Semmi sem veszedelmesebb, mint egy olyan ellenség, amelyiknek nincs vesztenivalója.
Író: Christopher Paolini
A mű címe: Eragon - Az örökség 1.
Kiadás éve: 2002
Magyar megjelenés: 2005
Kiadta: Európa
Oldalszám: 524 oldal
2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói.
Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.
☆☆☆☆☆
A könyvet (és az egész sorozatot) a párom unszolására kezdtem el olvasni. Voltaképp azért is, mert megkaptam tőle az egész sorozatot. Hittem neki, hogy kihagyhatatlan a könyv, így belekezdtem.
A jövő csak egyetlen módon árthat nekünk: ha szorongunk miatta.
Az eleje nekem döcögősen indult. Kaptam egy ismételten új, részletgazdag fantasy világot és a sok infó a könyv első pár fejezetében túl sok volt. Próbáltam a főbb szereplőket megjegyezni és mire sikerült 180 fokos fordulatot vett a könyv: szereplők jöttek, mentek és teljesen új kaland vette kezdetét.
Összeségében voltak hullámvölgyeim a könyvvel kapcsolatban. Voltak hűha részeim és olyanok is, amikor csak unottan lapoztam a könyvben a fejezetet. Ja és ami booorzasztó volt.
Voltak fejezetek amik aranyos kis részekre oszlottak el, és 2-3 oldal után jött az új fejezet, az új kaland. De voltak olyan fejezetek, amik eeeszméletlen vontatottak voltak. Volt ami 11-13 oldal volt és tele volt számomra unalmasabb leírásokkal. Persze, valahol díjaztam az író mérhetetlenül hatalmas képzelőerejét.
– Te mindig megmaradsz tudósnak, igaz? – kérdezte Brom.
Jeod vállat vont. – Már nem. Attól tartok, bibliofillé fajultam.
– Mivé? – kérdezte Eragon.
– Olyasvalakivé, aki szereti a könyveket – magyarázta Jeod, majd ismét Brommal kezdett beszélgetni.
A szereplők közül Brom lett a kedvencem, nagyon bírtam az ő pimasz, bölcs karakterét. A másik pedig Murtagh volt. Valamilyen oknál fogva megszerettem, tetszett hogy titokzatos a múltjával illetően. És persze nem hagyhatom ki a kedves kis cicust, Solembumot. A kedvenc részem egyértelműen az volt, amikor Saphira nyakában volt a váltott macska. Szerettem amikor közös részeik voltak, a két kis medzsik lény.
Az egyetlen igaz vezető a szíved. Csupán az segíthet, amit ő akar.
A vége volt a kedvencem. Mint a csata részei, mint pedig az, hogy a végén kaptunk egy kis szószedetet a könyvben használatos, elhangzott nyelvekről, illetve a tételmondatokat szépen összeszedték.
A könyv egyetlen hátránya az volt, hogy nehezen tudtam fogni, pedig olvastam már egypár vastagabb könyvet. Általában vagy asztallapra tettem a könyvet, vagy egy másik kemény borítással rendelkező vastagabb könyvre. Egyszerűen kellett, hogy megtámasszam. Lehetséges, hogy bennem is volt egy ilyen félsz, hogy mi van akkor ha rosszul fogom és megrepednek a lapok a gerinc mellett, de hála Istennek, ilyen nem történt. Eddig sem voltam könyvgyilkos, ezután se szeretnék azzá válni.
[…] nem vitatkozhatsz a világ összes bolondjával. Könnyebb, ha rájuk hagyod a bolondságukat, azután meg lóvá teszed őket, mikor nem figyelnek oda.
A filmet még gyerek fejjel láttam, de ezután muszáj volt ismét megnéznem.
Kis bogarászás után megtaláltam a neten és szerintem senkit nem lep meg, ha egy teljesen másik filmre emlékeztem... bóvli sárkányimitálásokkal. Szerintem valamilyen akkor népszerű mesével keverhettem (és nem, nem a Süsü, a sárkánnyal, annyira azért nem rossz a memóriám).
Roran és Eragon kapcsolata itt jött ki a legszebben, hogy mennyire is kötődnek egymáshoz.
Egy szóval tudtam csak leírni másnak a véleményem a filmről: összevisszaság. De nagyon is...
Kezdetben, hogy nagyon ugráltunk a térben és az időben, majd ahogy pár történést kivágtak, illetve átollóztak. Nagyon... csalódott vagyok. Ha úgy nézem, hogy ez egy könyvadaptáció, annak pocsék. Ha úgy nézem, mint egy egyedül álló film... nos, akkor sem a szívem csücske. Kellett mögé az a háttértudásom, amit a regényből szedtem össze, különben értetlenül pislogtam volna a stáblistánál.
Nem mint ha most nem ezt tettem volna...
Hagyok itt egy kis kedvcsinálót mindenkinek:
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: nagyon szép, nagyon tetszik, valamilyen szinten örülök, hogy le lett cserélve a korábbi borító
Fülszöveg: tetszett
Cím: tetszik, hogy a sorozat címe a főcím és mindig csak az adott könyv a második cím, egymás mellé állítva a könyveket harmóniát ad
Cím: tetszik, hogy a sorozat címe a főcím és mindig csak az adott könyv a második cím, egymás mellé állítva a könyveket harmóniát ad
Tartalom: elsőnek megrémített az 524 oldal, pláne ennyi kihagyás után
Mélypont: Brom...
Tetőpont: Arya Saphira hátán
Kedvenc szereplő: Brom, Murtagh, Solembum
Legutáltabb karakter: az Ikrek
Kinek ajánlanám?: fantasy kedvelőknek kötelező, lassan olyan alap, mint a Gyűrűk Ura vagy épp a Trónok harca (nem nyugi, még egyiket se olvastam/néztem)
Figyelmeztetés!: ha át tudsz vergődni az első pár fejezeten, akkor ne hagyd abba az olvasást!
