
Tehát, akkor a könyvről is illene mondani valamit, mert ez eddig üres fecsegés:
Egy szó: megdöbbentő. A történet Susannah elbeszélésével indul, majd nagyon hamar átcsap tudósításba, amikor a nő egy hónapig megőrül.
Hihetetlen dolgokra képes az agy: elhitet velünk téves képzelgéseket, láttat velünk különféle dolgokat. Az agyunk, mint a testünk irányítórendszere képes olyan dolgokat tenni és mondatni velünk, amik adott esetben kifordítanak önmagunkból.
"Azután nemsokára első kézből tapasztaltam meg, hogy ez a fajta betegség
gyakran kiújul, majd alábbhagy; elhiteti az emberrel, hogy a
legrosszabbnak már vége, pedig csupán egy pillanatra visszakozik,
mielőtt újra lecsap."
Az első momentum a könyvben, amikor csak kikerekedett szemmel olvastam az volt, amikor Susannah az édesapjáéknál volt és mindenféle tévképzelgést játszott le az agya. A Saját apját látta szörnynek, aki csak elrabolta őt, nem engedi haza és fogva tartja.
Az meg hab volt csak a tortán, mikor bekerülve az orvosok keze alá azt hitte, mindenki kispécizte magának, figyelik és a gondolataik csúnya dolgokat mondanak neki. Illetve, hogy a tévében is ő a vita tárgya.
A dolgok onnan kezdtek elborulni a lány fejében, amikor - mint valami hipochonder - mindenféle betegséget elhitet önmagával. Ő biztosan skizofrén, biztosan bipoláris zavara van.
Természetesen, ezeket mind kiguglizta.
(Gyors kitérő: az érettségimen a nyelvtan tételemnél épp erről beszéltem, és a vizsgáztató tanáromat is sikerült megmosolyogtatnom.)
"Egy másik weboldal hosszan listázta azokat a hírességeket, akikről azt
gyanítják, hogy bipoláris zavarban szenvednek: Jim Carrey, Winston
Vhurchill, Mark, Twain, Vivien Leigh, Ludwig van Beethoven, Tim Burton.
(…)
Még csak azt sem akartam, hogy „meggyógyítsanak”. Most már egy kreatív emberekből álló exkluzív klubhoz tartoztam."
Illetve többszörös személyiségzavara van (ismertebb megjelenítése a Széttörve c. filmben).
Kicsit eltértem a tartalomtól, így inkább folytatom:
Mikor kiderül mi húzódik a betegség hátterében, tehát, hogy lángol az agya, a könyv valahogy fellélegzik és vele együtt az olvasó is. Innen mesébe illó módon a történet felfelé kezd ívelni. Ahogyan ő is megjegyzi, igen, neki sikerült. De mi van azokkal az emberekkel, akiket félrediagnosztizálnak? És a rossz diagnózis miatt meghaltak? Ő szerencsés embernek tekinti magát, és hálás az orvosainak. Többek közt dr. Najjart emeli ki.
Hát, igen. Ez a pasas... Őt az égiek is orvosnak teremtették.
"Szeretem elhinni, amit Friedrich Nietzsche mondott: "A felejtés létezése
sohasem nyert bizonyítást: csak annyit tudunk, hogy vannak dolgok,
amelyek nem jutnak eszünkbe, amikor fel akarjuk idézni őket."
A harmadik részben visszakapjuk Susannaht, azt a zavart nőt, aki válaszokért kutat ismerősöktől, orvosoktól, hogy az eltűnt idejét visszakaphassa.
Én a harmadik részt olvasva szinte végig mosolyogtam. Azt a kitartást, amit ő mutatott... Lenyűgöző.
"Miután annyi mindent túlélsz, végül készen állsz a viszonzásra, s arra,
hogy segíts bárkinek, aki hasonló megrázkódtatáson mehet keresztül."
