Keresel valamit?

2024. október 29., kedd

Jeanne DuPrau: Szikraváros (Szikraváros 1.)

– Fontos dolog volt – mondogatta –, az, ami elveszett.
– De ha nem emlékszel, hogy mi volt az – erősködött Lina –, akkor honnan fogod tudni, hogy megtaláltad?


Író: Jeanne DuPrau
A mű címe: Szikraváros
Kiadás éve: 2003
Magyar megjelenés: 2008
Kiadta: M&C
Oldalszám: 272 oldal

A csillogó Szikraváros már generációk óta virágkorát éli, ragyogó fényeinek köszönhetően lakói elégedettek és boldogok. Ám a földalatti város hatalmas generátora a meghibásodás határán áll, az utcákat és tereket megvilágító nagy lámpák mindenki megrökönyödésére vibrálni kezdenek. Két tinédzser vállalja magára a feladatot, hogy az idővel versenyre kelve szétnézzen Szikravárosban különböző nyomok utána kutatva, melyek tán segítenek megérteni a város létezésének misztériumát, és kimenekíteni a tisztes polgárokat, mielőtt az összes fény kihunyna.

☆☆☆☆☆

Azt már az elején megjegyeztem a páromnak, hogy ha tiniként olvastam volna, ahogy ő akkor, tuti letehetetlen könyv lett volna a számomra is. Most, így felnőtt fejjel olvasva ugyan nem faltam az oldalakat, de tudom, hogy ha 12-14 évesként kapom a kezeim közé le nem teszem.
Most viszont nagyon hamar elkalandozott a figyelmem, volt amikor félreraktam a könyvet, hogy "csak megnézem az értesítéseimet".

Ahhaaa. Hát totál így történt, csak pitty-putty megnéztem az instát, a messengert meg a molyt röpke 2-3 óra alatt. Sokszor erőszakkal kellett rávennem magam, hogy olvassam tovább. Mert tudjátok, nem volt egy rossz könyv! Ha csillagot vonok le, az emiatt fog történni, hogy már nem kötött le úgy, ahogy szerintem a 12-14 éveseket lekötné.
Bár az ingerküszöb egyre feljebb és feljebbre tolódott az elmúlt években, hallottam már olyat, hogy 12-14 éves lányoknak a Haunting Adeline a kedvenc könyvük, meg a Tüskék és rózsák udvara. Noshátizéke... Érdekes, annyi szent.

A történet elején kissé még furcsa volt, hogy nem rendszeresen követte egymást a két gyermek szemszöge. Aztán pár fejezet után már alig vártam, hogy összefussanak a részeik és együtt kezdjenek el nyomozni a szebb jövő érdekében.

De hát mit tehetnék én? Nem varazsolhatok elő tizenöt doboz kukoricakonzervet csak úgy a levegőből!

Voltak benne humoros részek, ugyanakkor pedig elég megdöbbentően mély gondolatok, amiket nem feltétlenül kerestem volna egy ifjúsági könyvben. Talán volt egy varázsa is annak, hogy ennyi évesen olvastam. Mintpéldául:

Mindenkiben rejtőzik valamennyi a sötétből.

Vagy éppen:

Az a legnagyobb gond a dühvel, hogy képes eluralkodni a szíveden. És akkor már nem te leszel a magad ura. Hanem a düh.

A könyvből készült egy filmadaptáció is, amit nemsokára megnézek, utána pedig ide, a bejegyzésbe elhozom róla a gondolataimat.
Olvassatok addig is valami jót! :)

Az ember néha akkor botlik valamiféle hasznos tudnivalóba, amikor csak úgy találomra választ a polcokról.


☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: nekem annyira nem tetszett, viszont az eleje óta vártam azt a jelenetet, amit megmutat
Fülszöveg: nem kimondottan olvastam el, inkább a párom javaslatára vettem a kezembe
Cím: érdekes, és teljesen passzol
Tartalom: csak fél csillagot vonok le,  mert mire az értékelőhöz értem, rá kellett ismét jönnöm, hogy a gyerek-Lexa szerette volna ezt a könyvet
Mélypont: Lina és a polgármester
Tetőpont: a barlang felfedezése
Kedvenc szereplő: Doon, Clary
Legutáltabb karakter: a polgármester
Kinek ajánlanám?: bátran add az ifjabb korosztály kezében, nagyon izgalmas lesz nekik! ha pedig felnőtt fejjel olvasod, akkor sem fogsz a történetben csalódni
Figyelmeztetés!:  -

2024. október 25., péntek

Lévai-Kiss Attila: Tűzvirág


Író: Lévai-Kiss Attila
A mű címe: Tűzvirág
Kiadás éve: 2024
Kiadta: Schubert Grafikai Stúdió
Oldalszám: 188 oldal

A XX. század hajnalán titokzatos halálesetek nyugtalanítják Láposfalva, a kis ormánsági település lakosságát. A csendőrség tehetetlen. A különleges ügyek csendőrkülönítményétől egy fiatal nyomozót rendelnek az ügy felgöngyölítésére. A szülőfalujába visszatérő Bonyár János főhadnagy elhivatott a modern nyomozati módszerek iránt. Megrögzött tagadója a babonáknak, a nyomozás során szerzett tapasztaltai azonban megingatják a tudományba vetett hitét, s mindent felborítanak, amit eddig a valóságról gondolt. Titokzatos betegség szedi sorra áldozatait vagy egy sorozatgyilkos? Lehet, hogy a halálesetek okozója a nagyszülei meséiben szereplő tüzesember?

☆☆☆☆☆

A könyv oly módon került hozzám, hogy az írója nyereményjátékot indított, ahol azok akik elolvassák az első 4 fejezetet és megválaszolnak egy kérdést, a kapott megfejtéssel letölthetik az eBook változatot.

Ezúton is köszönöm szépen a lehetőséget!

