És itt áll Ő. Egyszerűen tökéletes nekem. Minden megvan benne: humoros, romantikus, érzelmes. Ugyanakkor tud szenvedélyes is lenni. Mikor megláttuk egymást, azonnal tudtuk, hogy egymásnak lettünk teremtve.
Ő az, aki engem mindig megért. Megnyugtat, ha elkeseredek valamin, ha dühöngök lecsillapít. Ő az aki megvéd engem a gonosz
világtól. Nem is tudom, mi lenne velem, ha Ő nem létezne. Kopár lenne az életem. A napjaim sivárak lennének, és állandóan a hiányon rágódnék, ami körbefon.
Hiányzik.
Rettentően hiányozna valami az életemből, de nem tudnám megfogalmazni, mi az a valami.
☆☆☆☆☆
Talán az illata fogott meg...
Talán a tekintetét égette bele a lelkembe...
Talán az érintése az, ami magához láncolt...
Esetleg a hangja volt a ludas...
...vagy az a csinos borítója.
Ezer helyről, embertől lehet hallani, hogy Minden könyvnek
lelke van.
Vizsgáljuk csak meg egy századmásodpercre. A válaszom teljes mértékben igen. Minden könyvnek saját
lelke, története van. Egy könyv lélegzik, él és már már majdnem megszólal.
Sajnos, rengeteg olyan ismerősöm van aki irtózik a
könyvektől.
Ezt az... urambocsá, undort másnak nem tudom betudni, mint annak, hogy egyszerűen az
olvasást a tanuláshoz kötik. És ez mekkora vétek! Egy tudományos könyv és mondjuk egy fantasztikus könyv között
rettenetesen mély szakadék áll. Szabadidőmben egy nap alatt kiolvasok egy 500
oldalas könyvet, de ha muszájból kell (kötelezők) olvasnom csupán csak 100
oldalt, az bizony elhúzódik hetekre. Hónapokra. Évekre. (Már ha lenne ugyebár annyi időm egy könyvre.)
Ugye.
Fel nem tudom fogni, hogyan lehetséges ez, hogy valaki
utálja a könyveket, az olvasást.
Én szeretek könyvet olvasni. Igen, könyvmoly vagyok, már-már
könyvfüggő, de ezt soha, semmilyen körülmények között sem tagadnám le. Az
olvasás számomra egy utazás, egy új kaland kezdete. A szereplőkkel együtt
száll a lelkem mikor olvasok, ott vagyok velük, érzem a fájdalmaikat, örömüket.
Néhányszor előfordult, hogy hangosan szóltam a karakterhez, vagy csupán csak
gesztikuláltam a könyv sorainak. Nemegyszer nevettem fel hangosan, vagy épp ellenkezőleg, kezdtem el masszívan zokogni. Ha olvasok, bennem lejátszódik egy film. Egy
film, amit én és csak én készítettem, és soha senki sem veheti el tőlem.
A kedvenc könyves idézetem George R. R. Martin tollából származik: Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az
ember, aki nem olvas, csak egyet.
Merjen valaki cáfolatot hozni ezellen.
Minden ember más és más. Így adódhat az, hogy sok fanart-ot böngészve néha a homlokom tetjére szalad fel a szemöldököm. De ez van egy könyvadaptációt, sorozatot nézve is.
És én csak ülök a monitor/telefonom/tévé előtt és..:
hogy
ez
mégis
most
mi
a
fene
Nem, nem, nem. Neki hosszabb haja van, és sokkal szebb árnyalatú szeme, és nem is ilyen magas, és nem is ilyen ruhákat hord..!
Sok helyen olvastam, hogy az olvasás csak a kreatív
embereknek megy. Ezt merőn állítom, hiszen az olvasás csak akkor izgalmas, ha
leforgatjuk magunkban a filmet, a szereplők kinézetét, az események a szemünk előtt játszódnak le. Képzelőereje mindenkinek van.
Ja, vagy úgy. Tehát Neked nem, mi?
A kreativitás idővel tanulható. Persze könnyen is
beszélek. Kiskorom óta művészet terén jobban megállom a helyem. Művészet, irodalom, zene... és a többi, és a többi... Természetesen, ezzel nem azt mondom, hogy én vagyok Leonardo DiCaprio da Vinci és Amy Winehouse reinkarnációja.
Ismerek olyan lányt, aki a művészet és
a zene világában nem találta meg a helyét (rettentően sokat próbálkozott), de
viszont belecsöppent kiskorától fogva az irodalmi életbe. Versmondás,
prózamondás, mese,- vers írás... 6 évesen egy hétvége alatt két oldal verset
megtanult. Ha, tegyük fel, találkoztok Vele és megkérdezitek Tőle, mi is volt ez a vers, a mai
napig elfújja.
Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy önszántából vágjon bele
egy könyvbe. Elég egy 100 oldalas könyv is! Nem kell sok. Nehogy besokkalj és
aztán a fene se tud többet rávenni az olvasásra!
Benedek Marcell szépen megfogalmazza: Az olvasás művészetének első alaptörvénye: olvassunk jó
könyveket.
Mire vársz még? Olvass jó könyveket.
☆☆☆☆☆