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: Elsőre, azt mondanám, hogy nem tetszik, hogy ennyire életlen a fotó. Aztán, ha visszagondolok, hogy ez a könyv az írónőnek mennyi energiájába került, és abba, hogy az egész könyv egy memoár, akkor azt kell mondanom, hogy a szemcsés kép archív is lehetne akár, így ez tökéletesen bepasszol a műhöz. Meg, az egész történethez: hisz a nő ezt mind csak másodkézből hallotta/látta. Így olyan érzést kelt a kép, mintha mi is az egyik kimerevített felvételt néznénk: egy zavart nő üres tekintettel bámul a kamerába.
Illetve, a piros és az arany szép harmóniában van. Lángoló.
Fülszöveg: Teljesen megfogott. Jött szépen haza velem a könyvtárból. (Az igazság az, hogy hetekkel előbb kinéztem már magamnak, egy kihívás miatt a molyon ezt az Arany Pöttyös könyvet, aztán BUMM, ott szemezett velem a könyvtár egy eldugott polcán.) Cím: Tetszik. Jobb címet nem is tudnék elképzelni.
Tartalom: Csillagos hatos.Mindenképpen keresni fogom ezentúl a hasonló témákat feldolgozó könyveket.És a könyv mögötti rengeteg munka még mindig felfoghatatlan nekem.Szeretem, ha egy fejezet rövid. Nem is tudom, talán jobban kienged szakadni magából, a világból, ha pár oldalanként új "téma" kezdődik el benne. Praktikus, hiszen nagyon sokszor buszon olvastam a könyveket, suliba menet/jövet, és nagyon rossz volt, mikor a fejezet közepén, egy izgibb jelenetnél kellett abbahagynom az olvasást. Plusz, a könyvben, számozással Susannah kiírt internetes linkeket, a forrásait, amit a könyv végén össze is szedett, így minden egy helyen megtalálható.
Pozitívum/Negatívum: A memoárban olykor kórlapok, és kisebb feljegyzések is szerepelnek, természetesen a keletkezésük nyelvén, angolul. (szerintem ezek a kis ábrák rettentően közelebb hozzák az olvasóhoz a történéseket, és a megrögzött regényfalóknak is leesik, hogy ezek Megtörtént események.) DE! minden angol szó, ami a könyvben szerepel alatta át van fordítva magyarra.Szóval, ez a negatívum inkább pozitívum is (illetve, az angolul értőknek, tanulóknak ez a fajta megoldás szuperül is jön).
Kinek ajánlanám?: Minden olyan embernek, aki szereti a pszichológiát, szeret pszichés-mentális betegségekről olvasni. szereti az adatokat is látni egy-egy könyv története mellett, érdeklődik a téma iránt vagy csak szereti a memoárokat.
Figyelmeztetés!: Mint említettem, elég kemény a téma. Aki nem bírja az ehhez hasonló tartalmakat (orvosi vizsgálatok, betegség), esetleg hipochonder, azoknak nem ajánlanám.
+ A FILMRŐL
A könyvből film is készült Chloë Grace Moretz (Ha maradnék Miája) főszereplésével.
Ha tetszett a könyv, mindenképpen csekkold le:
Brain on Fire trailer
Igen, a trailer angol, de a film megtalálható magyar nyelven is.
A filmről vélemény:
Nagyon akartam szeretni a filmet... Komolyan. De egyszerűen... olyan összecsapott lett. Az eleje döcögősen indult be, aztán ahogy jelentkeztek Susannah rohamai, kettőt pislantottam és vége is lett. A harmadik rész egy az egyben nem is volt a benne a filmben. Jó, egy icipici kis jelenet volt, de akkor is... Nekem most ez a film egy kicsit csalódás. Mindenesetre, ahogy mondani szokták: film good, but book is better.
Négy Lélek, akár az égtájak: Észak, Kelet, Nyugat s persze Dél.
Író: Smolnicki Szilárd
A mű címe: Látásmódok
Kiadás éve: 2018
Kiadta: Underground
Oldalszám: 142 oldal
A világ attól szép, hogy mindnyájan minden
részletét másképp látjuk. Másként egy gyerek, egy felnőtt, egy orvos
vagy egy mérnök. Mind a nagy Egész egy apró Részét emeljük ki, de valami
közös: mindnyájan azt keressük, hogyan lehetünk boldogok.
Az sem mindegy, hogy szellemünk miként ítéli meg a környezetét. Hisz
mást lát a Szív, a Szem, a Lélek és az Agy. Egyenként mind kicsit
önfejűek, saját igazukat mindennél előbbre veszik, azonban, ha az
embernek sikerül őket összehangolni, akkor egymás hibáit kiegészítve
eljuttatnak minket a helyes útra.
Ezt a helyes utat keresik úgy szintén a kötetben szereplő versek.
☆☆☆☆☆
"Ezt a helyes utat keresik úgy szintén a kötetben szereplő versek." És én ezt meg sem cáfolom.
Kezdetként leszögezném: nálam rosszabb kritikust még nem hordott hátán a Föld.
Vagy tetszik egy vers vagy nem tetszik. És most értékelést írok, egy olyan kötethez, akinek ismerem majdnem-személyesen az íróját... Vicces lesz. Előre elnézést mindenkitől, hogy csapongok a megszólítandók közt, de valahogy. máshogy nem ment volna. Hiszen ismerem a szerzőt, nem állhatok neki a blogbejegyzésnek, mint egy vadidegen író/költő könyvéhez.
Nevetve nézzük, ahogy az érzelem vész el.
Pont akkor kerültél képbe,amikor már nagyban folytak ennek a kötetnek a munkái. Emlékszem, hogy nagyban gondolkoztál a borítón és aztán le is leplezted előttem, jóval, hogy megjelent volna, hogy mondjak róla véleményt. Aztán egyre jobban megismertelek. Fél év még nem a világ, de jól tudjuk, hogy nekünk már most azt jelenti. Túl sok a közös pont, mint a szokásainkban, mint a múltunkban.
Talán legendák zengik majd a jövőben,
Mi módokon voltál alkotó bensőmben.
Tehát, mielőtt itt elfolyna az értékelésem, - hatalmas zárójel bezár - ezzel a nosztalgiával azt akartam elővezetni, hogy a versek, amiket a kötetbe gyűjtöttél déjávu élményeket adott.
Mert ezeket ától-cettig már áttárgyaltuk, a verseidet megpróbáltam kritizálni (amiből dicsőítés lett sokszor). Természetesen, voltak olyan versek is, amiket nem ismertem, de ezek is olyanok voltak, amiket cím szerint például nem tudok megnevezni. Mert egy-egy beszélgetésben elhangzott egy-egy szó, egy-egy olyan dolog, ami miatt egy-egy vers ismerősnek tűnt, bár sose olvastam még ezelőtt. Ezek a versek Te vagy. Olyan versneveket, olyan virtuóz rímképeket olvastam, hogy hihetetlen. Teljesen azt éreztem, mint ha a versek húznának magukba. Ezek röpke másodpercek voltak, majd jött az újabb kaland, az újabb vers és megint teljesen új szituációban találtam magam:
Eltévedt jámbor legény siet,
Keresi éppen célját a földeken,
A szürkeségben ugyan eltévedt,
De egy angyal segített lelkemen.
Én voltam ugyanis az a legény,
Én, ki oly bőszen kerestem irányom,
S az angyal gyorsan odajött elém,
Majd szemembe súgta minden álmom.
- Ha elmúlik a sötétség -
És még Te mondod azt, az én szárnypróbálgatásaimra, hogy jó?
Kishitű vagy, ahogy mindig is mondtam/mondom. Tehát a versek tetszettek.
Amikor elolvasgattad az idézeteim molyon, ezt mondtad: ezek új versek, új dolgokat tudsz meg rólam. Én pedig azt válaszoltam, hogy: amit eddig is: szeretem a verseid. (Nagyon durva volt, mert olyan transzba estem néha, mint ha valamelyik híres költő: Ady, Petőfi, Kosztolányi eddig publikum elé nem került verseit olvastam volna.) És ismét bocsi, hogy ennyit idéztem, de hát szóltam: az én idézetkihúzás sémám elég... Őrült. Hihetelen dolog, hogy ismerek egy költőt. Mert nem kérdés, hogy Te az leszel. Mitagadás; már most az vagy.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Egy élmény volt, amit többször is át akarok majd élni. Úgyhogy rajta! Hol az a második kötet?
u.i.: Kihasználva az ismeretségem, készítettem a szerzővel egy mini-interjút. Ez megtalálható a blog végén.
