Egész délután arról ábrándozom, hogy a lány, akit utálok, annyira elhízik a sütiktől, hogy felrobban.
Író: Mona Awad
A mű címe: Antilányregény
Kiadás éve: 2016
Magyar megjelenés: 2017
Kiadta: Athenaeum
Oldalszám: 304 oldal
A könyv története titkos ajándékot rejt.
Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli.
Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!
☆☆☆☆☆
Tényleg megpróbáltam...
Hogyan ess át a ló túlsó oldalára?
Honnan lehet tudni, hogy már egészségtelen a fogyókúra?
A fogyókúra is lehet szenvedélybetegség?
Ezek a kérdések kergették egymást a fejemben a könyv olvasása közben, mint rossz szalagcímek egy kiégett bulvárújságban. Tényleg kaptunk egy őrült barátnőt, aki hihetetlen kalandokba került. Egyszer nevettem, másszor pedig érdekesen pislogtam a könyv felett, mint egy hal a szatyorban. És a könyv vége felé ez a kellemetlen érzés hatványozódott.
A történetek közül voltak tipikus történetek, amikbe szerintem nagyon sokan, vagy így, vagy úgy de bele tudtuk élni magunkat. Kettőt nem látó, érzelmekbe beletaposó nagy szerelmek, undorító "barátnők",a külsőségekre adó emberek, idegesítő kollégák, látszólag tökéletes életet élő kirakat Barbie-k és még sorolhatnám talán napestig. Ámbár voltak olyan történetek, amiknél tépkedtem a saját szemöldököm, hogy most-akkor-meg-mi-a-fene-folyik-is-itt?
Egyszer a jelenben voltunk, aztán a jövőben, majd ugyanonnan folytattuk le a sztorit ahol befejeztük a jövő mesélésével. Egyszerűen elmosódott a határ a jelen és a jövő között, nem tudom, hogy csak én olvastam-e mindig fáradtan, vagy direkt rendezte így az írónő, de nekem ez a folytonos kettősség (hármasság) borzalmas volt. Megmondom őszintén, nekem ez a kicsapongás elvette az olvasási élményt. Ha én egy könyvet veszek a kezemben, elvárnám, hogy vagy többet adjon magamhoz, vagy kapcsoljon ki egy nehezebb nap alatt. Itt egyiket se érte el írónőnk.
Az elején tényleg pörögtek a lapok, és csak egy-egy ilyen "kizökkenés" volt, majd ezek sokszorosódtak, Az például, hogy mondjuk később azt ecseteli főszereplőnk, hogy milyen tragédia várható (direkt nem írom le, mire is gondoltam a spoilerek miatt) pont elvette a meghökkenésem két fejezettel arrébb, amikor valóban bekövetkezett. Elvette azt a katarzist, amikor is ennek az egésznek le kellett volna csapódnia. Valahogy... nem tudtam átérezni így a lány fájdalmát, a veszteségeit, csalódásait. És pont ez az, ami miatt a könyvnek várnia kellett, hogy a blogra tudjon kerülni: egyszerűen ezt a hiányt nem tudtam megfogalmazni és ennél szebben már nem is tudom.
Csalódott vagyok.
Összegzésként én azt tudnám levonni, hogy a végén az én hőn szeretett kis mondásomat adta vissza könyv: hogy várod el, hogy szeressenek, ha te sem szereted önmagad? De miután Lizzienek,... Bethnek... Elisabethnek... Liznek nem esett le a tantusz a könyv végére...
Senkit sem szeretnék bántani, sejtem, hogy önéletrajzi mű lehet - bár nem mélyedtem bele az írónő magánéletébe, nem láttam se a memoár, se az önéletrajz címkét a könyvnél - csak valahogy, egy ennyire pontos küzdelmes történet lapozgatása után nekem ez a véleményem.
Ha már címke, nem tudom, én nem adtam volna az ifjúsági címkét a könyvnek, akkor már maximum New Adult. Értem én, hogy itt a kulcsszó, hogy Felnőtté válás, ahogy az alcím is mutatja, de a könyv több, mint háromnegyedében Lizzie fiatal felnőtt már és nem tini.
Sosem voltam abban az életszituációban, mint Lizzie. Mert igenis, ez a fiatal nő elég súlyos testképzavarral küzd: hiába fogyott le, a tükörben még mindig az akkori énjét látja, aki miatt sanyargatni kezdte a testét és a lelkét. Sosem elégedik meg önmagával.
Aki viszont idáig eljutott, kapott útravalóul egy intelmet, hogy ne erre a sorsra jusson. Mert igenis, a lány példája elég elrettentő és tudom, hogy egyszerűen csak nem én vagyok a célcsoport, aki istenítené ezt a könyvet. Gyönyörűen kivetíthető a mai társadalomra Lizzie példája (direkt nem nőket írtam, nem akarom diszkriminálni innen az Urakat) ahol a napi szinten látott modellek és sportolók látványától görcsbe ugrik minden XS méretnél nagyobbat viselő hölgy, valamint úr gyomra.
Summa-summárum, 2 csillagnál többet nem szeretnék még így se a könyvnek adni, nem éreztem azt, hogy fogom még lapozgatni, de már tudom is, hol lesz szerető helye egy könyvespolc biztonságában :)
☆☆☆☆☆
Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem:
Borító: nagyon-nagyon imádom! az évben szerintem ez az első kedvenc borítóm (ismétlem, nem könyv: borító)
Fülszöveg: félrevezető, bohókás fülszöveg, homlokegyenest eltérő a tartalomtól (már hangulatra, tartalmilag rá kell nekem is bólintanom, hogy igen - de ez olyan mint a fánkon a máz, azt hogy a fánk éppen milyen krémmel lett töltve csak akkor tudjuk meg, ha megkóstoljuk)
Cím: nagyon tetszett
Cím: nagyon tetszett
Tartalom: 5/2, igen, tisztában voltam a rengeteg értékelés után, hogy kemény könyvet rejt ez a cuki borító... hát nem is egy kemény könyvet kaptunk, hanem egy már-már unalmas sztorit, rettentő csapongó idősíkokkal, sokszor kizökkentem a könyv olvasása közben és sokszor tettem félre a könyvet, és hetekig hozzá se szagoltam
Mélypont: -
Tetőpont: -
Kedvenc szereplő: -
Legutáltabb karakter: China
Kinek ajánlanám?: -
Figyelmeztetés!: problémákkal küzdő fiataloknak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése