Keresel valamit?

2023. december 30., szombat

Viszlát 2023, hello 2024! - avagy, óév búcsúztató Lexa módra + BEJELENTÉS

 ★★★★★

Üdvözlet földlakók, itt Lexa beszél!

Mint már rengeteg éve mondom újra-és-újra-és-újra, de azért ez az év is tudott alkotni. Volt könnyebb pillanata és volt nehezebb is. Idén elköltöztem otthonról, egy 200 km-rel arrébb lévő nagyvárosba és itt találtam munkát.
Új munka, új emberek, új barátok és egy teljesen új világ. Aki tudja milyen faluból városba költözni, na... Ő teljesen átérzi milyen dilemmáim is voltak nekem. Tudjátok, már amikor az is idegesít, hogy a a levegő sem olyan... néha meg tudnék zakkanni... :D
Ebbe csak a párom tudott segíteni és csillapítani a fel-feltörő honvágyamat, meg persze, hogy próbáltam minél sűrűbben hazalátogatni.
Aztán így év végére kicsit lesántultam és azt a hálát, amit a páram iránt érzek, aki ápolgat nem is tudom szavakba önteni... <3
Összeségében igen, 2023 jó év volt és hálás vagyok neki, amiért ennyi embert elhozott nekem! <3

A blog végeztével hoztam Nektek egy hírt, ami szerintem egy új mérföldkővé válik majd a blogom életében. Na, de ennyi elég is volt róla, vágjunk bele, mikkel is büszkélkedhetünk így az év végén:

★★★★★

Ismételten a moly.hu statisztikáit hoztam el nektek:
Az idei évre tervezett 100 olvasás ismét nem jött össze. 
Jövőre a lécet leteszem 50 könyvre, talán az sikeredni is fog...
(És lesz sikerélményem legalább, így sok év után...)
 27 olvasásom volt ebben az évben.
És ebből 25 könyv volt saját példányom, ami nem azért, de egy tök jó statisztika!
Valamint ebből 15 könyv került fel a blogomra.
Összesen 5790 oldalt olvastam (jövőre 10.000 a cél!).
könyvet hagytam félbe, különböző okokból. 
496 oldal volt a leghosszabb, 20 oldal volt a legrövidebb könyvem.
Idén 29 könyvet szereztem be/kaptam/nyertem, és ebből 9 könyvet el is olvastam.
Idén könyvet hoztam át a 2024-es évre, egyet amit jó lesz lassan olvasni, mert érdekes téma, a másikat mert külföldi olvasmány és a párommal együtt olvassuk, mikor épp van úgy időnk erre :)

KEDVENC KÖNYV(EK):



 Mindenkinek Boldog Új Évet!
Kívánom, hogy minden álom teljesüljön az Újévben! ♥️
tudom, hogy tavaly meg még azelőtt és igazából mindig is már  
ez a gif volt, de annyira tetszik, nincs szívem lecserélni már ennyi idő után
(a szíves poént mindig elsütöm, elnézést miatta :D)

 ♥️♥️♥️

Szóval pezsgőket és a zenét bekészíteni, 

viszlát 2023, hello 2024!
★★★★★


És íme, a hír:

Gondolkodtam a külön bejegyzésben, de mivel ezt úgy is a jövőévi tervben van benne, ledobom itt a bombát:
Mint tudjátok (vagy épp pont nem, hehe), hogy nagyon sok ideje gondolkoztam, hogy Veletek együtt akarok a social media platformjain létezni. Nyilván nem élek bottal a kezembe a barlangomba, mint olyan nekem is van Facebookom (Metám?) Messengerem, Instám és Tiktokom (!) is, de ezekkel még nem érzem azt, hogy kész vagyok előbújni, Nektek.

Azaz, úgy döntöttem, megkettőzem magam és szeretnék ezeken a helyeken Veletek együtt lenni, és mint egy olyan, újévi fogadalom gyanánt kipróbálni magam egy kicsit ezeken a helyeken is, a blogommal.
Szeretném, ha a hobbimat többen is megismernék és a közeljövőben komolyabban is tudnám csinálni... én ezt fogadtam meg a következő évre.
Nem ígérem, hogy mindent mindig frissen tartok, de igyekszek.
Így íme, ezeken a csodahelyeken mától engem is elérhettek, aktívan pedig az újévben indítom el őket:

Facebook: LexaOlvas
Instagram: lexaolvas
Tiktok: lexaolvas
moly (ez mondjuk már régebbi pipi): Alessana

Nyugodtan jelöljetek be és írjatok rám, nem harapok :)
Ti fogadtatok meg valamit az új évre?

