Keresel valamit?

2021. december 31., péntek

Viszlát 2021, hello 2022! - avagy, óév búcsúztató Lexa módra

★★★★★

Üdvözlet földlakók, itt Lexa beszél!

Az évre, ha visszatekintek ismét azt látom, hogy nehéz évem volt és bizonyára még sokan elmondhatjuk ezt magunkról. Most nem csak a koronadilemmára gondolok, ami már két éve elkísér minket az utunkon.
A nagy fordulópontom egyrészt júliusban volt, amikor egy új szakmával büszkélkedhettem a kezemben és szeptember vége, amikor ettől a szakmától elbúcsúztam. Nem mondom azt, hogy nem fájt a döntés és nem tartom igazságtalannak, de mindegy, ez egy teljesen másik sztori és ez itt nem az a hely, ahol ki akarom önteni a szívemet.
Hivatalosan is azóta professzionális lepkevadászként tengetem a hétköznapjaimat. Azaz, csak tengettem, hiszen egy új állás csillogott fel előttem (pontosabban két nappal a születésnapom előtt - mi ez ha nem az univerzum ajándéka!).
A könyvek dajkálgattak el maguk között (ha nem is látszik a mennyiségükön, de én így érzem) és az a sok szeretet, amit mindenhonnan, váratlanul kaptam ezeken a nehéz napokon.
Hihetetlen hálás vagyok ezért. 

Régi barátságok erősödtek fel az évben, új embereket ismertem meg, és sok embertől pedig több év után vettem búcsút.  De most eleget beszéltem, lássuk a szokásos évösszegzőmet:

★★★★★

Ismételten a moly.hu segítségét kértem:
 16 olvasásom volt ebben az évben.
És ebből 12 könyv volt saját példány.
Valamint ebből 9 könyv került fel a blogomra.
Az idei évre tervezett 100 olvasás megint nem jött össze. Majd talán jövőre...
könyvet hagytam félbe, különböző okokból. 
422 oldal volt a leghosszabb, 42 oldal volt a legrövidebb könyvem.
Összesen pedig 3632 oldalt olvastam.
Idén 43 könyvet szereztem be/kaptam/nyertem, és ebből 8 könyvet el is olvastam.


KEDVENC KÖNYVEK:

AZ ÉV LEGKEDVESEBB  KÖLTŐI:
 Simon Márton

 Mindenkinek Boldog Új Évet!
Kívánom, hogy minden álom teljesüljön az Újévben! ♥️
(tudom, hogy tavaly meg még azelőtt és azelőtt is már  
ez a gif volt, de annyira tetszik, nincs szívem lecserélni)

 ♥️♥️♥️
... és már csak annyit mondanék ...

Viszlát 2021, hello 2022!
★★★★★

2021. december 27., hétfő

Mimi O'Connor: Shadowhunter's ​Guide – Árnyvadász-útmutató

Csak egyetlen dolgot kell tudnod: a történetek, amiket meséltek neked a szörnyetegekről, a tábortüzeknél elsuttogott legendák mind igazak.


Író: Mimi O'Connor
A mű címe: Shadowhunter's ​Guide – Árnyvadász-útmutató
Kiadás éve: 2013 
Magyar megjelenés: 2014 
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 136 oldal

Régi és új rajongók számára elengedhetetlen kézikönyv a nagysikerű film világához. 
Az alapvető útmutató az Árnyvadászok sötét, csábító, New York-i univerzumához, A végzet ereklyéi: Csontváros c. mozifilm nyomán. 
Ez az átfogó összefoglaló tartalmazza: 
– a szereplők, pl. Clary Fray, Jace Wayland és Valentine Morgenstern, színes portréfotóit és profilját
 – részletes információkat a többi Árnyvadászról, Alvilágiról és démonról, valamint a fegyverekről és a rúnákról 
– idézeteket a forgatókönyvből, és még ennél is többet!

☆☆☆☆☆

Mindig vicces visszaemlékeznem, hogy hogyan is lettem a sorozat megszállotta, valamikor még a gimnázium elején. Az egész azzal kezdődött, hogy az unokatestvérem elmesélte nekem, hogy van egy film, ami nekem nagyon tetszene. Amikor pedig végeztem vele és megkérdeztem, hogy lesz-e folytatása közölte velem, hogy sajnos nem. 
VISZONT,
van egy könyvsorozat, ami miatt készült is a film. Ott álltam előtte és eldöntöttem, hogy én kiolvasom a sorozatot. Csak azt felejtette el mondani, hogy egy hat részes sorozatról beszélünk, aminek a részeit még nem egészen adatták ki. Így esett tehát, hogy a gimis éveimben átkísért a sorozat. Nem fogom elfelejteni a kalandokat a könyvtárig a barátnőimmel, amikor elkísértek, hátha le tudok csapni a frissen megjelent kötetre. Az Árnyvadászokkal nőttem fel, ha ennyire szentimentálisnak akarok hangzani.

Létezik egy sokkal sötétebb, komorabb és végzetesebb világ.

Ez volt az első igazi sorozatom, ami könyvmollyá tett. Sőt, mi több. Arra is emlékszek, hogy emiatt a könyv miatt mentem el beiratkozni a városi könyvtárba. És ha pontos akarok lenni, ez 2015. március 13.-án (igen, tuti, megnéztem a naptárban, hogy jól emlékezek-e) volt. Egy pénteki napon. Emlékszek, hogy rövidített napunk volt a március 15.-ei műsor miatt. És a buszvárás közepette kértem meg a két barátnőmet, hogy mutassák meg nekem a könyvtárat. Abban az évben kezdtem a gimnáziumot, és az iskolám az ellenkező irányba volt, mint a könyvtár.
Tehát, a mai napig nem olvastam még el a sorozat első kötetét. Megnéztem a filmet és nyargaltam is át egyből a további részekre. 
Ez a kis kalauz pedig teljesen lenyűgözött. Odakészítettem egy könyvjelzőt is hátha szünetet kell majd tartanom benne, de alig telt el fél óra már pislogtam is, hogy: Ja, csak ennyi volt? Gyönyörű képekkel van tele és összes is foglalja az első rész történéseit. Régóta kerestem már egy olyan könyvet, amiben a rúnákat összegyűjtik. Anno, amikor olvastam én is megszállottan rajzolgattam a rúnákat és akkor betéve tudtam az összeset. Be kell vallanom, mára ez a tudás elenyészett. Viszont az ikonikus anygalerő rúnát azóta is álmomból felkeltve le tudom rajzolni.

Nem nyerhetjük meg a háborút, de mindig harcolnunk kell.

Egy szó, mint száz, nagyon ajánlom a könyvet minden régi vagy újdonsült rajongónak. 
Megéri átolvasni, átlapozni a könyvet.  

☆☆☆☆☆

Szilágyi Heléna: Diabolika

Semmi sem tart örökké, főként nem az olyan képlékeny dolgok, mint a hatalom.


Író: Szilágyi Heléna
A mű címe: Diabolika
Kiadás éve: 2021
Kiadta: LittleFox
Oldalszám: 422 oldal

Az égiek megelégelték a halandók önpusztítását, ezért egyességet kötöttek Luciferrel. A Menny kapuja bezárul, így az uralkodás a Fényhozó gyermekeire marad, a bolygót pedig démonok meg varázslények tömege lepi el kipusztítva az emberiséget. 
Diabolika halhatatlan lakói veszélyesek, törvényei kegyetlenek: 
A fajok nem keveredhetnek. 
A démonok hatalma vitathatatlan. 
Küzdelem csak egy az egy ellen érvényes. 

Aki egyetlen egy szabályt is megszeg, annak a napjai meg vannak számlálva. Édua már a puszta létezésével vét a démonok törvényei ellen, ezért örökös rettegésben él. Jól kiszámítható élete felborul, amikor találkozik Diabolika utolsó alakváltójával és az ellenállás vezetőjével, Galatea Úrnővel. Édua Gyehenna biztonságos csatornáiból a lázadás középpontjába kerül. Nincs megállás! Lucifer és a Nagy Sötétség közeleg, ha valaki nem lép közbe, a világ örökre a Gonosz kezében marad!

☆☆☆☆☆

A történetünk kezdetén megismerkedünk a főszereplőnkkel, Éduával, aki a kalauzunk lesz Diabolikában. Meg kell mondanom őszintén, a történet elején azt hittem, hogy a sztori ott is, azon a helyszínen fog befejeződni, ahol elkezdődött: egy átnevelő táborban. Aztán jött valaki az első fejezetben és a saját magamban elringatott képet megváltoztatta. Áttértünk egy új helyszínre és kissé ugrottunk is az időben. Én pedig csak ámultam-meg-bámultam mennyi karakter lett "összesűrítve" ebbe a könyvbe. Egy teljes világot látok a belső képernyőmön, érdekes helyszínekkel, érdekes alakokkal.