Aki régóta követi a munkásságomat, megjegyeztem már, hogy szeretek gyilkossági, rejtélyes videókat, történeteket hallgatni. Persze olvasni nem szoktam őket, valahogy ijesztőbb, mert ilyenkor tényleg bele tudom magam élni, hogy mit akar az író megmutatni nekem. Itt viszont úgy éreztem, mindenképp kivételt teszek, mivel az a pár kedvcsináló fejezet tényleg meghozta a kedvemet.

– Arra céloz a doktor úr, hogy precízen időzített gyilkosság történt?
– Nem célzok én semmire fiam – mondta balsejtelmű hangon a doktor. – A maguk tisztje, hogy kiderítsék. Én csak egy öreg orvos vagyok. De túl öreg ahhoz, hogy higgyek a véletlenekben. – mondta, aztán kiment a verandára, és pöfékelni kezdett.

Az írója annyira kimérten és szépen írta le a sorokat, hogy sokszor ámultam-meg bámultam, mivel simán hihetné bárki is, hogy egy régi korban írt könyvet tart a kezében. 
A leírások szemet kápráztatóak voltak, gyönyörű hasonlatokkal él és a szereplői is érdekesek, egytől-egyig. Külön pluszpont, amiért meghagyta eredetiben a parasztok hangjait. Nagyon tetszett, ugyan csak lassan tudtam velük haladni, nehéz volt kiolvasni a sorokat, de ugyanakkor jót szórakoztam magamba, ahogy elképzeltem, hogyan hangozhatna ez, ha hangoskönyv volna.

Nem mondom, voltak részek, amikor futkosott rajtam a hideg (és az sem volt előnyömre, hogy többnyire este jutott időm az olvasásra). A csendőrséggel utoljára gimiben találkoztam, ott is csak hamar megemlítve egy töriórán. Bennem negatív képként rögzült, viszont a könyv átbillentette ezt rajtam.
Az egész baranyai, pécsi utalások tetszettek :D Pécsiként naná, hogy jobban magaménak éreztem a sztorit, hiszen itt történik minden, a szomszédban.

Az elején szoknom kellett a karaktereket, de sikerült a közepére megjegyeznem ki-kicsoda.
Sajnos találkoztam egypár szerkesztési hibával is a könyvben, az elején elhessegettem, viszont amikor a 3. vagy 4. ilyennel találkoztam kicsit csúnyán néztem. Sokszor nem tudtam, hogy ki mondja adott mondatot, mert egybefolyt a gondolatjel - vagy éppen hiányzott és két párbeszéd egy  bekezdés alatt futott.
De ennek ellenére is végig haladtam a könyvvel.

A végén pedig... Tudtam, hogy az szedi sorban az áldozatokat, akire a könyv első oldala óta gondoltam. Naívan elhessegettem, hogy áh, tuti nem ad az író egy ekkora segítséget, tuti nem úgy lesz, ahogy gondolom, de... de. Így lett.
Kicsit csalódott vagyok, mert nagyobb nyomozásra számítottam.

Figyelni fogom majd az Író munkásságát, mert úgy érzem, ígéretes történeteket fog még majd elhozni nekünk :) Köszönöm, hogy olvashattalak!

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: elég egyszerű, de talán ezt csak a mai ingergazdag világ miatt mondom
Fülszöveg: tetszett, emiatt indultam el a nyereményjátékán
Cím: értelmet nyer már az elején is, és sejthető, hogy a későbbiekben is fontos szerepe lesz
Tartalom: tetszett, érdekes volt, szerettem a történelmi kitekintéseket, ugyanakkor két csillagot le kell vonnom, mivel néha eluntatott a túl hosszú leírás, valamint a múltbeli kitekintés - volt értelme, hiszen így sok ok-okozati dolgot megtudtunk, de szerintem nélkülük is élvezhető maradt volna a regény. A másik csillagot pedig a gyilkos kiléte miatt vonom le, nagyon egyértelmű volt a számomra.
Mélypont: -
Tetőpont: -
Kedvenc szereplő: Duga Jóska
Legutáltabb karakter: Csömör Kázmér
Kinek ajánlanám?: aki alapvetően szereti a csendőrséget, és aki szeret a XX. század elejéről olvasni
Figyelmeztetés!: -

2024. október 24., csütörtök

Aurora Lewis Turner: A ​hét pecsét (Az ikerlángbűbáj 3.) + A SOROZAT ÉRTÉKELÉSE

Nem baj az, ha néha kimutatod az érzéseidet. Nem leszel gyenge tőle.


Író: Aurora Lewis Turner
A mű címe: A hét pecsét
Kiadás éve: 2023
Kiadta:  NewLine
Oldalszám: 390 oldal

Káin, az Elsők legfőbb fegyvere, az őrzők leghalálosabb ellensége visszatér, hogy felnyissa a hét pecsétet, és elhozza a világ pusztulását.
Amaja a poklot is megjárja, hogy ezt megakadályozza, és megmentse szerelmét. A halál és újjászületés körforgásába beleszólni viszont nehéz, nagy árat követel.
Mágikus utazás kezdődik a Gellért-hegytől fél Európán és Mexikón át egészen Japánig.
Vajon az ikerlángbűbáj megoldást kínálhat egy rogyadozó világ minden bajára? Ki marad életben a katasztrófák során? S vajon ők járnak jobban, vagy az utolsó nagy háború hősi halottai?
A pecsétek nyílnak. Világunk összedőlni látszik…

☆☆☆☆☆

Őszintén? Alig jutok szavakhoz. Na kérem, így kell lezárni egy triológiát, a ... *Jack stílusú káromkodás, de én olyant nem mondok, mert jó kislány vagyok*

– Egyszerűen hinnem kell benne – ismerte el Amaja. – Hit nélkül nincsen remény.

Atya ég... Ebben a kötetben aztán minden benne volt: harc, gyilkosság, mészárlás, világvége, kaland, erotika és feltámadás. De ennyire nem akarok belemenni, mert még a végén lespoilerezem Nektek a kötetet....komolyan nem jutok szóhoz. Azt hittem a második kötet vége lesokkolt annyira, hogy már nincs min meglepődnöm, aztán... AZTÁN jön ez a befejező kötet és minden 30. oldalnál vagy az állam keresgéltem a padlón, vagy pedig vinnyogva a sarokba menekültem volna, másszor meg benyúltam volna a vörösség legyezőjéért... 