Addig is, maradok a Ti Lexátok, 
Jó olvasást és jó bulizást!

Christine Lynn Herman: Az ​elemésztő homály (Az elemésztő homály 1.)

 Azt hiszem, sosem kerülhetjük el a végzetet.


Író: Christine Lynn Herman
A mű címe: Az elemésztő homály
Kiadás éve: 2019
Magyar megjelenés: 2019 
Kiadta:  Maxim
Oldalszám:  384 oldal

Nővére ​halála után a tizenhét éves Violet Saunders kénytelen akarata ellenére a New York állambeli Négy Ösvénybe költözni. Habár Violet még újonnan érkező idegen a városban, hamarosan rádöbben, hogy az édesanyja korántsem az: mindketten a város egyik nagy tiszteletben álló családjának sarjai. Négy Ösvényben pedig kőcsengő függ minden ajtó fölött, és veszély leselkedik az erdő mélyén.

Justin Hawthorne családja generációk óta őrködik Négy Ösvény biztonsága fölött, megvédelmezve a lakókat a Homálytól, egy élettelen dimenziótól, amelynek börtönében egy kegyetlen szörnyeteg él. Miután kiderül, hogy Justin nem örökölte a családja különleges képességeit, anyja minden áron titokban akarja tartani a megalázó igazságot. Justin azonban képtelen lemondani a megígért jövőjéről és a városról, amelynek védelmére megesküdött.

Harper Carlisle elveszítette a kezét egy balesetben, és napokig a Homály csapdájában ragadt. A tragédia után hajdani barátja, Justin Hawthorne lelketlenül cserben hagyta, ezért Harper megesküdött, hogy bosszút áll rajta. Elégedetlenség fortyog Négy Ösvény felszíne alatt, és Harper megragadja az alkalmat, hogy megdöntse a Hawthorne család hatalmát, és megváltoztassa a saját jövőjét – de hogy mindez milyen következményekkel jár, még nem is sejti. A Homály napról napra egyre erősödik, sorra szedi az áldozatait. Amikor Violet véletlenül szabadjára engedi a szörnyeteget, mindhármuknak össze kell fogniuk a többi alapítóval együtt, hogy feltárják a családjuk képességei mögött rejlő sötét titkokat… mielőtt a Homály mindnyájukat elemészti.

☆☆☆☆☆

Az első gondolataim azok voltak a könyvvel, hogy túl sok. Értem én, hogy 2023 van és minden, nem is vagyok homofób, de amikor kiderült, hogy egyik főszereplőnk bi-, a volt barátnői meg indulnak ketten a gimi szerelmespárja címéért egy kicsit sok volt. Ez mindössze a 30. oldalig történt, és már kezdtem elkönyvelni, hogy nem lesz éppen kedvenc lapozgatnivalóm, de nem így lett.
És örülök, hogy tovább olvastam.

Az egyetlen általuk ismert módon fognak tehát megbirkózni a helyzettel: egyedül.

Körübelül itt, a 30. oldal tájékán elkezdtek felpörögni az események. Ahogy egyre jobban beleásta magát az olvasó az alapító családok körülötti rejtélyekbe egyre izgibbé vált a hangulat. A sok gyilkosság, az összeesküvéselméletek csak még jobban a laphoz szegezték a szemeimet.

– Senki fölött sem ítélkezhetsz a családja bűnei alapján – […].

Egyre jobban magába szippantottak a történések. Megint egyre több ember lett bi... amit már kezdtem megszokni. Kisváros, egy ekkora, mázsás titokkal, vannak akik sose hagyják el, nem meglepő. Nade, a fordulópontot az értékelésem kapcsán Augusta karaktere hozta. 
Mert én mélységesen meggyűlöltem... az elején. És egyszerre lenyűgözött az író stílusa, ahogy elérte,  hogy megutáljam. Már pedig, ahol a karakter akár negatív akár pozitív érzelmet tud nálam kiváltani akkor azt a könyvet nem fogom lepontozni a sáros földig. Sőt...
May-t egy pontig nagyon utáltam, aztán olyat tett, amivel megnőtt  szemembe, így őt nem írtam az utált karakterekhez.

– Naná, hogy itt is van egy hátborzongató padlás! – mondfa Violet Oroheusnak, miközben a fölötte lévő plafonba ágyazott keskeny, szögletes követ nézte. – Mert a családunk nem tudja simán csak a szekrényben vagy ilyesmiben tárolni a titkait, mint a normális emberek

Érdekes volt ilyen feloszlásban olvasni egy könyvet, nem is emlékszek, hogy olvastam-e volna hasonlót. Nem a nagyobb részekre mondom, hanem hogy fejezeten belül másik szemszög volt.
Már várom a folytatását, mindenképp beszerzem, izgin lett vége.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: ismét sokkal jobban tetszik a magyar
Fülszöveg: mindent leír, nem árul zsákbamacskát
Cím: állandóan "Az emésztő homály"-ként utaltam a könyvre, de a vége felé sikeredett megtanulnom az igazi címét :D
Tartalom: nagyon-nagyon tetszettek a kis illusztrációk benne, 5/4,5 (sose csillagoztam még felekkel, de most kicsit leveszek, mert voltak agymenő részek benne, meg az eleje lassan indult be)
Mélypont: -
Tetőpont: Harper és a Tó
Kedvenc szereplő: Isaac
Legutáltabb karakter: Augusta
Kinek ajánlanám?:  akik szeretik a borzongató fantasykat, ez szerintem a ti könyvetek lesz
Figyelmeztetés!:  -

Alexandra Christo: To ​Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

 Beleszerettem egy szörnyetegbe, és én is azzá váltam.


Író: Alexandra Christo
A mű címe: To kill a kingdom - Egy birodalom végzete
Kiadás éve: 2018
Magyar megjelenés: 2019
Kiadta:  Könyvmolyképző
Oldalszám:  424 oldal

Annyi ​szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.

A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!

Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.

Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?

Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.

☆☆☆☆☆

A bejegyzésem írásakor rendesen elő kell hívnom az emlékeim, így két hónap távlatából. Egy olyan hónapom volt, amikor csak olvastam, a blogra pedig az értékeléseket muszáj volt elhalasztanom.
De íme, meghoztam nektek az új értékelésemet, amitől még mindig csak álmélkodok.

– A háborúkat nem lehet megnyerni – felelem. – Ott mindenki csak veszteni tud.

Kezdeném azzal, hogy a történet főképp amiatt került hozzám, mert mint tudjátok, imádom a retelling storykat! Több se kellett, amikor megláttam, hogy ez bizony egy Kishableány remake azonnal landolt a kosaramban. A történet kezdetén megismerkedünk a mi Arielünkkel, Lirával, aki notorikus szívgyüjtő. Ezt persze az anyja meg is követeli, aki a Tenger Királynője, azaz az édesanyja. Ők egy sziréndinasztiához tartoznak, akik rettegésben tartják a világot.

– Nem ölhetsz meg bárkit csak azért, mert nem kedveled.
– Tudom. Különben már rég halott lennél.

Majd megjelenik a másik főszereplőnk, Elian aki a leghatalmasabb királyságnak a trónörököse. 
És aki szirénvadász.
Fittyet hány a palotára, az uralkodásra, ő csak szabad akar lenni.
és megmenteni a világot a szirénektől, közöttük is attól, aki a legveszélyesebb rájuk: a herceggyilkostól.
Hihetetlen történeteken és kalandokon keresztül látjuk őket, ami alatt ellenségekből szép lassan bajtársakká válnak. És a humor sem kerüli el a brigádot:

– Most a nyakláncot bámulod vagy a mellemet?
– Melyikért nem jár pofon?

Pluszpont, hogy az írónővel egyezik a keresztnevünk, amit már eleve menő volt így olvasni. 
Aztán nem is olyan régen - többen tudjátok, hogy a könyvmolyság mellett szoktam egy kicsit kockulni, a League of Legends nevezetű játékkal  - megérkezett a kedvenc hősömhöz EZ a skin, amitől eldobtam az agyam, mert ez 1/1 Lira - kis spoilerrel élve - a könyv végén:


Nagyon tetszett a regény. 
Imádtam olvasni.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: sokkal jobban tetszik a magyar borító
Fülszöveg: azonnal kosárba került a könyv, amint elolvastam
Cím: nagyszerű
Tartalom: 5/5
Mélypont: Lira és a kristály
Tetőpont: az utolsó jelenet
Kedvenc szereplő: Elian (hello morally grey hapiiik)
Legutáltabb karakter: Tenger Királynője
Kinek ajánlanám?: fantasy rajongóknak, akik szeretik a vízi, kalózos sztorikat
Figyelmeztetés!:  -

2023. december 20., szerda

Téli Book Tag - Ruby Lightning tollából

Sziasztok, sziasztok!