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: Első blikkre egyszerűnek hathat, de miután én is felfedeztem, hogy a szokásos észak-dél-kelet-nyugat helyett más címkék vannak egyből nagyszerűnek gondoltam. Minimalista, ugyanakkor egész pofás.
Fülszöveg: Szerintem okot ad az elolvasásra. Okééé, a fülszöveg nélkül is elolvastam, volna, mert na, de... Valami újat akar mutatni. És minden emberben ott a kíváncsiság, az új felfedezésének a hajlama. Cím: Tökéletes.
Tartalom: Azt kaptam, amiket el is vártam. Mélypont: ...miért csak 142 oldal? :c Tetőpont: A versek miatt az egész kötet egy hullámvölgy volt a számomra: elszomorodtam, boldog voltam. És again. Kedvenc vers(ek): Nagyon sok van... Pár kiemelkedő: Libri-kaland, Imbolygó szívek armadája, Csillagvizsgáló, Zavaros zakatolás, Hajtóvadászat, Mindenki könyvet ír, Görbe tükör, Régen minden jobb volt!, Bioritmus-zavar
Kinek ajánlanám?: Mindenkinek. De komolyan.
Figyelmeztetés!: Zsepit bekészíteni! Nem lehet tudni, kinek hogyan is fognak hatni a versek.
☆☆☆☆☆
+ MEGLEPI: INTERJÚ A SZERZŐVEL
A családod, barátaid hogy fogadták a köteted?
Nagyon
meglepődtek, hogy egy gépészmérnöknek tanuló srácnak hogy pattant ki a
fejéből az, hogy verseket írjon. Szerintem viszont ebben nincs semmi
meglepő, egyáltalán nem zárja ki az egyik a másikat. A vers, vagyis az
alkotás, - ahogy mondjuk az olvasás is -, minden ember egyetemes igénye,
vagy igénye kéne legyen, míg a mérnöki vonal egy munka.
Mióta írsz komolyabban?
Komolyabban 2016 tavaszán kezdtem el verseket írni. Előtte is írtam néhányat, de azokat még a kezdetleges verseknél is kezdetlegesebbnek tartom. Viszont a kötetben ezek a versek is szerepelnek, teljesebb képet mutatva, honnan is indultam el.
Emlékszel mi miatt, ki miatt vagy egyszerűen csak mi indított el ezen a pályán?
Persze. Az igazat megvallva, az emberek ezt gyakran szeretik túlmisztifikálni. Nem álmodtam meg, hogy verseket kell írnom, de még egy kapucnis alak sem jött oda hozzám az egyik este azzal a szöveggel, hogy ,,figyelj, neked verseket kell írni". Mindig egyszerűbb, mint az gondolnánk, de nekem épp ettől különleges: a nyelvtan könyvben voltak olyan feladatok, ahol verseket kellett írni. És gondoltam, miért ne. Ezek a versek is megtalálhatóak a kötetben, ilyen a Változás, az Álom, és a Rossz választás.
Hogy születik meg nálad egy vers?
Nagyon
sok dolog tud ihletet adni, ilyenkor eszembe jut egy-két gondolat,
talán az első pár rím is, és folyamatosan körvonalazódik a nagy egész, a
teljes vers. Azon az elven vagyok, túl sokat nem érdemes ülni fölötte,
ha nem jön az ihlet, akkor abbahagyom, és folytatom máskor, de ilyen
szerencsére ritkán adatik meg, ha elkezdek egy verset, azt általában még
aznap befejezem. Valamint az is elvem, hogy miután elkészült, nem
javítgatom órákon keresztül, párszor átolvasom, de a túlzott rágörcsölés
csak lerontja a vers milyenségét.
A környezetedben vannak olyan emberek, akik noszogatnak?
A
versírásra nem. Arra viszont, hogy kiadjam, igen, kellett a támogatás, a
visszaigazolás, hogy van bennük, lehet bennük potenciál. Számomra ez
mindig is nagyon fontos volt, a dicsérő szavak
ugyanúgy, ahogy az észhez
térítés is.