- Mert előtted csak árnyék voltam a sötétben, te adtál nekem fényt.

A történet kezdetén Amaja, Alexander és Alba a nyarat Bogdán tanárnőnél tölti. Amaja a padlón van, de a másik két fiatalt sem zárta valami jól a második kötetet. Sokat mosolyogtam, ahogy az általuk alkotott Érzelmi Roncsok Egyesülete lassan, de biztosan kezdte feldolgozni a traumáit.
De Amaja... Amaja nem volt erre képes, nem tudta elterelni a figyelmét és őszintén, én totál megértem őt emiatt. És amiatt is, ami ez után történt...

A történések folyamatosan pörögtek, rohamtempóban követték egymást az események és bennem az érzelmek is így kavarogtak. Mikor már azt hittem minden rendben lesz, jött egy újabb csavar, ami megmutatta, hogy lehet még rosszabb is. Szegény karakterek, az írójuk aztán nem kímélte őket!
Viszont, ahogy lenni szokás, a happy end nem maradt el.

Ebben a kötetben sem hiánykodtunk humorban és annál több spicy jelenetet is kaptunk.
Tetszett Erik karaktere, és az ahogy mellette Bia teljesen kivirult. Tetszettek továbbá Farrow tanár úr részei is: már az első könyv óta érdekelt a személyisége, és itt a zárókötetben teljesedett ki a legjobban.
Lett új kedvenc szereplőm is, Zaliki szerepében. Imádtam azt a nőt! Tényleg olyan volt, aminek Amaja is mondta: Jack nő változatban.
Ugyanakkor Pilar is maradt kedvenc karakter és legnagyobb bánatomra sajnos nem szerettem meg a zárórészre sem Rubyt, így kapásból ment a Legutáltabb karakterhez... Sajnálom, én próbáltam szeretni, de nagyon idegesített. Az sem javított, hogy #teamAlba voltam a kezdetektől.

  - Gyertek, csatlakozzatok nyulacskáim az őrület teapartijához!

Kedves Aurora! 
Újfent megköszönném, hogy elhoztad a mágiát Budapestre! 
És azt is, hogy a második kötet után ugyan tört jobban ripityára a szívem de az utolsó fejezetben begyógyítgattad. <3
Köszönök mindent!


☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: a leges legvégén jöttem rá, hogy nem Amaja és Jack van a képen hanem... hanem Azok a bizonyos börtönök
Fülszöveg: ismét csak a blog készítésekor olvastam, azonnal faltam a történetet
Cím: az elején már értelmet nyer
Tartalom: 5/5
Mélypont: Búcsú c. fejezet
Tetőpont: az elfelejtett nevek <3
Kedvenc szereplő: Zaliki, Pilar
Legutáltabb karakter: Ruby, Éva
Kinek ajánlanám?: főképpen azoknak, akik olvasták a 2. részt
Figyelmeztetés!:-

☆☆☆☆☆ 

SOROZATÉRTÉKELŐ

1128 oldal
51 fejezet
7 barát
3 kötet
1 ikerpár

Legjobb borító: 2.
Legkedvencebb rész: 2.
Mélypont: Káin újjászületése
Tetőpont: 1. feltámadás
Kedvenc szereplők: Pilar, Zaliki, Jack
Legutáltabb karakterek: Ruby, Éva
Kedvenc jelenet: Pilar sminklemosása, best :D

A kedvenc kötetem messzemenőleg a 2. rész lett, nekem az tetszett a legjobban. De talán így is volt rendjén: az első beindította a fantáziám, második részre már letehetetlen volt, így a harmadik kötetet már faltam is, ahogy kinyitottam. 
Tetszettek az Ady idézetek és az egész ady-kultusz ami megjelent a könyvben <3 a végén szabályosan vigyorogtam, amikor kiderültek bizonyos dolgok ;)
Illetve méltó lezárást kaptunk, nem maradtak bennem kérdőjelek a szereplőkkel vagy a világgal kapcsolatban. Persze jó lenne olvasni még őket, de ez így van rendjén.
Rossz, hogy el kellett köszönnöm a világtól, de hát semmi jó sem tarthat örökké.
Mindig ámulok-meg-bámulok Aurora fantáziáján és amikor azt várom, hogy ennél már nem lehet jobban csavarni rajta ő még is megteszi a lehetetlent. 

Summa-summárom: új kedvenc triológiát avattam, azt kell mondanom.

Köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam a sorozatodat!

Aurora Lewis Turner: A ​megtörhetetlen átok (Az ikerlángbűbáj 2.)

 – De ha össze is törik a szíved, a fájdalom megerősít.


Író: Aurora Lewis Turner
A mű címe: A megtörhetetlen átok
Kiadás éve: 2022
Kiadta:  NewLine
Oldalszám: 380 oldal

Amaja egyik ellensége oltalma alatt tölti a nyarat, távol ikertestvérétől, de túl közel a Vadászhoz. Jack lelke és a világ sorsa múlik most azon, hogy tartani tudja-e a távolságot.
Alexander életveszélybe kerül, ezért Amaja versenyt fut az idővel és meg sem áll az Urálhegységig.
Az Akadémiára visszatérve rejtélyes halálesetek történnek. Amaja is gyanúba keveredik, ezért kérdéses, hogy barátaival való kapcsolata kiállja-e az idő próbáját.
Vajon kihez köthető a gyilkosságsorozat? Lelketlenek játszották ki az Akadémia védelmirendszerét, vagy ismét árulóval van dolguk? Vajon a barátság elég erős kötelék, és a vágyat felül tudja írni a kötelességtudat?
Ikerláng, különleges lények, mágia, vérfagyasztó halálesetek és a régmúlt boszorkányai ütik fel fejüket ebben a nem mindennapi világban, ahol a döntéseken életek múlnak. 
A homok pereg. Az idő lejár.