Ebben a cidrizős, szürkés télies időben nincs is jobb szöszölős (idézőjelesen, amúgy imádom őket) tevékenységeket folytatni, így pedig elengedhetetlen a blogomra tekintenem és keresnem egy újabb kihívást. Az őszi (2022) forduló után kaptam visszajelzést Rubytól, hogy érkezni fog a téli is, és én elaranyhalaskodtam, így csak most jutott eszembe, hogy ideje nekiállni a kihívásnak!

Így fogadjátok szeretettel ismét az Ő kihívását, amit ide kattintva Ti is megtekinthettek.

Ezúton is köszönöm Ruby, hogy ismét kitölthettem a kihívásodat! :)
No, de lássuk is, hogy ez a tél hogyan alakul a számomra:

☆☆☆☆☆

1. Adventi kalendárium - egy könyv, amit jólesett hosszabb ideig olvasni 

Általában szeretek gyorsan végigmenni a könyveken, mivel úgy érzem, ha valamit sokáig olvasok akkor ott valami gebasz van. Még nem is volt így olyan könyvem, amit nagyon sokáig olvastam és megérte volna. 
(Nyilván nem a 2-3 hónapos olvasásaimra gondolok, azt a felnőtt élettel néha nem lehet összeegyeztetni, ha olvasni akar az ember lánya, hanem pl. arra, amikor majdnem fél évig tartott egy-másik könyv kiolvasása. Na igen...)


2. Karácsony - egy könyv, ami neked gyönyörű 


Antoine de Saint-Exupéry: A ​kis herceg
Mi más is lehetne, ha nem éppen A kis herceg?
Imádom ezt a történetet, bármikor újra tudom olvasni.
Ezek az új borítók meg elképesztőeeek *.*


3. Újév - egy könyv, amiben szerepet kap az újrakezdés 


Anna alakja épp ilyen, aki egy bántó kapcsolat elől menekült pár állammal odébb.


4. Első hó - egy könyv, ami valamilyen szempontból új élményt adott neked 


Ahogy már akkor is említettem, ritka az amikor gyerekeknek szóló könyv ennyire magába szippant. Ez a könyv pedig nagyon hamar elérte, nem telt többe, mint pár órába a kiolvasása, szinte együltő helyemben olvastam ki.


5. Mézeskalács - egy jól megkomponált könyv 



Ide kapásból két könyvet is hozok:

Én máig nem fogtam a kezemben egy ennyire komplikált, szuperül megírt könyvet, annyi szent. Rengeteg karakterszálat mozgat egyszerre, figyelve arra, hogy a könyvben többször érintik egymást a szálak, vagy épp mindenkit egy fejezetben megmutat nekünk az író.
Brilliáns.


6. Fagy - egy karakter, aki igazán zord és fagyos 

Szégyenszemre ismét nem jut eszembe senki. Rengeteg olyan karakter volt, aki így indult neki a történetnek. Az első karakter aki eszembe jut, az Alec Lightwood. Mivel az elején nem szerette Claret eléggé mufurc volt. A filmben szuperül megmutatta ezt a kezdetleges ellenszenvet Matthew Daddario.
Hűdeimádoménaztapasast *.* 


7. Örökzöld  - egy karakter, aki kitart, bármi történik is körülötte 

Kár, hogy nem lehet crossoverezni, úgy hoznék ide pár anime szereplőt... :D
Most kapásból nem ugrik be senki sem, de szerintem az olvasmányaim 60% -át ide lehetne írni.
Szinte mindegyik fantasyban van valaki (általában a főszereplő) akinek valamilyen sanyarú sorsa van és ebből akar foggal-körömmel kitőrni.


