Addig fogok kapaszkodni az álmaimba, ameddig csak bírok.
Író: Anne Sheehan
A mű címe: Hosszú, hosszú álom
Kiadás éve: 2011
Magyar megjelenés: 2013
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 368 oldal
Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt. Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.
Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta.
☆☆☆☆☆
Az elején nagyon nyögvenyelősen indult a könyv, sok idő kellett, mire megszerettem, és ez is valahol csak a 100. oldal után kezdődött el. Akkor, amikor kiderült miért ilyen Rosa.
Na, de kezdjünk is az elején: ahogy a fülszövegben is olvasható, adott egy lány, aki majdnem száz évvel azután kel fel, hogy hibernálták. A világ körülötte megváltozott, és ettől szinte sokkos állapotba kerül a legelején. Szép lassan tud csak feloldódni, amikor elkezd barátokat szeretni, de nagyon, nagyon nehezen tud élni, ebben a világban.
– Tényleg azt gondolod, hogy furcsa vagy?
– Mégis hogy nevezne egy százéves tinédzsert?
Voltam szeretem meg utálom karakterek is, meg rengeteg semleges, akit igazából sehova se tudtam rakni. Értem én, hogy az UniPrep krémje Bren barátai voltak, de róluk igazán semmit se lehetett megtudni. Kivétel Otto, aki szép lassan Rosa barátja is lett.
Bár a középpontban Xavier maradt Rosa exbarátja. Egy idő után engem idegesített ez a sok sztorizgatás... értem én, hogy szerelmesek voltak, de mikor Rosa felébred nem akarja elfogadni, hogy ez már a múlt volt, a jelenben kellene élnie. Igazi tinikönyv ez, talán még tanítani is próbál minket az elengedésre, arra hogy a múlt elmúlt és nem szabad, hogy a múltunk foglyai legyünk, mert sosem leszünk így boldogok a jelenben.
Persze, lehet ez csak a bennem rejtőző felnőtt pszichológus válasza éppen :)
Te örülnél, ha a lányod egy kék bőrű űrlénnyel járna?
Ha az az űrlény olyan cuki lenne, mint te, akkor biztos.
A történet egészen a 200. oldalig nem nyűgözött le, konkrétan azt vártam, hogy mikor olvasom ki és jöhetek nektek a bejegyzésemmel per kritikámmal. Aztán történt valami...
Megismertük Rosa múltját és egy karikacsapásra megértettem mi is történt vele, miért ilyen kis ilyen, amilyen. Ezután pedig már jobban tetszett a könyv, de a végeztével nem kapartam a falat a folytatásért.
Nos, ilyen se-veled-se-nélküled kapcsolatom volt ezzel a könyvvel.
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: annyira nekem nem tetszett, semmi extra nem volt rajta
Fülszöveg: régóta szemeztem vele pont a fülszövege miatt
Cím: találó
Cím: találó
Tartalom: 5/3 csillag. A nagyon végén indult be a cselekmény, én nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, de nem jött össze :(
Mélypont: Xavier
Tetőpont: Otto és Rosa barátsága
Kedvenc szereplő: Otto
Legutáltabb karakter: -
Kinek ajánlanám?: szerintem ha én a könyvet akkor olvasom, amikor kiszemeltem, tehát olyan 5 éve, nekem is tetszett volna :) igazi YA könyv
Figyelmeztetés!: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése