Eva Kavian: Nem ​akartam vele élni

Író: Eva Kavian

A mű címe: Nem akartam vele élni

Kiadás éve: 2009

Magyar megjelenés: 2014

Kiadta: Könyvmolyképző

Oldalszám: 138 oldal

A tizenhét éves Sylviának elege van abból, hogy minden második héten az elvált apjánál lakjon, aki sosincs ott, amikor szüksége lenne rá, és csak gyerekpesztrának használja. Ezért telefonon bejelenti neki, hogy nem akar többé vele élni. Abban a pillanatban, amikor apja beleegyezik, az apja balesetben meghal.

Egy távollévő apa nem egyenlő a halott apával. Sylvia a gyászmunka során ismeri meg idealista apját annak minden erényével és hibájával, s alakít ki posztumusz kapcsolatot az elhunyttal egy könyv alapján, mely az ázsiai halottkultuszról szól. Ez megváltoztatja az életét, sőt valamilyen értelmet is ad neki, hiszen rá hárul a temetés megszervezése és a húgaival magára maradt édesanyjának a támogatása is, miközben bánatát élete első szerelmi élménye enyhíti.

☆☆☆☆☆

Az  első 15 oldal után félre akartam rakni ezt a könyvet. Valahogy annyira furán mutatta be a főszereplő karaktert, hogy az már fájt. De lassan rá kellett ébrednem, hogy csak sokkba került, azért gondolt annyi morbid dolgot. Készüljetek, mert most egy gyászfeldolgozó könyvet vesztek a kezetekbe!

Na, de kezdjük is az elején:

A molyos értékelések alapján lehet nem vettem volna meg. Mint emlékeztek, az első mindig ez a platform, ami alapján eldöntöm, jön-e velem haza adott mű, vagy sem. Ennél az utóbbi rendelésnél impulzív voltam, pedig ha figyelek a jelekre... 

Mint egy olyan lány, akinek bár nem halott az apja, az ő szemében viszont teljesen annak tűnik - gondoltam, kell ez a könyvecske, nekem is el kell olvasnom. A cselekményt a fülszöveg elénk teríti: egy lány napjait követhetjük nyomon egészen egy éven át, aki utolsóként beszélt az apjával. 

Sokáig azt hiszi, hogy az apja miatta nincs már többé.

A szerkezete kissé furi volt, nem egy szokványos könyvbelsőt kapunk: rengeteg apró bekezdés pihent a lapokon. Ezt azzal összevetve, hogy milyen rövid a könyv gyorsan lehet olvasni. Én is csak háromszor álltam neki, majd vettem észre, hogy már kiolvastam.

És a végére: vörös pöttyös? Ez komoly?

Szerintem nagyon nem való ebbe a kategóriába. Mert oké, hogy tizenéves a főszereplőnk, de a téma mélysége miatt nem gondolnám, hogy a fiatal olvasók kezébe kell, hogy kerüljön. Jobban éreztem ezt inkább arany pöttyös könyvnek. Simán el tudom képzelni, hogy a kategória félrecímkézése miatt sokan mondanak le egy időre (és remélem nem örökre) az olvasásról.

Szerintem ehhez a könyvhöz kell egy lelkiállapot, anélkül pedig borzalmasan fog hatni. 

Így nekem ez most csak a két csillagot érte el.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: nem tetszik, jó ideje ez az első "dont judge a book bc the cover" könyvem - najó, a liliom tetszik az alján

Fülszöveg: olvasásra buzdított
Cím: az a mondat, ami minden baj kezdetét elindította

Tartalom: 5/2

Mélypont: bumm

Tetőpont: a sas megjelenése

Kedvenc szereplő: -

Legutáltabb karakter: -

Kinek ajánlanám?: mindenkinek, aki épp olyan élethelyzetben van, hogy jobban át tudja érezni - szerintem nektek nagyobbat fog ütni

Figyelmeztetés!:  NEM OLYAN VÖRÖS PÖTTYÖS AMIT KERESEL - készülj fel, nem szokványos