8. Fényfüzér - egy könyv, ami színt vitt a mindennapjaidba 

Egy olyan könyvet hozok, amit pont a legjobb időben olvastam:
Julie Buxbaum: Három ​dolgot mondj


A mai napig nem tudtam elkészíteni a könyvhöz tartozó értékelésemet, minden bizonnyal az újraolvasása is érik majd. Ebben a könyvben két fiatalt látunk, akik a szavaikkal szeretnek egymásba. A könyv alapjaként is szolgáló 3 mondatot azóta is elő-előveszem és használom a mindennapi életemben. Ha valamiért szomorú vagyok, csak rágondolok 3 olyan dologra, ami miatt nem kellene és egyből jobb kedvre derülök. Amikor én ezt a könyvet olvastam nagyon tini voltam, rengeteg csalódáson és önelfogadási problémán mentem keresztül.
Hálás vagyok ennek a könyvnek <3 

9. Fülvédő - óv a hidegtől - egy könyv, amibe jó volt belemerülni 


Voltaképp ide nem is tudnék egy könyvet hozni, hanem inkább a komplett sorozatot, amihez ez a köönyv is csatlakozik. Az Árnyvadászok világa volt számomra az első, amibe megtaláltam önmagam. Ez épp olyan, mint másnak a Harry Potter világa, vagy épp a Percy Jackson sorozat. 
Egyszerűen ezeken a könyveken nőttem fel, a gimiben sok hónapon át napi társaim voltak a buszutakon. Imádtam benne lenni a világban.

10. Tűzifa - egy (vagy több) könyv, amit télire beterveztél


Eszes Rita: Rókatündér
Bár már nem sok idő van vissza, de még ezt a könyvet mindenképp idén ki akarom vesézni.
Úgy érzem, hogy egy jó kis fantasy-romantikus könyvvel akarom lezárni ezt a csodás évet :)


☆☆☆☆☆

Nos, és hogy vagytok Ti az ünnepekkel?

Danielle Girard: Kihantolt ​múlt (Dr. Schwartzman 1.)

 A tökéletesség illúziója alatt gyakran borzalom lapult.



Író: Danielle Girard
A mű címe: Kihantolt múlt
Kiadás éve: 2016
Magyar megjelenés: 2017
Kiadta:  Könyvmolyképző
Oldalszám: 496  oldal

Egy rémálmot már túlélt.
Vajon győzedelmeskedhet-e egy mániákus gyilkos felett is?

Dr. Annabelle Schwartzman végre megtalálta a helyét. A San Franciscó-i Rendőrkapitányság halottkémjeként együtt dolgozik Hal Harris nyomozóval, és kideríti azt, amit a halottak már képtelenek elmondani az utolsó pillanataikról. A munkája célt ad az életének – és egyúttal menedéket is jelent számára a zsarnokoskodó férje mellett töltött korábbi élete elől. Bár már hét éve kiszabadult a rosszul sikerült házasságból, fél szemmel még mindig azt figyeli, követi-e valaki.

Schwartzman legújabb esete igencsak aggasztó: az áldozat kísértetiesen hasonlít rá. Ráadásul egy döbbenetes bizonyíték azt sugallja, hogy a gyilkos még egyáltalán nem végzett – és hogy Schwartzman élete veszélyben foroghat.

A díjnyertes Danielle Girard vérfagyasztó thrillerében egy doktornő szembenéz a legrosszabb rémálmával, hogy elkapjon egy gyilkost.

☆☆☆☆☆

A szokásoktól eltérően engedjétek meg, hogy egy kissé személyesebb tartalommal indítsak, pár sor elejéig a blogbejegyzésben. Az elmúlt időszakban szabályosan faltam a true crime videókat, köztük egy erdélyi magyar, Karolina videóit. Egyszerűen lenyűgözően beszél, és mivel ebben a bejegyzésben egy thriller könyvet hoztam el nektek és ezáltal tudva, hogy akinek megtetszik az értékelésem (vagy más értékelése) a könyvről jó szívvel tudom ajánlani Karolinát, akinek a csatornáját a nevére kattintva találjátok meg. Nem csak mint tartalomgyártó, hanem mint Ember (így nagy E-betűvel) is szimpatikus a számomra. Rengetegszer támogatja az áldozat családjait, velük együtt dolgozva készíti el a videóit, hogy minél hitelesebb lehessen. És nem utolsó sorban, egy személyesebb videója után instán kiadtam egy kicsit én is magamból azt a történetem, ami egy kicsit hasonló volt az Övéhez, ő pedig meghallgatott és együttérzett velem, ami baromi jól esett!
Így Karolina, ha valahogyan elkerülne hozzád ez a bejegyzés, kérlek ne haragudj, amiért egyszerűen csak letámadtalak a soraimmal még 2021-ben ^^' és nagyon köszönöm, hogy válaszoltál, sikerült azóta már megemésztenem magamban a történéseket :)

Menj haza, ott leküzdheted az érzelmeidet, és senki sem fog látni!