Hiába próbáltam, a múlt elől senki sem menekülhet.

Majd amikor kiderült Gyehannáról, a fővárosról, hogy a mi hőn szeretett Budapestünk egyre nagyobb lendülettel kezdtem falni a lapokat. Nagyon szeretem a fantasy könyveket. Szeretem, hogy egyedi világképeket tudnak nyújtani, de amikor egy enyhe átfedést is fedezek fel a mi világunkkal, akkor mindig elmosolyodok és már más szemszöggel képzelem el a belül "látottakat". Vagy, hogy úgy mondjam, ilyenkor mindig egy kicsit egyszerűbb elképzelnem ezt az új, egyedi világot. 
"Összesűrítés" alatt most nem negatívumként értettem a dolgokat, hisz kaptunk egy 422 oldalas könyvet amit igenis a szép hosszú könyvek kategóriájába sorolnék. Ritkábban olvasok újfent ilyen hosszúságú könyveket. Főképp önmagam hibájából, időhiány miatt.

A bosszúságok egy évszázad múlva nevetséges semmiségekké halványulnak.

A történet negyedében csak kapkodtam a fejem a különböző szemszögök között, majd ahogy mindenkinek lement egy-egy része nagyjából megtudtam jegyezni ki-kicsoda, honnan jött és hova tart. 
A kedvenc szereplőm... mint említettem, nagyon sok szereplőt felvonultat a könyv, ugyanakkor már az elejétől megkedveltem Lucifer fiait, a három kvesztort. Közülük is Asmadeust a leges-legjobban.

– Frimost, puhány vagy – sóhajtott az idősebb. 
– Ugyan, bratyó! Én nem puhány, csupán bájosan lusta vagyok – javította ki.

Az elején annyira szerettem volna ha végig csak egy szemszög maradna, hogy még többet megtudjak a szereplőkről, de aztán rájöttem, hogy a soron következő pov-ot is kedvelem annyira, hogy olvasni akarom. Mi több, két fejezettel ezelőttig pedig őket akartam olvasni mindenáron.
Majd ez a könyv felében megváltozott: elindultak a hullámvölgyek. Egy részt untam, a következőt meg szerettem. Aztán kettő nem annyira jó rész jött és egy jobb követte harmadikként. 
De, ahogy a könyvben is elhangzott:

A türelem nagy erény.

Kivártam szép lassan a finálét, és annak ellenére is végigolvastam a könyvet, hogy voltak azért  fogcsikorgató részei. Ezek voltaképp amiatt, hogy számomra például a főszereplő részei unalomba hajlottak. Ritka dolog, hogy pont egy mellékszereplő lesz a kedvencem és nem a főszereplő válik számomra a történet hősévé, aminek szánta az írója.
Félre is tettem miatta a könyvet pár napra, de győzött a kíváncsiságom és tovább olvastam. 

Hatalmas adomány, ha az ember a legszorultabb helyzetében is el tudja szórakoztatni magát.

Egyszerűen azt éreztem, hogy ez a könyv másabb, mint eddig bármelyik olvasott könyvem. Kezdve a könyv fejezeteken kívüli négyes felosztására. Olyan... fura volt. Ami nem jelent feltétlen rosszat, mert a furcsaság csakis jó lehet véleményem szerint. Összegzésében elmondhatom, hogy ez a sztori nagyon furcsa és új volt a számomra.

Mindenkiben ott rejlik a szépség, amit szeretni lehet.

A könyv nem nyerte el a lehengerlő tetszésemet, de úgy gondolom, még egy esélyt fogok neki szánni a közeljövőben. Lehet csak én nem voltam a könyv hullámhosszához hangolva.
Valahogy a befejező részletek is erre akarnak talán utalni. És ha már szót ejtek a befejezésről... nagyon fura lett. Már annyira megszerettem a karaktereket, Diabolikát, mindenkinek jött a happy end aztán... Világégés...
Mindenesetre, én nagyon várom, hogy ennek a könyvnek legyen folytatása.  
Akár egy másik dimenziósíkon. ;)

És nem utolsósorban, meg kell köszönnöm a lehetőséget az írónőnek, 
hogy hozzám is eljutott a könyve egy nyereményjáték keretében. 
Még egyszer, nagyon köszönöm, hogy elolvashattam a Könyved!

Kedves Olvasó, ha felkeltette az érdeklődésed keresd a regényt a boltok polcain!

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:

Borító: Nagyon különleges. Már a borító is jelképezi, hogy van egy főgonosz. És ahogy pakolgattam észre kellett vennem, hogy nem is volt fekete borítós könyv a polcomon. 
Fülszöveg: Rövid, beindítja a történetet.
Cím: Egyszerű, nagyszerű.
Tartalom: Egy, meg egy fél csillagot le kell vonnom azért, mert sokszor nem olvastatta úgy magát a könyv, ahogy vártam. Sokszor szakítottam időt az olvasásra, de egy-másfél óránál többet nem tudott magához bilincselni a könyv, kivéve az utolsó 150 oldalon, amit befaltam szó szerint. Lehet ez az én hibám, hogy a rengeteg információ miatt néha megtelt a belső memóriám és pihit kellett fújnom.
Mélypont: Amikor a végén Keján megnyitja a féreglyukat Lamianak és szabadjára engedi Diabolikában.
Tetőpont: Mikor Aes megmutatta az igazi alakját Mírának.
Kedvenc szereplő: Asmadeus, egyértelműen. Imádtam a jellemfejlődését a sztoriban.
Legutáltabb karakter: Édua, egyszerűen... nem. Annyira nem tudtam együtt érezni vele. De még nála is jobban utáltam Thcort *tscsszscsztsh* az elejétől fogva.
Kinek ajánlanám?: mindenkinek aki szereti a fantasy könyvek kissé borzongatóbb kiadását 
Figyelmeztetés!: - finom kis erotikát tartalmaz, így aki nem szereti a műfajt az nézze el a könyvnek

2021. december 18., szombat

The Joy of Christmas Book Tag - csengőszó és száncsengő

Haló-haló Mindenki!

A mai nappal ismét egy könyvtag-et hoztam el a számotokra, ismételten a net volt a segítségemre ebben.  Emlékeztetőül: nem harapok a linkekért, mutassátok meg bátran ki mit alkotott :) 
Az eredeti bejegyzést ITT találjátok
.
Na, kezdjünk is bele! A fordítást a párommal végeztem, így ezerszázalék, hogy minden rendben lesz. 

☆☆☆☆☆

Várakozás 
A karácsonyi izgalom igenis létezik, melyik könyvet várod a legjobban? 
Rengeteg könyvsorozatomat kaszálták el, így az igazi ajándék az lenne a számomra, ha ezeket folytatnák a kedves kiadók. De sebaj, így hamarabb lesz angol nyelvvizsgám legalább. 
Szóval pont emiatt, nincs olyan könyv a láthatáron, amit annyira várnék most. 
De nem hagyom megjelöletlenül a pontot, hozok egy könyvet. 
Ez pedig Eszer Rita: Rókatündér. 
Pár napja kapta meg tőlem a párom, de már előzetesen figyelmeztettem, hogy le fogok csapni rá, egy olvasás erejéig. (Adventi kalendáriumot készítettem neki ebben az évben, karácsonyi ajándékként. Ez a 14. csomagban lapult neki)

Karácsonyi énekek és dalok 
Melyik könyv vagy író csodálatát nem tudod abbahagyni? 
Egyértelműen Sarah J Maas. Bár egy sorozatát még nem olvastam ki (ez lenne az Üvegtrón) de a Tüskék és Rózsák udvara nekem hatalmas, hatalmas kedvenc. Egyszerűen brilliánsan ír, csak azt veszem észre, hogy falom az oldalakat. Illetve szorosan itt van a dobogón J. L. Armentrout is, akivel a Luxen sorozattal váltam ízig-vérig könyvmollyá. Mindketten szeretemírók a számomra. 

Mézeskalács házikók 
Melyik könyv vagy sorozat fest le csodálatos világot? 
Tüskék és Rózsák udvara Sarah J. Maastól. Egyszerűen csak ámultam és bámultam. 

Karácsonyi dal 
A kedvenc klasszikus könyved, vagy az amit el akarsz olvasni 
Ha klasszikus, akkor egyértelműen Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. 
Felnőtfejjel olvastam és azonnal a kedvencem lett. 

