Keresel valamit?

2024. december 29., vasárnap

Viszlát 2024, hello 2025! - avagy a szokásos, óév búcsúztató Lexa módra

  ★★★★★

Üdvözlet földlakók, itt Lexa beszél!

2024 érdekes év volt, és azt kell mondanom így a végén: hogy nekem tetszett!
Októberben munkahelyet váltottam és ezzel valahogyan az olvasási szokásaim is megváltoztak, egészen kezdenek visszaállni a normális kerékvágásba.  A példa okáért októberig 18 olvasásom volt, október után pedig 25 - szerintem a számok magukért beszélnek :)
Viszont, még valamit szeretnék megejteni: az hogy visszaterelődtem az olvasáshoz nem csak a váltásnak volt köszönhető. Szeretném megköszönni Aurora, amiért a csapatod része lehetek! <3 Ez a pici löket kellett, hogy visszatérjek instára, amit borzasztóan elhanyagoltam addig és, hogy ismét rájöjjek mennyire szeretek könyvek között lenni, könyvekről beszélni.

Na, de ennyi locsi-fecsi elég is volt, vágjunk bele, mikkel is büszkélkedhetek így az év végén:

★★★★★



Ismételten a moly.hu statisztikái voltak a segítségemre:

Az idei évre tervezett 50 olvasás nem jött össze. 
Jövőre a tétet felemelem 100 könyvre, úgy hiszem ilyen tempóval, amit az utolsó majdnem negyedévben diktáltam, menni fog :)
41 olvasásom volt ebben az évben.
És ebből 22 (fizikai) könyv volt saját példányom + 4 könyv a könyvespolc másik feléről :) <3
Ezekből az olvasásokból 23 könyv kapott helyet a blogomon.
Összesen 10.512 oldalt olvastam (amivel teljesítettem a kitűzött 10.000 oldalt, juhuu!)
könyvet hagytam félbe, aminek jövőre ismét nekiugrok (Gwenda Bond: Lány a kötélen).
564 oldal volt a leghosszabb, 30 oldal volt a legrövidebb könyvem.
Idén 27 könyvet szereztem be/kaptam/nyertem, és ebből 11 könyvet el is olvastam.

☆☆☆☆☆

KEDVENC KÖNYV(EK):
szokásosan, rangsor nélkül












☆☆☆☆☆

IDÉN FELFEDEZETT KEDVENC ÍRÓK:

Monos Anett

Orosz Krisztián

Sárközi Erika Nilla

☆☆☆☆☆

KEDVENC SOROZAT:


Aurora Lewis Turner: Az ikerlángbűbáj
A hét pecsét - ebben a bejegyzésben megtalálható a teljes sorozatértékelőm

☆☆☆☆☆

 Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok!
Kívánom, hogy minden álmotok teljesüljön az Újévben! ♥️
tudom-tudom, évek óta ezt a gifet használom, 
lehet Nektek már uncsi, de én nagyon megszerettem <3

 ♥️♥️♥️

Szóval pezsgőket és a zenét bekészíteni, 

viszlát 2024, hello 2025!
★★★★★

Továbbra is elérhető vagyok az alábbi platformokon:

Instagram: lexaolvas
Tiktok: lexaolvas
moly: Alessana


Addig is, maradok a Ti Lexátok, 
Jó olvasást és jó bulizást!

2024. december 28., szombat

TBR: 2025 - elolvasandó könyveim az újévben

Sziasztok kedves Molyok, más bloggerek és bloggerínák, könyvmolyok, és Ti, drága Olvasóim!

Én Lexa vagyok és idén is elhoztam Nektek - valamint összeszedtem magamnak - a 2025-ben elolvasandó könyveimnek a listáját.

Itt olyan könyveket fogtok találni, amiket már egy jó ideje tervezek kiolvasni, megszerezni vagy éppen kölcsönkérni ismerősök könyvespolcáról. Idén is célom, hogy csökkentsem az olvasatlanul árválkodó könyveimet a könyvespolcomon és a kívánságlistámon - aminek a király akciók és raktárvásárok nem kedveznek ><

Mint ismertek nem vagyok trend olvasó. Inkább szeretek "elfeledett" könyveket felfedezni és felemelni őket a rivaldafénybe - hiszen ez volt a kezdeti célom is mind a blogommal, mind a mollyal, mind pedig az idén szárnyát bontogató insta oldalammal. Idén viszont bookstán megkértelek Titeket, hogy ajánljatok nekem 12 könyvet, amit idénre betervezhetek. Szeretném látni és megtapasztalni miket szerettek Ti. Ha ott még nem ismerjük egymást IDE kattintva megoldhatjuk a problémát :) <3

Remélem minél több könyvet sikeresen tudok majd kivégezni, de amellett a 12 mellett vannak saját céljaim is. Szóval fogadjátok szeretettel a következő giga-mega-blogbejegyzést!