☆☆☆☆☆

A történetet és a nyarat magát Amaja egy nagyon komoly ütemű kiképzéssel indítja, mivel Jack gyengének gondolja őt a lelketlenekkel való harcra. És jól is teszi, tényleg szüksége van erre a lánynak.
Itt olyan barátság kötődik, amire sose gondoltam volna: tipikusan ez a "pont ő?" kategória. Nevet nem említve, kettejük barátsága nekem nagyon tetszett és már az első beszélgetésük nyomán tudtam, hogy hasonló kapcsolatot olvasok, mint ami Amaja és Alba között született.
Imádom az ilyen típusú barátságokat, kicsit az enemys-to-lover szelét érzem ilyenkor, csak romantikus háttér nélkül.

– Gondolod, a gyilkos akart így kicsinálni?
– Nem. Ilonka néni volt a patikából – […].

Visszatérve a suliba - ahogy a fülszöveg is említi - gyilkosságsorozat veszi kezdetét. És persze, a kis vörösünk lesz az egyes számú (és egyetlen) gyanúsított. Nem az lesz a legborzalmasabb, hogy ki kell harcolnia az igazát az igazságszolgáltatás előtt hanem a barátai bizalma is meginog vele kapcsolatban. Épp ezért nyűgözött le Jack bravúrja a könyv vége felé 🔴🟢
És ezt azért volt szívet-tépő olvasni, mert éppen ő volt az, aki bevédte a barátait korábban a Három P-vel szembe:

– […] Nem ismeritek őket. Egyszerűen rájuk néztetek, és mivel nincsen se drága autójuk, se drága ruhájuk, se drága ékszereik, úgy gondoltátok, értéktelenek. Pedig az ő barátságuk a legértékesebb dolog, amit életembe kaptam.

Óh Jack... Szerintem nem csak Amaja szíve szakadt meg a könyv alatt jópárszor, de az enyém is. Ahogy az első résznél is említettem, fájt olvasni, hogy maga előtt tartja azt az álarcot és nem engedi ki az érzelmeit. Borzalmas volt a szenvedését figyelemmel kísérni. 
Az a karkötős dolog meg genyóság volt, de sok poénos részt is eredményezett.
A végén azért felnevettem amikor kiderült a turpissága.

Amaja úgy volt vele, hogy ez is egy felfogás, de sajnos a szív nem mindig viselkedik így. Az ész kevésszer tudja felülírni a szív akaratát.

A szereplők egytől egyig imádnivalók voltak ismét, viszont az elején Ruby és Bia nekem nagyon ellenszenves lett. A végefelére sikerült visszanyerniük az én bizalmamat is, szegény Amajával gonoszok voltak. Főleg úgy, hogy olvastam, a vörösség miképp védte be őket a könyv elején... annyira nem volt fair, amit vele csináltak... Valahol itt kezdett el Ruby ellenszenves lenni nálam.
Már az első részben is kissé furcsa volt, na itt aztán végképp.
Kíváncsi leszek a folytatásban megváltozik-e, mert ha ezt a stílust viszi tovább még a Legutáltabb karakter státuszt is megkaphatja tőlem.

– Látjátok? Olyan, mint a hathetes nátha, lehetetlen megszabadulni tőle – húzta el a száját a piercinges lány, amitől a többiek felnevettek.

Összeségében azonnal repültem rá a zárókötetre, ahogy ezt letettem.
És hogy az hogy tetszett?
Nemsokára olvashatod is :)

– A világ legrosszabb dolga elveszíteni azt, akit szeretünk.


Újfent szeretném megköszönni Írónőnknek, hogy olvashattam! <3

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: még mindig imádom, amikor a borítóban kulcsfontosságú részek vannak elrejtve, 5/5
Fülszöveg: igazándiból... akkor olvastam el, amikor megírtam a blogbejegyzésem :D de visszaolvasva nagyon kis figyelemfelkeltő
Cím: sejthető volt miért ez lesz a porondon
Tartalom: 5/5 de hát a vége... muszáj volt az a harmadik kötet utána egyből, el se tudom képzelni, mi lett volna velem, ha eredeti megjelenési időben olvasom...
Mélypont: a barátok elfordulása
Tetőpont: Pilar sminklemosása :D (a kedvenc jelenetem a könyvben)
Kedvenc szereplő: Pilar
Legutáltabb karakter: az Elsők
Kinek ajánlanám?: mindenkinek akik az első részt elolvasták (de talán ezt mondanom sem kell)
Figyelmeztetés!: - VEDD, VIDD, OLVASD!

2024. október 16., szerda

Aurora Lewis Turner: A ​tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.)

– Minden itt, Budapesten kezdődött.


Író: Aurora Lewis Turner
A mű címe: A tűzróka
Kiadás éve: 2022
Kiadta: NewLine
Oldalszám: 358 oldal

A ​léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez…
Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.
Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.
Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit?
Vámpírok, átkok, merényletek, boszorkányok, humor és romantika jellemzi ezt a különleges univerzumot, amely világunk álarca mögött rejtőzik.

☆☆☆☆☆

Őszintén? Elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem az értékeléseket a könyvhöz és felnagyítva láttam azokat a dolgokat, amiket ezekben említettek. Nem, direkt nem hibákat írok, ezt később kifejtem.
Amikor olvasni kezdtem szinte felmordultam, hogy alaptalan mind, elég érdekesen kezdtünk és nagyon bejött ez a menekülős lifestyle.
De az ezt követő pár fejezet után teljesen azt éreztem, hogy egy felextrázott, magyar köntösbe bújt Harry Pottert olvasok, amikor az iskola leírásához, a benne eltöltött élet leírásához értem. Rengeteg momentum és karakter volt, aki J.K.Rowling nagyszerű világát juttatta eszembe: Bianca aki kész Hermione volt, rengeteg tanár köszönt vissza az iskolában. De tudjátok mit?
Nekem tetszett!
Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy érzem - és minden tisztelettel mondva, mint a műfaj egyik legnagyobb rajongója -, kimerítettük már a fantasy témát, nem szabadna senkire sem ujjal mutogatni, hogy: Áhhá! Hát ez X meg Y könyvéből vetted, tuti pLáGIum!44!! ... 
Pláne nem akkor, ha az illető ennyire lenyűgöző fantáziával rendelkezik. 

– Annyi sok rejtély és legenda vesz körül, hogy magam se tudom, melyik igaz és melyik hamis.

Hiszen persze, aki olvasta a HP világát, neki már erről az egy szóról is, hogy varázslóiskola, az jut eszébe. Vagy pedig oda meg vissza lesz, hogy ismét egy ilyen színtérbe merülhet bele. Na és aki meg nem olvasta? 
Azt pedig totál elvarázsolja majd a könyv.

– Ezek szerint léteznek unikornisok, vérfarkasok és zombik is?

Addig is könnyen ment az olvasás, hisz nemhiába szeretem Aurora stílusát, mindig mozivásznat varázsol a fejembe (most sem volt másképpen), a párbeszédei könnyedek és a leírásokat is szeretem olvasni tőle. 
Visszatérve arra, hogy az elején meginogtam a sztorival: tudtam, ha egy ALT könyv, az garancia arra, hogy le fog nyűgözni, így el is hessegettem a lidérceim.
Vagy lehet épp egy lelketlen mondta ezt..?
A gyilkosság után pedig ismét felrobbantak a szavai a kezemben.

Imádtam Szent Margit legendáját, a két szobrot, az egész Margit-szigeti akadémiát. Azt, hogy hazai mágiával van dolgom, magyar mágus sulival. Hogy Őrzőkről van szó és a  lelketlenekkel vívott háborúkról. Azt, hogy az eredettörténetet ilyen bravúrral dolgozta fel Aurora és ennyire meghökkentően elgondolkodtatóan. Minden kis puzzle darab a helyén volt, minden egyes apró részletre figyelt. Maradtak ugyan még lyukak a történettel kapcsolatban, de ha nem így lenne akkor hamar elveszti bárki az érdeklődését egy könyvvel kapcsolatban, kell az a bizonyos kíváncsiság mindenkinek. Így tesz szépen lassan egy történet a függőjévé.
Szerettem a karaktereket, nem éreztem, hogy a baráti körből valaki kilógna a sorból, furcsán egy kerek egészet képeztek együtt, hiába volt totál más személyiségük. De talán pont ezért igaziak a jó barátságok: hogy képesek legyőzni a közöttük lévő ellentéteket bajtársiasággal. Nagyon jó volt olvasni, amikor Amaja mellé álltak, bármennyire is volt ijesztő a terve.

– A whisky lesz a tiéd?
– Igen, miért? – ráncolta a homlokát.
– Csak, hogy tudjam, melyik italba köpjek bele – válaszolta szemrebbenés nélkül.

A kedvencem nekem Alba lett, szerintem a végére már nagyon kezdtek összeforrni Amajával.
Alexander is szimpatikus volt, a végére kezdtem megszeretni. Ő volt Amaja ikertestvére, a vízróka.
Volt benne egy magyar srác is, ő volt a Szegedről érkezett Huba. Közte és Astrid között már az elejétől forrt a levegő. Imádtam olvasni, ahogy cukkolták egymást.
Egyedül talán Ruby volt az aki kicsit kilógott, de ezt betudtam a megfelelési kényszerének. Remélem a későbbiekben ezt le tudja vetkőzni és ő is 100% csapat taggá válik.
A könyvben sok humoros jelenet volt, az elején főképpen szerettem, amikor Jack azzal cukkolta Amaját, hogy kifigurázta a japánját:

– Itadakimasz – mondta a lány, amire a férfi értetlen pillantása felelt. – Jó étvágyat!
– Neked is, itt a maki-máz, vagy mi volt ez – mondta, mire a lány majdnem félrenyelte a szájában lévő ételt, úgy kuncogott.

Egy szót szeretnék ejteni ismét, amit A lélekdoboznál is megjegyeztem: valami csodálatos, ahogy az írónő legendákat tud teremteni és csűri-csavarja a plot twisteket. Volt amin az utolsó oldalakon koppant az állam. És jelentem, még mindig keresem.

A főszereplő férfikarakterről pedig most mesélek: kaptunk egy arrogáns, nagyképű gyilkológépet, akiről az eleje óta sejthető volt, hogy nincs minden rendben - és így is lett. A Vadász, Hiéna vagy éppen Jack - hívja bárhogyan is magát - különleges helyet kapott a szívemben: sokkal több rejtőzik még a lelke mélyén, mint amit kívülről mutat. Kíváncsi leszek az ő jellemfejlődésére, mikor éri el nála Amaja, hogy megnyíljon.
Alig várom a következő részt, lehet a falat kaparnám, hogyha nem várna a polcomon.
Rengeteg kérdést vetett fel bennem, amit ha jól sejtek a következő rész megválaszol majd nekem :)

Kegyetlen egy függővég, de mindenképpen ajánlom!


☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: oda meg vissza vagyok érte, már a megjelenésekor szemeztem vele molyon, majd az évek alatt elfelejtettem
Fülszöveg: tetszett
Cím: 5/5
Tartalom: az erős kezdés után megdöcögött nálam a történet, de összekapta magát pár fejezet után
Mélypont: "Ki is valójában Jack Landon, a Vadász?"
Tetőpont: ugyanaz :D még nem volt olyan könyv, ahol ilyen választ adtam, de itt most igen: ugyanott volt a műben az én tetőpontom is - ott koppant hatalmasat az állam
Kedvenc szereplő: Alba, Huba
Legutáltabb karakter: -
Kinek ajánlanám?: szerintem a HP fanok örülnének, ha újra egy iskolába köszönne vissza a mágia, ugyanakkor a laikusoknak is tudom ajánlani, akik alapból szeretik a fantasy műfajt
Figyelmeztetés!: -

2024. október 8., kedd

Aurora Lewis Turner: Bűvölet ​és apró mocskos hazugságok

- Nyugodjon meg! Csak egy beszélgetést terveztem, nincs benne semmi beépülés, kémkedés, verekedés vagy szex.
- Elhamarkodott a kijelentése, de rendben van.
- Ezt meg hogy érti?
- A maga esetében mindig megtörténnek ezek a dolgok, csak éppen a sorrend változik.


