Az álmok jelenthetik a kulcsot az emlékeimhez.
Író: L. J. Wesley
A mű címe: Brooke- A testem a börtönöm
Kiadás éve: 2018
Kiadta: Mogul
Oldalszám: 232 oldal
Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját
testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei
meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az
ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?
☆☆☆☆☆
Küzdj az álmodért!
Elsőként szeretném megköszönni innen is az írónak, hogy elolvashattam a regényét!
Egy nyereményjáték útján került hozzám, és most méltó helyén pihen a polcomon, az én kis dedikált könyvecském.
Nem tudom, még meddig bírom ezt.
Hát hol is kezdjem...
Becsszó! Próbáltam spoilermentesre a bejegyzést... több-kevesebb sikerrel.
Az a baj, még mindig a könyv bűvköre alatt vagyok, és folyamatosan kattog az agyam mindenen, amit csak el lehet képzelni. De a legfőképp Brooke-on.
Egy fiatal nőt ismerhetünk meg, aki riadtan ébred egy kórházban. Előbb csak öntudatra...
Vagyis... öntudat. Nem tudja, hogy ki ő, mit keres itt, és kik azok az emberek akik körülveszik.
Brooke a saját teste rabja. Ahogy telnek a napok, észreveszik, hogy Brooke ébren van, az agy impulzusait meglátva.
És itt kicsit megállnék. Néha azért elgondolkozok rajta, hogy milyen csodálatos a mai orvostudomány. Persze, ne dobáljatok meg kövekkel, nem azt mondom, hogy a mai a legcsúcsszuperebb, mikor minden nap egy kicsit fejlődik.
De nézzük ezt az esetet: a lányt le akarják kapcsolni a gépről, mert már reménytelen esetnek tartják. Borzasztó belegondolni abba, hogy ilyen megtörténhet, hogy valaki kómába esik, és a rokonai feladják az érte való küzdelmet.
Teljesen más, amikor súlyos komplikáció lépett fel és csak a gépek tartják életben a hozzátartozót.
Hatalmas zárójel bezár.
Látva a felvételeket, látva a remény egy apróka sugarát, Brooke átkerül dr. Bloom szárnyai alá.
És itt megint meg kell állnom. Egyszerűen csak... Hát...
Amit Valentine leművel, amiket tesz Brooke gyógyulásáért, le a kalappal.
És nem hanyagolhatom el a könyv utolsó lapjait sem. Csodálatos és szívbemarkoló volt olvasni az orvos és páciense további történéseit. Egyszerűen csak...
Tehát, Brooke átkerült Valentin magánklinikájába, ahol viszont olyan gyógyszereket adnak a lánynak, amivel elő tudják csalogatni az emlékeit, tehát fel tudják ébreszteni teljesen, a testét is a Csipkerózsika álom alól.
De vannak olyan emlékek, amiket inkább jobb elfelejteni. És Brooke is így gondolja.
Becsszó! Próbáltam spoilermentesre a bejegyzést... több-kevesebb sikerrel.
Az a baj, még mindig a könyv bűvköre alatt vagyok, és folyamatosan kattog az agyam mindenen, amit csak el lehet képzelni. De a legfőképp Brooke-on.
Egy fiatal nőt ismerhetünk meg, aki riadtan ébred egy kórházban. Előbb csak öntudatra...
Vagyis... öntudat. Nem tudja, hogy ki ő, mit keres itt, és kik azok az emberek akik körülveszik.
Brooke a saját teste rabja. Ahogy telnek a napok, észreveszik, hogy Brooke ébren van, az agy impulzusait meglátva.
Nem bízok semmiben ami a fejemben zajlik.
És itt kicsit megállnék. Néha azért elgondolkozok rajta, hogy milyen csodálatos a mai orvostudomány. Persze, ne dobáljatok meg kövekkel, nem azt mondom, hogy a mai a legcsúcsszuperebb, mikor minden nap egy kicsit fejlődik.
De nézzük ezt az esetet: a lányt le akarják kapcsolni a gépről, mert már reménytelen esetnek tartják. Borzasztó belegondolni abba, hogy ilyen megtörténhet, hogy valaki kómába esik, és a rokonai feladják az érte való küzdelmet.
Teljesen más, amikor súlyos komplikáció lépett fel és csak a gépek tartják életben a hozzátartozót.
Hatalmas zárójel bezár.