☆☆☆☆☆

 Könyvek, amiket Ti ajánlottatok:


Szép Zsolt: Kárpát Walzer
@adriolvas ajánlása
Erről a könyvről aztán még nem is hallottam.
Monarchia, egy küldetés... és fantasy.
Nagyon jól hangzik!

Amalie Howard: Bosszú öt lépésben
@manka.olvas ajánlása
Te mit tennél, ha a barátnőd rútul átverne?
Ha a bosszú a válasz akkor ez szerintem Téged is érdekelni fog, less rá a könyvre!

Rebecca Yarros: Fourth Wing – Negyedik szárny
@lauorasyl_bookshivers ajánlása
Naaagyon sokszor szembejött már velem a könyv, sok pozitív és negatív kritika. Úgy gondolom adni fogok neki egy esélyt én is, meglátjuk.

Sara Raasch: These Rebel Waves – Lázadó hullámok
@boncika_books ajánlása
Ezerszer hagytam már ott a virtuális vagy éppen a fizikai raktárvásárokon.
Ebben az évben pedig már tuti kiolvasom.

Agatha Christie: Mert többen nincsenek
@amy.air_s_book ajánlása
Az ikonikus Agatha regény, amit eddig még nem olvastam.
Kell!

Kaponay Réka: Az Őrző hajnala
@lapok.kozott.vilagok ajánlása
Szintén egy számomra eddig még nem ismert regény, nem vagyok valami nagy kutyás, de sok jót olvastam a regényről, szóval lássuk!

Rebecca Ross: Divine Rivals – Isteni riválisok
@monos_anett93 ajánlása
Szintén sokszor szembejött a regény, de tudjátok, néha csak az igazán személyes ajánlásra kezdek el valamilyen "hypeolt" regénybe. Kíváncsi leszek, a fülszövege nagyon ígéretes.

Callie Hart: Quicksilver
@love.it.books ajánlása
Magyarok közt az egyetlen külföldi könyv, kíváncsi leszek rá.
Beharangozták a magyar fordítást is, lehet megvárom majd.

Tillie Cole: A Thousand Boy Kisses – Ezer csók
@rubyswonderfulplace ajánlása
Nem ismeretlen regény, eddig kerülgettük egymást.

Lynn Painter: Véletlenül Amy
@mimikonyvkuckoja ajánlása
Sok bookstás láttam az elmúlt időben, akik imádták ezt a regényt.
Várom, hogy én hogy vélekednék róla.

Lynn Messina: Arcátlan kíváncsiság
@lifebeyondbooktok ajánlása
A főszereplő épp annyi éves, mint én és nyomozásba kezd.
Oké, ez a könyv nagyon várós!

Xiran Jay Zhao: Vasözvegy
@bookland.of.alice ajánlása
Itt-ott felbukkant már az instámon, de különösebb figyelmet nem szenteltem rá eddig.
MI A JÓ ÉG?!
Ez a könyv... tehát kínában vagyunk.
Ahhoz Bábokat indítanak a csatában, a hundunokkal szemben.
Akik mechanikusok.
És van egy lány, akinek nem szívják ki az életenergiát a Bábok a csata közben.
Oké. Nagyon abszurd, nagyon várom!

Erdős Zsuzsanna – Király Anikó: Palacsinta éjfélkor
@lifebeyondbooktok ajánlása annyi volt, hogy bármi könyvet ajánl, amit Király Anikó írt
Én pedig (hiába társszerzős a kötet), de őt választottam.
Sokszor találkoztam már a könyvvel, régóta olvasni akartam.