Író: Aurora Lewis Turner
A mű címe: Bűvölet és apró mocskos hazugságok
Kiadás éve: 2024
Várható megjelenés: 2024. október 31. 
Kiadta: NewLine
Oldalszám: 536 oldal

Ophelia megpróbál visszazökkenni régi életébe, miután megjárta a földi poklot. Újabb gyilkosságsorozat miatt nehezen találja lelki békéjét, ráadásul Harper nyomozóval is veszélyes vizekre eveznek.

Egykori szerelme gyilkos játékra invitálja őt, melynek minden szakasza egy-egy életet követel. Közben felszínre kerülnek a mocskos kis hazugságok, melyek úgy szennyezik be Lia életét, akárcsak a szűzi bőrfelületet a tetoválások.

Vajon Ophelia képes lesz valaha használni mágikus képességeit? Meg tudja állni, hogy elhatalmasodjon rajta a bosszúvágy? És mihez kezd a tudattal, hogy egész eddigi élete egy nagy hazugság? A múlt elől nem menekülhet, az keményen visszavág.

Mocskos kis titkok, szenvedély, varázslat, és rituális gyilkosságok szennyezik be ennek a történetnek lapjait, akárcsak a kiontott vér, vagy a bőrbe varrt tetoválások...

☆☆☆☆☆

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget szuper Írónőnknek, amiért megtisztelt azzal, hogy előolvashattam a nemsokára megjelenő regényét! 
Köszönöm a bizalmad <3

Másodszor is, még mielőtt elkezdeném az értékelést szeretném elmondani, hogy annyira klassznak tartom, amikor az író segít azzal az olvasóinak, hogy rak a regénye elejére egy kis összefoglalót, hogy mi is történt az előző részben. Őszintén örültem neki, mert - mint említettem, az aranyhal a lélekállatom- ennyire részletesen nem emlékeztem már, hogy hogyan is volt Lia sztorijának a vége.

Felhívnám a figyelmet, ez egy második rész, így kérlek, amennyiben nem olvastad az első részt, viszont szeretnéd megnézni magadnak Ophelia sztoriját, itt állj meg, és inkább ezt a bejegyzést olvasd el. Köszönöm ^-^

És akkor magáról a történetről: rettentő mód vártam már, mert az első vége nagy kérdőjelekkel záródott.
Itt vagyunk, öt egész hónappal az első rész mögött. Lia még mindig Lia, a barátai viszont kezdenek megkopni... távolodnak tőle, kezd beletörődni a miértekbe, de nem akarja elfogadni. Igen, börtönben volt, de nem követett el semmit.
Vagyis, semmi rosszat.

- Rajtad a világ összes varázslata sem segítene, mert kívülről lehetsz szép, de belül bizony rohadsz - fröcsögte az életvezetési tanácsadó arcába.

Teljesen lenyűgözött, amikor arról olvastam, hogy Lyra magyar vonatkoztatású könyvet írt! Imádom, amikor a "külföldi" regényekben megjelenik kicsi hazánk. Mindig is érdekelt, hogy vajon a külföldiek milyen szemmel látják azt, ami nekem/nekünk egészen természetes. Vajon nekik hogyan néz ki a mi írásmódunk, hogyan hangzik a külföldi fülnek a magyar nyelv, mennyire furcsálják azokat a kajákat amiken felnőttünk? Utóbbira kaptam választ is, mivel a két barátnő egy magyar étteremben kezdi a könyvet. Hát mi ez, ha nem menő?
Na meg a rengeteg magyar sztorizás! Amúgy is szeretek a pogány hitvilágban/vallásban olvasni, maga a mágia és a varázslat gyerekkorom óta lenyűgöz, pláne a magyar vonatkoztatások: a sok-sok elsuttogott és félve kimondott legenda, a magyarok kísértetei és persze a kihagyhatatlan táltosok.

 Remélem Titeket is épp annyira felcsigáz ez a montázs, mint engem. 
Még így a könyv befejezése után is ámulok meg bámulok rajta*hátba veregeti magát*

Na de, amikor feltűnt ismét Harper nyomozó... szerintem végig vigyorogtam az első jelenetüket :D Imádom a kettejük párosát, azt az egész dinamikát, huza-vonát ami kettejük között van. Már az első rész óta sejtettem valami nagyobb erőt körülöttük, de csak itt, a második részben hullt le róla végleg a lepel. Imádom Harper karakterét, tökéletes Lia karaktere az ő grumpy megtestesítéséhez.
És ha már a nyomozóról is ejtettem pár szót (igaz nem eleget, de a célom, hogy felkeltsem az érdeklődést egy-egy olvasmányra, nem pedig elmondani, hogy a kertész a gyilkos :P), kapunk egy új karaktert, nem más, mint a rendőrfőnök fiának a szerepében. Hudson már a kezdetek kezdetétől az én tenyeremet is viszkette, nem csak Liáét. Máig állítom, hogy a hatalom és az arrogancia velejéig rossz kombó: sokan nem képesek felfogni, hogy nem minden lehet az övék, amit kiszemeltek.
És ha már ezt leírtam: imádom, amikor érzelmeket tudnak kicsalni írók a karaktereikkel, szerintem pontosan ez egy jó könyv ismérve.

Furcsa dolog a szerelem, néha szárnyakat ad nekünk, máskor viszont a földbe tipor.

Volt ebben a könyvben minden, ami szem-szájnak ingere: egymásra találások, sok nevetés és még több szenvedés. Lia az első regény óta Harper nyomozó mellett kivirágzott, még mindig a társaság menő csaja, de úgy érzem a sok pofon, ami az elmúlt könyvben érte, kihatással volt a jellemfejlődésére.
Lyra pedig Lyra volt: a csendes barátnő, aki mindig ott van, ha szükség van rá. Nagyon szeretem az ő karakterét is, talán itt kedveltem meg a legjobban.
Fontosnak éreztem még megemlíteni egy karaktert, de az ő személyét homályba szeretném fedni. Annyit árulok csak el róla, hogy az elején elég negatívan indul, majd a történet végére ő lesz a harmadik boszi a csapatban, a két lány mellett. Nagyon megörültem neki, remélem a folytatásban több szerephez fog jutni, mert nagyon érdekes. Amikor először megjelent a könyvben majdnem odaírtam a Legutáltabb karakter pontomhoz a mini értékelésben, de a végére lehúztam onnan.
Lia anyukáját, Terezát is nagyon bírtam. Tetszett a közöttük lévő anya-lánya kapcsolat.

- Aha, én meg hithű katolikus vagyok - csóválta a fejét Tereza szkeptikusan.

A vége meg... olyan csavar érkezett a végére, amire nem számítottam. Mikor végre fellélegezhettem volna, Aurora képes volt bennem rekeszteni a levegőt az utolsó oldalakkal.
Hogy ajánlom-e? 
Hát naná!

Nagyon-nagyon kiakasztott (jó értelemben) a vége, teljesen sokkba rakott engem is, nem csak szegény Liát, remélem hamarosan érkezni fog a harmadik rész.
Ha nem, akkor hol írjak alá hozzá petíciót? 

Jegyezd elő, ha nem szeretnél Te sem lemaradni róla!:
Megjelenés: 2024. október 31.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: ismételten egy tetkós borító, nagyon illik a történet stílusához
Fülszöveg: később olvastam, mint a tartalmat, viszont így is felcsigázott
Cím: szeretem amikor a címek eleje összecseng csak egy kicsit változik meg a végük, valamint kíváncsivá tett már elsőre is, hogy miért lett hazugságokra kicserélve a gyilkosságok, amikor itt is számítottam rá dögivel
Tartalom: 5/5, azt kaptam amit vártam, hozta az első kötet színvonalát is, sőt, emelte is. Ismét nagyon szépek voltak a grafikák, tetszett, hogy itt sem volt arcuk, így a krimi vonalat mégjobban emelte
Mélypont: "- Végeztünk."
Tetőpont: a tortakés
Kedvenc szereplő: Lia, Harper nyomozó, Lyra
Legutáltabb karakter: Hudson, Criss
Kinek ajánlanám?: mindenkinek, aki olvasta az első részt, annak hiányában nagy kérdőjelek lennének a fejedben :)
Figyelmeztetés!: abszolút semmi, vegyétek-vigyétek, jó olvasást hozzá! :)

2024. október 1., kedd

Orosz Krisztián: Tanulságok ​tárháza


Író: Orosz Krisztián
A mű címe: Tanulságok tárháza
Kiadás éve: 2023
Kiadta: Marsbook
Oldalszám: 160 oldal

A Tanulságok Tárháza hol könnyedebb, hol megrázó, hol egészen szívbe markoló módon prezentálja az élet nagy tanulságait.
Légy részese a Little-Barrier szigeten Nagyapó a Kakapó tanító szándékú élettapasztalatainak, hogy aztán egy kiöregedett méh hártyás szárnyainak berregése közepette átnyargaljunk egy élettel teli réten az utolsó virágszál után kutatva.
Majd megtudhatjuk, mi is az a Bánki meló, egy budapesti, részben igaz történet eseményein keresztül.
Aztán az isteni hitvallás és két szívfacsaró história szemtanúi lehetünk. Egyrészt megcsodálhatjuk az Angyali Fény keserédes csillogását két család közös tragédiáján keresztül, ami végérvényesen összeköti őket. Másrészt az emberi sorsokkal szorosan összefonódó Mennyei Véletlenség is tiszteletét teszi, ami egy lehetséges magyarázattal szolgál a súlyos tragédiák szerencsés megmenekültjeire.
Ezután érkezik a Sci-fi szekció, elsőként a Harmadik nekifutással, ahol is az emberiség a Fermi-paradoxon ellentmondásának égisze alatt elfogad egy rejtélyes meghívást a Jupiter gázbolygó Callisto holdjára. Ezt követően elmerülünk a Laktató gondolatok rémálom forgatagában, ahol a vérgőzös események közepette semmi sem az, aminek látszik. Végezetül az Elevenszülő történetében, a halott Földön keressük a tökéletes megoldást, egy igen égető problémára.
Utolsó előttiként horrorisztikus kitérőt teszünk egy félresikerült Valentin napi vaddisznóvadászatra , hogy első kézből ízlelhessük meg a soha nem csituló, Égető nagy éhséget.
Mind közül a leghosszabb történet zárja a sort, amiben a Metró 2033 univerzum szabályait követve, a posztapokaliptikus Győrbe teszünk kiruccanást három kadét szemszögén keresztül. Ugyan egy rutinfeladatot készülnek elvégezni, de időközben megélik életük legszerencsétlenebb napját: belebotlanak magába a Koncolóba.A novelláskötet tíz különálló történetet rejt magában, középpontba helyezve az embert, mint tényezőt.
Köszönöm, hogy bizalmat szavazva elolvasod a novelláskötetet. Remélem, hogy az utolsó sorok után számodra is kézzelfoghatóvá válik a Tanulságok Tárházának szellemisége.