– Furcsa dolog ez az élet. Amikor nincsenek bajok, problémák, akkor fel
sem tűnik, hogy hálásnak kéne lenned. De, amikor beüt valami, akkor
egyszerre átlátod a teljes képet. És persze, a baj nem jár egyedül. Ha
valami beüt, mindig hozza magával a haverjait is.
És itt megint meg kell állnom. Egyszerűen csak... Hát...
Amit Valentine leművel, amiket tesz Brooke gyógyulásáért, le a kalappal.
És nem hanyagolhatom el a könyv utolsó lapjait sem. Csodálatos és szívbemarkoló volt olvasni az orvos és páciense további történéseit. Egyszerűen csak...
Ennem kell egy vödörnyi jégkrémet, az majd lenyugtat…
(Hát, kábé igen.)
Tehát, Brooke átkerült Valentin magánklinikájába, ahol viszont olyan gyógyszereket adnak a lánynak, amivel elő tudják csalogatni az emlékeit, tehát fel tudják ébreszteni teljesen, a testét is a Csipkerózsika álom alól.
De vannak olyan emlékek, amiket inkább jobb elfelejteni. És Brooke is így gondolja.
Valentine azt mondta, hogy talán sose fogom visszakapni az emlékeimet,
aminek nem feltétlenül az agysérülésem, hanem a tudatalattim lehet az
oka, ami valamilyen okból kifolyólag elnyomja őket. Azaz, a lelkem
mélyén nem is akarok emlékezni.
Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de innen üzenem a tudatalattimnak, hogy majd én tudom, hogy mi a jó nekem, ne akarja helyettem eldönteni.
Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de innen üzenem a tudatalattimnak, hogy majd én tudom, hogy mi a jó nekem, ne akarja helyettem eldönteni.
És azt kívánom, bárcsak bennem is ennyi kitartás és élni vágyás lenne, mint őbenne.
Bizony; csak várjátok ki! Én leszek a legjobb ember az egész világon!
Brooke változni akar. Nem akar a múltja megbélyegzése alatt élni.
A könyv egy fontos dologra tanít meg minket, és ezt az egyik kedvenc idézetemben ezt szinte az olvasó szájába is adja: a megbocsátás. Brooke azért érhette el azt, amit mert meg tudott bocsájtani. Képes volt arra, hogy elengedje a múltat, bármilyen fájó is volt a számára.
Szinte fájt olvasni a lány szenvedéseit. Megdöbbentem nem egy párszor egy-egy emlék kapcsán és volt olyan is, hogy percekig csak bámultam a szemben lévő falat.
– (…) Egyébként is, megbocsájtani csak egyszer kell. Ha állandóan haragszol, az rengeted energiába kerül.
Tetszett. De nagyon-nagyon.
Ötvözte a romantikát és a humort. Brooke kómában lévő szavaitól meg hangosan felnevettem.
Imádtam a karakterét, ezt a kis szókimondó fruskát.
Hihetetlen és letehetelen könyv volt, egy magyar(!) író tollából.
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: Szemfétisem van, nekem nagyon bejött.
Fülszöveg: Lényegretörő, és pont arra szolgál, mint egy fülszöveg: figyelemfelkeltő.
Cím: Passzol a tartalomhoz. Már csak emiatt is felfigyeltem a könyvre, és kíváncsivá tett.
Cím: Passzol a tartalomhoz. Már csak emiatt is felfigyeltem a könyvre, és kíváncsivá tett.
Tartalom: Nincsenek szavaim, amikkel el tudnám mondani, hogy mennyire oda meg vissza vagyok azért a könyvért. Sírtam, nevettem, felkaptam a vizet, majd megint sírtam. Kedvenc és ajánlom.
Mélypont: Egy fontos mellékszereplő halála.
Tetőpont: A könyv vége <3
Kedvenc szereplő: A főszereplőnk mindenképpen dobogós, de holtversenyben van vele Valentin. Hát ez a csávó... Mámmámiá.
Legutáltabb karakter: Először Marty, de a könyv végén megkedveltem.
Kinek ajánlanám?: Mindenkinek, aki szereti az olyan könyveket, amikben elmélyedhet kicsit az orvoslásban. Vagyis, a felszínt kapargathatja. Mindenkinek, aki szeret karakter jellemfejlődést olvasni, hogy honnan is indult a kedvenc szereplője. Mindenkinek, aki nem fél a szókimondástól.
Figyelmeztetés!: Nincs semmi. Irány olvasni.
Mire vársz még?