☆☆☆☆☆

Könyvek, amikkel szemezek - magyar írók:


Lisa Merrick: Rage and freedom – Düh és szabadság
Nyereményjátékban érkezett hozzám, mindenképpen januári olvasmány lesz.
Sok negatív és sok pozitív véleményt is olvastam róla.
Kíváncsi leszek nálam merre billen el az a bizonyos serpenyő.
Innen is köszönöm az írónőnek lehetőséget!

Orosz Krisztián: Sodródás 
Szintén nyertem (a mákos mindenem, tudom-tudom) szintén januárban kiolvasom, már kíváncsi vagyok rá. A sci-fivel még kissé barátkozunk, de a Tanulságok tárháza után tudom, hogy szeretem az író stílusát, szóval tuti imádni fogom.
Köszönöm Krisztián a kötetet! :)

Krencz Nóra – Robin O'Wrightly: Menedék
Tervezett folytatás, idénre már nem mertem bevállalni, mert még van egy pár könyv, amit szeretnék kiolvasni. Az első rész vége nagyon tetszett, jó lesz Nympháról is többet olvasni.

Eszes Rita: Egy ​csepp tűz, egy szikra víz
Mielőtt megjelent volna már elvarázsolt ez a könyv, szóval tervezem beszerezni az újévben és elolvasni.
Ha szeretted a Szaffi c. mesét ez a könyv rád is vár!

Aurora Lewis Turner: Lloyd, ​a belső szörnyeteg
Az írónőtől érkezett hozzám a könyv, de a jövő évben szeretném elolvasni ezt is.
Nagyon szeretem a stílusát, magával ragad mindig.
A Bolygókeringő triológiát még nem olvastam tőle, de ezzel a kötettel úgy gondolom belekóstolhatok ebbe a világába :) - hiszen a sorozat ismerete nélkül is olvasható, önálló kötetként.

Aurora Lewis Turner: A hatalom köve
Egy hercegnő, akit egy átokkal súlytottak.
Egy hercegnő, aki elindul ezt megtörni.
Ismét az írónő egy másik regénye. Nagyon régóta felkeltette az érdeklődésem már, szeretnék erre is időt találni.

L. J. Wesley: Hetedhét ​birodalom
Egy kis utángondolása a kedvelt hercegnőink életének.
Az író szintén egy kedvencem, a Zin c. novellája után felkeltette az érdeklődésem a könyv.

☆☆☆☆☆
.
Könyvek, amikkel szemezek - külföldi írók:


Henry Marsh: Kezemben az életed
Ez lesz a januári első olvasmányom. 
Régóta vár elolvasásra és pont esedékes is lesz.

Kate Dramis: A Szentek Átka
Nyereménykönyv volt, amit @_books.euphoria_ -től nyertem meg, zsábacicaként.
Mindenképpen nekiveselkedek, borzasztóan érdekel!

Julie Kagawa: Shadow of the Fox – A róka árnya
Tudtam, hogy idénre nem tudom besűríteni, szóval megy jövőre.
A Vastündérek után nagyon kíváncsi vagyok Julie Kagawa új regényére.

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség
Nooos. Most csak az első részt tűzöm ki, idén befürödtem a sorozattal, szóval haladjunk apránként.

☆☆☆☆☆

Könyvek, amiket idegennyelven szeretnék elolvasni:


Anthony Reynolds: Ruination
Tavaly és még azelőtt is a listámra került.
Idén már illene végre megkaparintanom, főleg azután, hogy elkezdtem angolul is olvasni, és azt kell mondjam, nem is megy ez olyan rosszul, mint korábban gondoltam.
Igen, tudom, hogy van magyar fordítása is a Fumaxnál, de úgy vagyok vele, a lolt is angolul kezdtem el, itt is maradok az eredeti nyelvnél.

☆☆☆☆☆

Sorozatok, amiket illene elkezdenem/befejeznem:


Winie Langton történetek
Már csak 2 könyv van vissza és kipipálhatom a sorozatot.
Nem is értem eddig mi tartott vissza...

Osmosis
Bogdán Szabolcs világa nagyon érdekel. 
Hat része jelent meg eddig, ezeket ebben az évben tervezem kiolvasni.
Rövidek, és ingyenesen beszerezhetőek!

☆☆☆☆☆

Te szoktál hasonló listákat készíteni?
Általában mennyire szoktad "betartani" őket?

xoxo Lexa

Krencz Nóra: A ​követ (A követ 1.)

– A szerelem mindig bajt hoz.


Író: Krencz Nóra
A mű címe: A követ
Kiadás éve: 2017
Kiadta:  magánkiadás
Oldalszám: 248 oldal

Mi a közös egy gyűrött, szakadt papírfecniben és egy méregdrága fülbevalóban? Azt gondolnád, semmi, de ne legyél ebben olyan biztos!

Livly csupán néhány hónapja költözött el az intézetből. Egyedül tengeti napjait és alkalmi munkával igyekszik fenntartani magát. Mindennél jobban szereti a történelmet és egészséges kíváncsiságának hála, elég jártas is benne. Továbbtanulni ugyan nem tud, de mindenáron pénzt akar keresni, hogy ezt megtehesse.
Az életébe egy idegen hozza el a fordulatot, aki egy álláshirdetés szórólapját nyomja a kezébe. Livly úgy érzi, nincs esélye rá, hogy felvegyék tárlatvezetőnek a fővárosi palotába. A véleménye akkor változik meg, amikor kézhez kap egy csomagot, benne egy fülbevalóval. 
Az ékszer mellett egy üzenetet is talál:
„Új életed kulcsa. Nagyon vigyázz rá!”

☆☆☆☆☆

Mindenképpen valamilyen rövidebb olvasmányra kerestem rá, mivel úgy terveztem, csak a hazaútra kellene valamilyen elfoglaltság, karácsonykor. Aztán persze az idő nem kedvezett nekem, kissé megcsúsztam az olvasásával, de nem hajtott a tatár, így miután abbamaradtak a családozások folytattam is. És valóban hamar tudtam haladni vele.

Persze ez annak is köszönhető, hogy szép margókat kapott a könyv és nagy sorközöket. Így hiába 288 oldal volt, össz-vissz vagy 6 óra alatt ki is tudtam olvasni.
A könyvvel a megjelenése óta szemeztem, de valahogy eddig nem olvastam még el a fülszövegét sem, pedig a borítója nagyon megfogott.

Na, de eleget fecséreltem az időt, íme a véleményem:

A történet egy huszonéves lánnyal kezd, Livlyvel, aki a jobb sors reményében a fővárosba utazik. Persze nem egymaga döntött így, több megmagyarázhatatlan történés történik vele egy bizonyos fülbevaló miatt. Mire a könyv helyszínére érkezik és feltérképezi új munkahelyét egye furcsább dolgokra lesz figyelmes.

A kastélyban találkozik Jeromoval, aki maga a kastély ura és Edvinnel, aki a mindenes fiú.
Több mellékkaraktert is még megismerhetünk, de a fő cselekményszál hármukkal zajlik.
Nagysokára megjelenik egy új fontos karakter is és a bonyodalmak a tetőfokukra hágnak.
Ebben a regényben aztán minden benne van, amit kerestem: egy csipet mágia, egy kis ellenségekből szerelmek, álnokság és egy gyönyörű kastély.

A két férfi jelleme olyan volt, mint a mérleg két serpenyője: ahogy egyikük felemelkedett, a másikójuk abban a pillanatban süllyedt le.
Jeromo karaktere az elején nagyon szimpatikus volt, gondoltam is, hogy na végre, lesz egy normális férfi Livly életében, aki elfeledteti vele az exét, akiről csak annyit tudunk meg, hogy kihasználta.
De ez a szép buborék nagyon gyorsan kipukkadt.
Edvin karaktere az eleje óta érdekes volt a számomra, és ahogy egyre jobban lettek a lánnyal kezdett megváltozni a szemembe. Majd a végefelé az a csavar... nagyon tetszett!

Még sosem olvastam olyan könyvet, ahol a főszereplő tárlatvezető, de nekem nagyon tetszett!
Érdekes volt ezzel a szakmával is közelebbről megismerkedni.

Nagyon megfogott az írónő stílusa. Veletek is előfordult már az a fura érzés, amikor olvastok egy magyar szerző művét és pillanatokra képesek vagytok elfelejteni, hogy nem egy külföldi művet olvastok?
Őszinte leszek, én szoktam félni a magánkiadásoktól: még nem tudták száz százalékosan levetkőzni magukról a közvéleményt és sajnos, én se tudtam még levetni magamról. Félek, hogy egy ilyen mű helyesírási hibákkal lesz tele, hogy ezer kérdőjellel spékeli meg az írója a mondatok végét és érezni fogom rajta, hogy nem igen látott szerkesztőt.
Viszont ennél a könyvnél az is nagyban segített, hogy bele-beleolvasgattam értékelésekbe és tetszett amit ott láttam.