Vannak szerelmes verseid is, ők a Múzsáid?
Igen, szinte kimaradhatatlan. Egyik is, másik is. Az életem bizonyos szakaszaiban több ilyen vers születik, máskor kevesebb. Múzsáim viszont nincsenek, csupán Múzsám. Aki mindig ihletet tud adni. Ez a Múzsa azonban az idő teltével változhatott.
Gondolom, van kedvenc költőd. Ki(k) inspirált(ak)?
Természetesen. Nehéz is lenne felsorolni, és meg sem próbálkozom vele. Mikor olvasok valakitől, utána nyomokban felfedezhető a stílusa a verseimben. Így például Ady, vagy Szabó Lőrinc, de Babits Mihály is idesorolható. Klasszikusainkon túl viszont néha a zene is inspirálni tud, így például a Rímbiózis nevű rap együttes dalai is képesek hatást gyakorolni a verseimre. Olyankor azok a versek dallamosabbak.
Az életből is sok költő merít. Vannak olyan híresebb emberek, akik gondolataival tudsz azonosulni?
Nem kell ahhoz híresnek lenni, hogy valakinek a filozófiája, a gondolkodásmódja megfogjon. De ilyen például Puzsér Róbert, aki igaz, hogy nagyon megosztó személyiség, de ez általában felszínes véleménynyilvánítás, én több témában egyet tudok vele érteni. De ha ezt a kérdést kicsit tágabb értelemben vizsgálom, akkor például Buddhát is ide tudnám sorolni.
Tervezel egy újabb kötetet megjelentetni?
Persze, szeretnék. De a mostani időszak az alkotás fázisa, egyelőre nem gondolok erre különösebben, legfeljebb az első újrakiadásában.
Drukkolok, hogy minél előbb sikerüljön az az új kötet.
Már várom.
Köszönöm az interjút, Szilárd!
☆☆☆☆☆
ZÁRSZÓ A KÖNYVHÖZ:
Nem tudom, milyen egy könyvet kiadni (még), de azt igen, hogy
hihetetlenül képes feltölteni az, ha a szellemi termékem többeknek
tetszik, több emberhez ér el.
A blogbejegyzésemmel szeretném, ha a könyvet többen is megismernék. Bátorkodtam (az író beleegyezése nélkül, #neöljmegnagyonSzili) idebiggyeszteni a megrendelés elérési útját:
Mindenkinek van valami szennyese – kiváltképp, ha az illető a gimis Spencer, Aria, Emily és Hanna.
Spencer a nővére fiúja után sóvárog. Aria az angoltanáráról
fantáziál. Emily a fekete Mayába zúg bele. Hanna pedig ocsmány kis
trükkök árán játssza a bombázót.
Ki hinné, hogy ezeknél súlyosabb titok is nyomhatja a lelküket? Pedig
így áll a helyzet, mióta Alison barátnőjüknek váratlanul nyoma veszett.
Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy ismerem őket, mint a rossz pénzt.
Tudom, miféle gaztetteket követtek el a múltban, és milyen velejükig
romlottak ma. Egyetlen féltve őrzött, mocskos kis titkuk sem maradhat
rejtve előttem. És most már előtted sem!
☆☆☆☆☆
Főszereplőink: Spencer, aki áll: Hannah, aki ül: Aria és a jobb szélen: Emily
Ez a kép a sorozathoz készült.
Valamikor egyszer, belenéztem a sorozat első részébe… De olyan homályos volt az egész a fejemben, pedig pár részt láttam. Különösen a sorozat intrója… Alival. Na igen…Az beleégett a szemembe.
Brr. Még mindig kiráz a hideg
Tehát úgy döntöttem, ideje elolvasnom a könyvet is.
A filmekkel és a sorozatokkal mindig az az álláspontom: előbb a
könyv, utána a film. De úgy gondoltam, mivel kiesett a nagy cselekménye
már az első részeknél is, plusz az elején jártam a sorozatozással, most
bűnözök és megcserélem a sorrendet, hogy nem olvasok tévé után könyvet.
És ezt eszméletlenül jól tettem.
– Szellemek küldhetnek sms-t?
Apja meglepetten, elképedve fölnézett
– Mi az az sms?
A könyv eleje azzal kezdődik, hogy az öt lány házibulit tart, majd az ötödik tagnak, Alison DiLaurentis (jegyezd meg a nevét, fontos karakter) nyoma vész. A négy lány egyedül marad, és a szálaik, ahonnan indul a jelenben a történet, két évvel a tragédia után indul.
És Alison? Nos, róla semmi hír.
Eközben pedig a lányok üzeneteket kezdenek el kapni -A-tól.
És, hogy ki az az -A?
Senki sem tudja.
Hát
Ez
Valami
Hihetetlen
Volt
Voltak kisebb részletek, amikre hamarabb rájöttem, mint a szereplők.
Nyilván nem arra, hogy ki is A (azaz, megvan a teóriám, hogy ki
lehet. De ez maradjon az én titkom.)
De az az utolsó nagy csavar… Te jó ég. Itt tévesen gondolkoztam.
TE JÓ ÉG!
És az utána lévő cselekmények…
Hát én le vagyok nyűgözve, Sara Shepard.
Mindig is attól féltem, hogy egyszer olyan helyzetbe kerülök, mint
amilyenben a lányok vannak, különösen Aria került: én tudom, hogy igazam
van, de más nem fog hinni nekem, mert hamis bizonyítékokat gondol
igaznak. És amikor ez megtörtént… Nos…
Szegény Aria… Teljesen átérzem.
Az össze lány élete egyik pillanatról a másikra pokollá változott. Szinte kiált a könyv a folytatásáért.
– Tetszik ez a pasi, csak, hogy úgy mondjam… elérhetetlen. És kifogytam
az ötletekből. Hogyan győzzem meg, hogy neki való vagyok?
– Légy önmagad! – javasolta Ella.
Az elején picit megijedtem a sok névtől, de a könyv olyan 20. oldala
körül visszajöttek az emlékek a sorozatbeli karakterek arcairól.
Vizuális típus vagyok, ilyenkor mázli. Nagyon tetszett a cselekmény,
sokszor kivert engem is a víz, épp, mint a lányokat az üzeneteket
olvasva. Humorral és aranyos jelenetekkel is tele volt.
– Mi a neved? – A srác megdörzsölte a bilincseit.
– Ööö, Angelina. – A nagy túróst mondja meg az igazi nevét!
– Helló, Angelina – folytatta a gyerek. – Én Brad vagyok.
Alig várom, hogy elolvassam a második részt, és irány vissza, sorozatozni. Pluszpont, hogy nagyon sokés ez már zavarbaejtő párhuzamot fedeztem fel a szereplőkkel.
Ez a bejegyzés kissé zavarosra sikeredett, több nappal az olvasás után is teljes sokkban vagyok. Illetve, próbálok ezentúl spoiler mentesen írni a blogomra.
Nekem kedvenc lett a könyv.
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító:Tetszett a játékbaba megoldás, a szín, ez a srága nekem elég harsány.
Fülszöveg: Megkapó, tuti levenném máskor is a könyvespolcomról. Cím:Nem magyarosították, azaz a KMK-s kiadás Hazug csajok társaságára fordította át. Ezen a néven fut a sorozat is.
Tartalom: Ledöbbentett. Csak ennyi. Nem is értem mi a fene folyhat ott.
Mélypont: AZ a bizonyos vége. Nagyon nem szeretem a horrort és efféle finomságokat. m,ert vizuális vagyok (mint említettem) és.. ÁÁÁ.
Tetőpont: A négy lány ismételt egymásra találása.
Kedvenc szereplő: Aria
Legutáltabb karakter: Mona. Nem bírtam a csajszit.
Kinek ajánlanám?: MINDENKINEK. Jó, azért nem. Mindenki az alatt értve, hogy mindenki, aki komálja a krimit, a thrillert. Ebből a szempontból én kiléptem a komfortzónámból, mert nem nagyon zsánerkönyveim a krimik és a thrillerek.
Figyelmeztetés!: Hát. Ha nem szereted, egyenesen idegesít, hogy rejtélyekbe ütközöl, amit nem tudsz megoldani, ez nem a te könyved.