És akkor, térjünk is rá arra, amiért itt lennénk: a könyvet nyomós okkal halogattam, mert mindenképpen halloweenre szerettem volna meghagyni. Tavaly is az eszembe volt, csak elfelejtettem...
Mert mikor máskor, ha októberben olvas az ember lánya krimit, borzongató sztorikat, hangolódva a komor időre, magára a halloween hangulatára. És többé-kevésbé idén sikerült is.
Mondjuk úgy, hogy valóban akkor kezdtem el olvasni, de majdnem egy jó másfél hónapba tellett amíg leraktam a könyvet. Rengeteg más dolgom akadt, más könyvek csillogtak a szemem előtt. Este bevallom őszintén tudva mik vannak a könyvekbe nem akartam sokszor más olvasni, így előkerültek a romantikus, fantasy könyvek. 

Elég izgin indult el a sztori, sok rejtéllyel és annál is több sötét kis titokkal. Egyre jobban vártam a fejleményeket, faltam a lapokat. Majd megjelent Harper karaktere, és én teljesen csak pislogtam, mert nem tudtam rájönni az elején, hogyan kapcsolódik a két sztori egymáshoz. De ahogy tartja a mondás: ami késik, nem múlik.
Nemsokára viszont olyan fordulatok érkeztek, amikre bár a könyv eleje óta lehetett számítani akkor is megdöbbentettek. Na és a vége... hát az valami zseniális!
Nem fukarkodott a könyv a humorral sem, pont annyi volt benne, amennyi kellett. Ha kevesebb lett volna, nagyon... megijesztett volna a könyv, ha meg túl sok, akkor nem tudott volna ennyire megfogni a komor hangulat.

Hal lerakta Roger kávéját a pultot fedő védőpapírra, majd mellétette a sajátját is.
– Köszi. – Roger felemelte a kávét, és lepattintotta a tetejét. Felemelte a poharat, majd megfújta a forró italt, mielőtt aprót kortyolt volna belőle. – Forró.
– Ugye? Képesek megfőzni, mielőtt kitöltik.
– Jól van na, okostojás! – húzta fel a szemöldökét Roger.

A szereplők mind egyéniségek voltak, nagyon a szívemhez nőtt Hal és Harper alakja, őket igazán megszeretheti bárki, aki olvassa ezt a könyvet. 
Érdekesek voltak a nyomozós részek, nagyon szerettem mikor egyik vagy másik rendőrőrsön folytak a lelettanulmányok, a különféle bizonyítékok vizsgálatai. Mindig is csodálatal néztem fel azokra,  akik a legnagyobb szénakazalban is megtalálják azt a bizonyos tűt.
Anna karaktere is tetszett, igazán egy belevaló csajszi lett a végére.
Nagyon imádom azokat a könyveket, amikben - betudva ezt az imádatom az eü-s mivoltomnak - teret kapnak az orvosi kifejezések, a biológiai szakfogalmak.

A tökéletesség látszata pont annyira – ha nem jobban – számított, mint az, ami konkrétan megmutattak.

Arról nem is beszélve, hogy eldobtam az agyam, mikor megláttam, hogy lesz és VAN magyar második része a könyvnek. Mivel yzért néha óvatosan olvastam a könyvet, már kezdek ebbe a thrilleres-krimis zsánerbe is beleszokni. Mindenképp instant olvasás lesz, ahogy megkaparintom.
Hiába laposodott el a kedvem a végére és noszogatnom kellett magamat, hogy olvassam, ezt maximum csak annak a képzeletbeli csillagnak tudom be, ami az öt után járna :) Nekem nagyon tetszett.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: hát a magyar borító... valami ESZMÉLETLEN <3 imádom, amikor a sztorihoz illő a borító, nem csak amolyan marketingfogás (jól néz ki? akkó' jóazúgy!)
Fülszöveg: már repült is a kezembe a polcról
Cím: igen, ez az, krimit a népnek! nagyon megtetszett
Tartalom: 5/5
Mélypont: Ava emlékei
Tetőpont: a gyilkos kiléte
Kedvenc szereplő: Hal, Harper, 
Legutáltabb karakter: Spencer, Anna anyja
Kinek ajánlanám?: krimirajongóknak alap
Figyelmeztetés!: ha nem bírod a részletes...boncolásokat, akkor ez lehet nem a te könyved lesz, ha meg olyan vagy, mint én és barátkoznál a műfajjal, ne olvasd este :D