Keresel valamit?

2015. december 31., csütörtök

Évzáró NAGY könyvértékelés - 2015

Sziasztok kedves Molyok, más bloggerek és bloggerínák, könyvmolyok, és Ti, drága Olvasóim!

☆☆☆☆☆
Rettentő zsúfolt évet zárhatok magam mögött így egy kis összegzésben köszönök el ettől a furcs, kellemes, szívmelengető, sírásban és nevetésben bővelkedő, nagyszerű évtől.

Most akkor ízekre szedem az Óévet:
Az év nekem egész lassan indult be, pontosabban 2 és fél hónap kellett neki. Mivel itt jött a sorsfordulat, és a városban, ahová gimnáziumba járok beiratkoztam a könyvtárba. 
Innen úgy mondva, teltek a napok, hetek, majd hónapok. Az iskolának végre vége lett és jött a nyár. Az a csodaszép 2015-ös nyár. Barátokkal gazdagodtam. Az új tanévet sokkal felszabadultabban kezdtem, mint még 2014 őszén. Ebben nagyban segítettek a könyvek és egy új barátság.

A blog utolsó E évi bejegyzése azonban. szeretném ha nem csak csacsogásról hanem könyvekről is szólna, így elhoztam 2015-ben nekem mi volt a TOP 10 könyv. Elég nehéz döntés lesz, de azért megpróbálom :) A helyezéseim csak amilyen sorrendbe visszaemlékezek a könyvekre/sorozatokra, mivel nem tudok kedvencet mondani ♥

Akkor lapozzunk is bele
A moly szerint 107 olvasásom volt az évben.

10. HELY
Chanda Hahn: Tükröm, tükröm
Az írónő Balszerencsés tündérmese c. sorozatának második része.
A többi rész még nem jelent meg magyarul.
Mint a címből is kiderül, ezúttal egy Hófehérke átdolgozást olvashatunk.


9. HELY
Simone Elkeles: A vonzás szabályai
 Az egész sorozat tetszett, de ez a könyv... Ezen nevettem és sírtam a legtöbbet.

8. HELY
Kestin Gier:  Rubinvörös
 Engem a fantazykkal lehet lekenyerezni.
Nagyon szerettem, hogy az időutazást történelmi helyzetekhez kötötték. Tehát, nem a jövőbe látogattunk el, hanem a múltba indultunk vissza: egy kis korhű ruhával és sminkekkel. 
Pluszpont: a triológia összes része a borítóján szereplő színnel, a cím színével való tintával íródott.
Még sose láttam ehhez hasonlító szerkesztést egy könyvnél sem.


7. HELY
Aprilynne Pike: Szárnyak
Ismételten egy olyan sorozat ami... Hát. Eszméletlen.
Tündérek és a való világ.
Kilóra megvett.
Egy kedves barátnőm ajánlotta.


6. HELY
Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!
 Azok között a könyvek között van, amik nem hagytak aludni, és peregtek az ujjaim közt a lapok.
 Shakespeare egyik talán legismertebb drámája, a Rómeó és Júlia feldolgozása.


5. HELY
Julie Kagawa:Vaskirály
Az egész sorozat rettentően tetszett.
Borzasztóan.
A tündérek világába kalandozunk el, de egy nem akármilyen módon. A humor szintén megjelent a könyvben. aminek szintén örültem.
Ash pedig... Szivi, nem akarsz kijönni a könyvből..?



4. HELY
Jennifer L. Armentrout: Ónix
Még csak az Ónix-ot sikerült kiveséznem (ahogyan a képen is nem véletlenül ez a borító szerepel), de nekem abszolút kedvenc eddig is! Mindenképp kiolvasom a következő évben a többi részt is.


☆☆☆☆☆
... dobpergést kérnék ...


3. HELY
Helena Silence: Enigma

Egy duológiát első része került fel a dobogó harmadik fokára. Kicsit szkeptikusan álltam neki az olvasásnak, de az első után következett a második rész is (első könyv amiatt éjszakáztam), és...
Bárcsak lenne harmadik része.

2. HELY
Cassandra Clare: Mennyei tűz városa
A sorozatból ezt a könyvet imádtam a legjobban. Talán azért, mert itt a fináléban minden szál egybefonódik és rengetek akcióval lett telezsúfolva.
Ízig-vérig Árnyvadász vagyok. 
A Clare által felépített világ valami hihetetlen.

♥1. HELY♥
Leiner Laura: Bábel
A könyvnek rengeteg sok mindent köszönhetek, de a legfontosabb kiemelni való itt, hogy ezt a könyvet az a barátnőm ajánlotta, akivel nyáron ismerkedtem meg. Ennék a könyvnek rettentő nagy az eszmei érték számomra.



TOVÁBBI KEDVENCEK:

Wings-sorozat, Perfect Chemistry, Pokoli szerkezetek, Szívcsapás, Rebecca Donovan: What if - Mi lenne, ha..., LOL könyvek... és még folytathatnám itt napestig, végül akkor se sikerülne beválogatnom az összes jó könyvet, amit idén olvastam. Szerencsés évem volt, és szinte az összes olvasásom olyan, amit nem bántam meg :)

AZ ÉV LEGKEDVESEBB ÍRÓI:

Cassandra Clare, Claudia Gray, Jennifer L. Armentrout, Aprilynne Pike, Becca Fitzpatrick, Simone Elkeles, Chanda Hahn.

Kívánok minden kedves fentebb említett emberkének, és épp csak idetévedő személynek Boldog új évet, könyvek bővelkedő 2016-ot, és még használjuk ki ezt a kis szünetet!

... és már csak annyit mondanék ...
Viszlát 2015, szia 2016!
☆☆☆☆☆


Leiner Laura: Illúzió (Bexi 3.)

Zene be, világ ki. A legtökéletesebb időtöltés.

 

Író: Leiner Laura
A mű címe: Illúzió
Kiadás éve: 2015
Kiadta: L&L
Oldalszám: 424 oldal

Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…

☆☆☆☆☆
 
A történet elején Beka 6 hétig az apjához költözik, távol a város zajától, az utálkozó emberektől. Na meg persze a sajtótól, ami rajta csámcsog. Sajnos, újra címlapra hozták Gerivel, akitől a lány szintúgy elmenekül. A döntés, hogy kell egy kis szünet neki, az édesanyja fejéből pattant ki, de a szájhős Nagy Márk is közbejátszott. 
A rémes Aranycsermely - díjátadó mély traumaként súlytja Evelin és a Fogd be Aszád formációt.
Aztán a nap kisüt és felpörögnek az események; Evelin és az FBA fotózásra megy, vetélkedik a BPRP kiadó.



– Ez nem fog összejönni – sóhajtotta Puding. – Marad a B-verzió – gondolkodott.
– Van B-verziótok? – csodálkoztam.
– Aha. Mivel Pepe a legjóképűbb köztünk, szülinapi bulikra és lánybúcsúkra küldjük vetkőzni – avatott be a tervbe Bogyó.


Valami fergeteges volt. Nem tudom, ti hogyan éltétek meg de ebben a könyvben szakadtam Beka és Márk ércelődésein. Mikor a lány véletlenül szerelmet vall neki és a fiú ezzel szivatja... Aztán Körtét is nagyon megkedveltem. Nagyon sokat szórakoztam azon, hogy Bekát védte az istállósfiú majd a gombászsrác "kapcsolata" végett. Olyan jó fej. Aztán azokon derültem rengeteget mikor Márk állandóan google-zott. Fergeteges volt. 

 – Márk – szóltam utána.
– Igen? – nézett vissza.
– Ha tehetnéd, ha visszamehetnél az időben, akkor tényleg… tényleg kérnél egy másik duettpartnert helyettem?
– Őszintén? – tárta szét a karját. – Nem – ingatta a fejét. – Mindent ugyanúgy csinálnék, egy kivétellel.
– Mi az?
– Hosszabb lenne az a csók – kacsintott rám, és lesietett a lépcsőn, otthagyva engem a nyitott ajtóban.


☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: Még mindig nem tört meg a jég... Pedig itt nincs is előző borító.
Fülszöveg:Mint ahogy említettem a Hullócsillagnál: nem elsődleges.
Cím: Hangzatos cím, de külső szemmel nézve nem mond sokat. Valami mágikus sztorira lehetne utalni ezzel a címmel.
Tartalom: Nagyon hamar kiolvastam.
Mélypont: Aranycsermely
Tetőpont: az a rengeteg humor
Kedvenc szereplő: Nagy Márk
Legutáltabb karakter: annyira nagyon-nagyon utált nem volt
Kinek ajánlanám?: Tinik + könyv + zene = tökéletes kombó.
Figyelmeztetés!:-

2015. december 27., vasárnap

Karácsonyi forgatókönyv BOOK TAG

 ☆☆☆☆☆

Egy felkérést kaptam K. A. Hikari-től, Az Írásaim Tárháza blog bloggerinájától.
Az ő válaszait itt megtekinthetitek: KATT :)


A feladat egyszerű: 
Ki kell választani öt könyvet, majd a nevükkel ellátott kis cetliket össze kell hajtani és végül berakni valamibe, amiből könnyen kihúzhatjuk. Minden könyvhöz két kérdés tartozik és az ezekre adott neveket úgy kaphatjuk, ha a húzott könyvet felcsapjuk egy random oldalon és a lapon szereplő legelső nevet írjuk le.

Már nagyon izgatott vagyok, így kezdeném is:

Az általam választott öt könyv (amik épp a polcaimon sorakoznak): 
♥ Leiner Laura: Bábel
♥ Leiner Laura: Akkor szakítsunk
♥ Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
♥ Leiner Laura: Illúzió
♥ Rebeca Donovan: What if – Mi lenne, ha…
 
☆☆☆☆☆
 
Első kör: 
Rebeca Donovan: What if – Mi lenne, ha…
1. Az a családtag, aki borzalmas gyümölcskenyeret készít karácsonyra:
Mr. Bentley: Abból kiindulva, hogy a felesége tartja el a háztartást, tökéletesen el tudom képzelni.
2. Aki mindig kifürkészi az ajándékokat az ünnepek előtt:
Cal: Gyerekként annyira el tudom képzelni ^^ :D

Második kör: 

Leiner Laura: Illúzió
3. Aki mindig a legrosszabb ajándékot adja
Beka: Na, erre nem gondoltam.
4. Aki legalább kétszer felborítja a karácsonyfát szenteste előtt
Bogyó: Abszolúte, hogy el tudom képzelni :D (De, csak hallkan megsúgom, tuti segítettek ebben neki az FBA többi tagja :DD)

Harmadik kör: 

Leiner Laura: Bábel
5. Scrooge vagy Grincs, aki utálja a karácsonyt
Kolos: Hmm…abból kiindulva, hogy tud mogorva is lenne, el tudom képzelni
6. Karácsonymániás, aki már december elsején díszbe öltözteti a házat:
Szasza: Biztosra veszem, hogy imponálhasson ezzel is Zsófinak ;) Vagy Abdullal hülyülnek :D Mindkettő alteregónak hiszek.

Negyedik kör:
 

Leiner Laura: Akkor szakítsunk
7. Aki mindig el akarja kapni az embereket a fagyöngy alatt
Norbi: Ennek Lia nem fog örülni…
8. Aki furcsa karácsonyi pulcsikat hord:
Szilkó: Na őt tudom elképzelni a legjobban! :D

Ötödik kör: 

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
9. Aki ismeri az összes karácsonyi dal szövegét
Lola: Szinte sejthettem volna ;)
10. Aki odaégeti az egész karácsonyi menüt, ezért kénytelen kínait rendelni:
Andy. Szegényke. Úgy sajnálom.... 


 ☆☆☆☆☆

Nos, így a végeztével szeretném még egyszer megköszönni K. A. Hikari ♥
Nem küldöm tovább senkinek, ha kedvetek van hozzá Ti is próbáljátok ki. :)
Csak annyit kérek, hogy valahogy juttasátok el hozzám a Ti kihívásotokat.
További szép napot :)