Jeanne DuPrau: Szikraváros (Szikraváros 1.)

– Fontos dolog volt – mondogatta –, az, ami elveszett.

– De ha nem emlékszel, hogy mi volt az – erősködött Lina –, akkor honnan fogod tudni, hogy megtaláltad?

Író: Jeanne DuPrau

A mű címe: Szikraváros

Kiadás éve: 2003

Magyar megjelenés: 2008

Kiadta: M&C

Oldalszám: 272 oldal

A csillogó Szikraváros már generációk óta virágkorát éli, ragyogó fényeinek köszönhetően lakói elégedettek és boldogok. Ám a földalatti város hatalmas generátora a meghibásodás határán áll, az utcákat és tereket megvilágító nagy lámpák mindenki megrökönyödésére vibrálni kezdenek. Két tinédzser vállalja magára a feladatot, hogy az idővel versenyre kelve szétnézzen Szikravárosban különböző nyomok utána kutatva, melyek tán segítenek megérteni a város létezésének misztériumát, és kimenekíteni a tisztes polgárokat, mielőtt az összes fény kihunyna.

☆☆☆☆☆

Azt már az elején megjegyeztem a páromnak, hogy ha tiniként olvastam volna, ahogy ő akkor, tuti letehetetlen könyv lett volna a számomra is. Most, így felnőtt fejjel olvasva ugyan nem faltam az oldalakat, de tudom, hogy ha 12-14 évesként kapom a kezeim közé le nem teszem.

Most viszont nagyon hamar elkalandozott a figyelmem, volt amikor félreraktam a könyvet, hogy "csak megnézem az értesítéseimet".

Ahhaaa. Hát totál így történt, csak pitty-putty megnéztem az instát, a messengert meg a molyt röpke 2-3 óra alatt. Sokszor erőszakkal kellett rávennem magam, hogy olvassam tovább. Mert tudjátok, nem volt egy rossz könyv! Ha csillagot vonok le, az emiatt fog történni, hogy már nem kötött le úgy, ahogy szerintem a 12-14 éveseket lekötné.

Bár az ingerküszöb egyre feljebb és feljebbre tolódott az elmúlt években, hallottam már olyat, hogy 12-14 éves lányoknak a Haunting Adeline a kedvenc könyvük, meg a Tüskék és rózsák udvara. Noshátizéke... Érdekes, annyi szent.

A történet elején kissé még furcsa volt, hogy nem rendszeresen követte egymást a két gyermek szemszöge. Aztán pár fejezet után már alig vártam, hogy összefussanak a részeik és együtt kezdjenek el nyomozni a szebb jövő érdekében.

De hát mit tehetnék én? Nem varazsolhatok elő tizenöt doboz kukoricakonzervet csak úgy a levegőből!

Voltak benne humoros részek, ugyanakkor pedig elég megdöbbentően mély gondolatok, amiket nem feltétlenül kerestem volna egy ifjúsági könyvben. Talán volt egy varázsa is annak, hogy ennyi évesen olvastam. Mintpéldául:

Mindenkiben rejtőzik valamennyi a sötétből.

Vagy éppen:

Az a legnagyobb gond a dühvel, hogy képes eluralkodni a szíveden. És akkor már nem te leszel a magad ura. Hanem a düh.

A könyvből készült egy filmadaptáció is, amit nemsokára megnézek, utána pedig ide, a bejegyzésbe elhozom róla a gondolataimat.

Olvassatok addig is valami jót! :)

Az ember néha akkor botlik valamiféle hasznos tudnivalóba, amikor csak úgy találomra választ a polcokról.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: nekem annyira nem tetszett, viszont az eleje óta vártam azt a jelenetet, amit megmutat

Fülszöveg: nem kimondottan olvastam el, inkább a párom javaslatára vettem a kezembe
Cím: érdekes, és teljesen passzol

Tartalom: csak fél csillagot vonok le,  mert mire az értékelőhöz értem, rá kellett ismét jönnöm, hogy a gyerek-Lexa szerette volna ezt a könyvet

Mélypont: Lina és a polgármester

Tetőpont: a barlang felfedezése

Kedvenc szereplő: Doon, Clary

Legutáltabb karakter: a polgármester

Kinek ajánlanám?: bátran add az ifjabb korosztály kezében, nagyon izgalmas lesz nekik! ha pedig felnőtt fejjel olvasod, akkor sem fogsz a történetben csalódni

Figyelmeztetés!:  -