Karácsonyi édességek 
Melyik könyvet várod legjobban karácsonyra? 
Lorna Scobie: 365 kreatív nap
Ezt a kicsikét. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen feladatok bújtak el benne. 

Gyertyák az ablakban
Melyik könyv melengeti meg a szíved? 
Ismét A kis herceget mondanám. Eddig az volt az egyetlen könyv, ami annak ellenére, hogy összetört lelkileg képes volt a pici szilánkokat összeszedni és magához dédelgetett utána. 
Viszont, van egy könyv, amit régóta el akarok olvasni. A közeljövőben meg is szereztem, ez pedig nem lenne más, mint Séverine Vidal és Manu Causse könyve, a Bicebóca ​szívek. Pont amiatt vettem meg, mert úgy gondolom, hogy néha kell az én lelkemnek is egy ennyire édes sztori. 

Karácsonyi fenyők és dekorációk
 Melyek a kedvenc könyvborítóid? 
Ajvé, egy fogós kérdés. Rengeteg gyönyörű borítójú könyv került már a kezembe vagy épp csodálkoztam rájuk kirakatok ablakában.  Annyira igazságtalanság választani közülük. Mindenesetre, most megpróbálok összedobni pár könyvet, aminek lehengerlő a borítója. 

Karácsonyi öröm
Mik a kedvenc dolgaid a karácsony körül/ mik a legkedvesebb emlékeid az ünnephez kötődően?
Amikor kicsik voltunk a húgommal jött hozzánk a Jézuska. Az unokatestvérünkre voltunk bízva. Épp dvd-t néztünk, amikor hallottunk egy csengőszót. Azt a karácsonyt sose fogom elfelejteni. Persze, akkor már én se hittem az egész dajkamesében, de a húgom csillogó szeme befogta a számat (ismeritek milyen a dacos gyerek, aki ilyenkor egyből mondja, hogy dehát a Jézuska nem is létezik!!4!!) és én is csak tovább meséltem neki, hogy bizony, biztos a Jézuska hozta a fát és az ajándékokat. 

☆☆☆☆☆

Köszönöm, aki elolvasta az TAG minden kis pontját. 
Kellemes várakozást Mindenkinek!

Lexa

2021. december 17., péntek

Simon Márton: Polaroidok

090 Csak nyugodtan, 
úgyis rosszul fogsz dönteni.


Író: Simon Márton
A mű címe: Polaroidok
Kiadás éve: 2013
Kiadta: Jelenkor, Libri 
Oldalszám: 88 oldal

Simon Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: ”Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.”

☆☆☆☆☆

Sokáig nem tudtam, mi ez a nagy hype a kötet körül. 
Már tudom. 

    202 A szeretleken nagyjából azt értem, 
    hogy hiányzol akkor is, 
    ha itt vagy.

    205 Nézzük egymást a folyóval, és felejtünk.

    179 A „<3” etimológiája.

Ha most hű lennék a kötethez, ennyivel le is zárnám az értékelésemet, de nem teszem. 
Ez az első verseskötetem az évben, hiába voltam régen oda-meg-vissza a versekért, az idő múlásával valahogy kikoptak az életemből. Na, de akkor nézzük a könyvet. 
 
    033 Telihold ragyog 
    az ablakon át arra, 
    amiről nem írok.

    512 A háttér bizonytalan, 
    mint egy tenyérbe írt szó.

    514 Nappali képek 
    éjszakai felvételre állítva.

Ahogy a különféle érzelmek kavalkádjába kerülnek az olvasók, úgy szeretik meg lapról-lapra a könyvecskét. Mert mik is azok a Polaroidok

    516 Elképzelni a szomorúságot.

    037 Álmatlanul, mint egy csokor virág.

    120 Pontosan, mint a felhők.

Ha meg kellene fogalmazni, azt a választ adnám rá, hogy pillanatképek sokasága. Teljes mértékig el tudom képzelni, ahogy a költő a benzinkúton állt és várt a sorára vagy éppen a kávéja elkészülését nézte és eszébe jutott egy frappáns sor és a nála lévő kis jegyzetfüzetébe leírta a szavakat. Csak egy szó, egy egy jó rím, bármi amit később fel tudott használni az alkotásaihoz. Direkt nem néztem utána mi is az igazság. Szerintem a művek értelmezései annyira szubjektív dolgok, amiket nem kell szétcincálni. Főleg nem egy  kortárs művet.
 
    349 Milyen jó, hogy nem látni 
    a korláttól a szakadékot.

    446 Interjú. Csend. 
    – Mit mentene ki egy égő házból? 
    – A lángokat.

    458 Nem fény, 
    arany árnyék.

Egy kicsit haiku, egy kicsit egysoros versek csokra, egy kicsit slam poetry és egy kicsit... a valóság. Olykor pimaszul, mocskosan, igazi szavakkal mutatja be nekünk magát az életet, a nagybetűs Életet Simon Márton. 

    064 Az élet szép, 
    csak te vagy szar. 
    
    065 Az élet szar. 
    Te legalább szép vagy.

    133 Sírnivaló, mint a tízéves kori arcod.

    220 Nem érek rá, 
    lélegzem.

Én is pontosan ilyen vagyok. Ha bármi érdekes eszembejut - akár ha az éjszaka közepén is kell kikelnem a kedvesem karjaiból, hogy leírjak egy darab szót, amit jó lenne nem elfelejteni reggelig  megtörtént esemény alapján - , ha találok egy jó rímet, egy szép hasonlatot legyen szó arról, hogy buszon vagyok, ebédelek, éppen fürdök azonnal kerítek egy írófelületet. Hiszen ismert a mondás: Akinek rövid az esze, legyen notesze.

    101 Hívjon fel, aki tudja mire vágyom.

    519 Nem esik, 
    szökik a víz az égből.

    341 Emberkéz alkotta sötétség.

Egy szó, mint száz, ma új kedvencet avattam. 
Jöjjön még egy kis kedvcsináló, fogadjátok sok szeretettel a blogbejegyzésbe már el nem fért sorokat: igen, ezek közül nekem mind tetszett, nem tudtam választani melyik ne kerüljön fel a blogra.

    157 Kabócák énekelnének most, 
    ha nem dél lenne a belvárosban.

    403 Őszinte ne legyél, 
    olyat bárki tud.

    181 Ami 2 mondatnál hosszabb, az hazugság.

    146 Semmi olyat nem keresek, ami létezik.

    468 Málnás depresszió.

    493 Valamiért így is, úgy is mindegy lesz.

    498 Ha rosszul érted félre,
    az egész nem jelent semmit.

    451 Megbeszéltük, hogy nem káromkodsz, 
    mert anya a mennyországban meghallja, 
    és mit fog szólni hozzá.

    447 Attól, hogy a szemem hozzászokik 
    a sötéthez, 
    én még nem tudok.

    391 Álmodni annyi, 
    mint jelen lenni valahol, 
    ami nincs.

    164 A minden az kevés.

    240 Megpróbálni elhinni.

    246 Na jó, de hova lettek a fák?

    235 Nem vers, 
    csak tanítom beszélni a 
    szorongásaimat.

    326 Egyik bűntudat a másikért. Mint újratelepíteni egy kertet.

    488 – Tulajdonképpen akkor ez a világ vége? 
    – Igen. Ha pedig balra néznek ott láthatják a…

    340 A szív egy torpikárium, 
    a közepén ülve 
    halas szendvicset eszik egy szipogó gyerek.

    483 Ahogy nap nap után 
    fogyatkozol, 
    úgy sötétedik.

    423 Vérzik az orrod. 
    Olyan dolgok járnak a fejedben, hogy a vérednek 
    nincs kedve egy térben lenni velük.

    524 Hazudjunk valamit. 
    Ennél bármi jobb.

    434 Nagyon akarok hiányozni.

    149 A legjobbról nem lehet írni.

+ Végezetül pedig egy dal a könyvben:

    365 https://www.youtube.com/watch?v=dtXYiKeVH88

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Millió meg egy pici bárány egy nyitott üvegajtó mögött. Valamiért tetszik. Talán a színek miatt. 
Cím: Nagyon frappáns. Tökéletes választás.
Tartalom:  5/5 csillag
Kinek ajánlanám?: Olyanoknak, akik nem szeretnek olvasni. Mert ezt a könyvet még ők is el fogják olvasni. 
Figyelmeztetés!: - , vagyis mégiscsak volna: legyen szabad egy - másfél órád a könyvre. Megéri, higyj nekem.