☆☆☆☆☆

Éppen kocsikáztunk haza a nyaralásból, amikor keresgéltem következő olvasmány után. Mivel nem volt nálam könyv, és lementve se akadt olyan, amit olvastam volna, elkezdtem böngészni az ingyenes ebookok között. Így akadtam erre a novelláskötetre, aminek az ígéretes adatlapja után azonnal indítottam a letöltést. Amit ezúton is nagyon szépen köszönök! 
A linket, ahonnan én is beszereztem ide átemeltem a fülszöveg tetejéről:


Lássuk is, hogyan nyerte el az én tetszésemet a novelláskötet, a szokásomhoz híven novellánként értékelve :):

Nagyapó a kakapó:
Egy nagyon szívhez szóló történettel nyitottunk, ahol megdöbbentem mennyire körül lett járva eme kisállatok témája. Korábban még én sem ismertem őket, a novella egy része teljesen bepasszolt volna egy tudományos folyóirat állatvédelmi rovatába.

Az utolsó virágszál:
Talán az egyik legcukibb novella, amit a kedvencemmé is teszek a kötetben. Egy gyönyörű történetet olvashatunk egy méhecskéről, katicákról és az emberi kegyetlenségről. Teljesen megállja a helyét a kis zümmögők védelmében.
Jó volt egy kis önzetlenségről és önfeláldozásról olvasni. Nem számítottam rá, mikor elindult a novella. Mélyen megérintett Méhzi hőstette.

A Bánki meló:
Bár én nem jártam egyetemre és egyszerűen utáltam a gimim, de a novella olvasása bennem is nosztalgiát ébresztett. Emlékszek arra, hogy hasonló ábrándozásaim voltak még gimnazistaként nekem is, aztán ahogy teltek az évek és elballagtam valahogy minden ilyesféle érzelem bennem átfordult és soha vissza se néztem.
Na de ennyit rólam, a saját érzelmeimen felül tetszett a novella, szívből szólt. 
Pedig - teszem hozzá - nem szoktam szeretni az ilyen mesélős novellákat, memoárokat, de ez elnyerte a tetszésemet.

Angyali fény:
A gyász feldolgozása és a megbocsátás... volt része ahol majdnem elsírtam magam. Egyszerűen csodálatos!

Mennyei Véletlenség:
Hű... na ez novella... Egyszerűen csak... elborzasztott. Valamilyen szinten lenyűgözött és és... megvetettem. Ugyanakkor csalódottságot is éreztem, mert ha valami irnyít minket, akkor annak nem így kellene. Érdekes volt ebbe a kérdéskörbe belegondolni: mi van ha tényleg minden okkal történik?
Ettől volt imádnivaló, hiszen pont az a lényeg, hogy érzelmeket csaljon ki az olvasójából.

Harmadik nekifutás:
Na és ez a novella... sci-finek indult, majd horrorral keveredett és aki régebb óta követ, tudja, hogy nem éppen jó a viszonyom vele, nem szeretem a műfajt. Bár néha én is kilépek a komfortzónámból, és a kezembe veszek egy-egy ilyen kötetet. Ez a novella is levett a lábaimról, nagyon királyul lett megírva.

Laktató gondolatok:
Elsőre azt hittem, hogy egy halálsoron lévő rab utolsó álmát olvasom. Aztán azt hittem, hogy egy szimulátorban van, ahol egy horror játékkal játszik. Na de a vége... Teljesen meghökkentett.

Az elevenszülő:
Kedvenc, kedvenc, kedvenc! A legeslegeslegjobb novella, amit eddig talán olvastam, a disztópikus frontont. Nagyon tetszett a csavar a végén. Kedves Írónk, ha eljut hozzád az értékelésem, szívesen olvasnám ennek a novellának a bővített verzióját is, kicsit tovább vive a sztorit :D Imádnám!

Égető nagy éhség + A Fenevad vallomása:
Szomorú voltam ahogy olvastam. Szegény nem ezt érdemelte volna.
A Fenevad vallomása pedig egészen szívettépő volt.

A Koncoló:
A legnagyobb lélegzetvételű novella a kötetben. Az egész közben cidriztem. Folyamatosan emelte Krisztián a pulzusomat, egy percig sem hagyta az olvasóját unatkozni. Érezhető volt, hogy ívesen emelkedik felfelé a cselekmény, folyamatosan a tetőpont felé.
Teszem hozzá, a kötet végére már rám esteledett. Namost csak annyit mondok, hogy a kocsiablakon túli sötétség és a néhol visszaprizmázó lámpák meg a kinti lámpafények csak emelték bennem a parafaktort. Tetszett a novella, hiába nem az én zsánerem volt. Külön tetszett, hogy magyarföldön játszódott.

Tetszett, hogy minden novella felé az író megjegyezte, hogy melyik pályázaton indult vele, így egy kissebb portfólió is volt ez, ami az elért sikereit mutatja az olvasók felé, amihez innen is gratulálok!
Összeségében elmondhatom, hogy tetszett a kötet, minden novella lesokkolt (jó értelemben) és megérintette a lelkem. Annak nem olvastam utána milyen további elismeréseket kapott vele Krisztián, de bármelyiket is olvasva tuti a top novellák között volt mindegyik.
Első "találkozásom" az íróval, de nem az utolsó, kíváncsian figyelem a nevét, még hol bukkanhatok majd rá :) Egy fecske ugyan nem csinál nyarat még, de tetszik az írói stílusa, pár ilyen olvasásom Tőle és akár kedvenc íróvá is avanzsálhatom :)

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: a borítója nagyon tetszett, még szerintem nem találkoztam ilyen keresztrejtvény megoldással
Fülszöveg: nagylélegzetű fülszöveg, ami felvázolja milyen féle-fajta novelákkal találkozik majd az olvasó, tetszik, nincsen semmi zsákbamacska
Cím: a cím teljesen passzol egy novelláskötethez
Tartalom: mindegyik novella tetszett, 5/5
Kedvenc novella:  Az utolsó virágszál, Az elevenszülő
Kinek ajánlanám?: mivel elég horrorisztikus novellák is vannak a kötetben, mindenképpen csak ennek a tudatában ajánlanám
Figyelmeztetés!: abszolút semmi, olvassa mindenki, Krisztián szuperül ír!