Mindenképpen olvasni fogom a második részt is, bár ez lehet a jövő évre marad csak.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: misztikus, egyszerre néz ki úgy, mint ha bekebeleznék Nymphát a levelek és egyszerre, hogy ő fogja vissza őket
Fülszöveg: tetszett
Cím: sokáig nem kap magyarázatot
Tartalom: 5/5
Mélypont: "A szerelem mindig bajt hoz."
Tetőpont: "A szerelem mindig bajt hoz."
Kedvenc szereplő: Edvin
Legutáltabb karakter: Jeromo
Kinek ajánlanám?: akik egy könnyed fantasyra vágynak
Figyelmeztetés!:  -

2024. december 27., péntek

Rácz-Stefán Tibor: Kamupasi ​karácsonyra

 …a könyvesbolt a legjobb hely a világon…


Író: Rácz-Stefán Tibor
A mű címe: Kamupasi karácsonyra
Kiadás éve: 2023
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 288 oldal

A ​színjáték valósággá válhat?

Dani imádja a karácsonyt, ez a kedvenc időszaka az évben, de az idei ünnep nem ígérkezik valami fényesnek. Nem elég, hogy dobta a pasija, de a családjának sem meri bevallani, hogy nem tud kivel menni a karácsonyi vacsorára.

Eközben a munkahelyén, a könyvesboltban is gyűlnek a gondok. Az új munkatársa nem más, mint a helyes és magabiztos Zénó, a régi osztálytársa, az első srác, akibe valaha szerelmes volt, és az első, aki összetörte a szívét.

Zénó tele van lelkifurdalással a múlt miatt, és bármit megtenne, hogy kiengesztelje Danit. Amikor kihallgat egy beszélgetést, már tudja, mit kell tennie: ő lesz Dani kamupasija karácsonykor…

Ahogy a két fiatal egyre több időt tölt együtt, Dani újra beleszeret Zénóba, de fogalma sincs arról, mi a valóság, és mi a színjáték. Amikor Zénó hozzáér, amikor megöleli, azért teszi vajon, mert tényleg akarja őt, vagy csak a lehető legjobb alakítást igyekszik nyújtani a családja előtt? Rejlik valami igazi a bizalmas érintések és a gyengéd pillantások mögött?

Az év legszebb másodikesély-története.

Tudd meg a legapróbb titkokat is!

☆☆☆☆☆

Én imádtam ezt a regényt!

Hatalmas green flaggel indult számomra: egy könyvmoly a főszereplőnk, aki egy könyvesboltban dolgozik. Hát ez milyen menő már? Már közelebb éreztem magam az egész történethez.
És a könyv itt is folytatódik tovább: megismerkedünk Zénóval, aki Dani osztálytársa és barátja volt.
Most pedig az új munkaerő a boltban.

Amúgy meg… Ki ne akarna a könyvesboltban beleszeretni valakibe? Minden álmom egy olyan srác, aki szeret olvasni, és akivel a könyvekről is tudok beszélgetni.

A folytatásban pedig egy kis füllentéssel találkozunk, ami elég komoly hazugsággá nőheti ki magát: Dani azt kamuzza otthon, hogy van barátja, akivel hazamennek karácsonyra. Csakhogy, egy jó ideje már szakítottak ezzel a baráttal. Zénó pedig sorszerűen épp nála van, amikor kihallgatja ezt  a családi beszélgetést.

Így hát egyezséget kötnek: Dani kap egy kamupasit karácsonyra.
Zénó cserébe pedig kamupasit kér az esküvőre, amire mennie kell majd nyáron.
Mind a kettejüknek szüksége van a másikra, így elég fairplaynek gondolják a paktumot.

Elsőre Dani nem tudja hová tenni a sok figyelmet, amit a fiútól kap, furcsa neki az egész.
Nem tudja, hol a képzelet és hol kezdődik a valóság - főleg azután nem, hogy ismét beleszeret Zénóba.
A főszereplőnk szókimondó és nagyon őszinte ember, de nagyon fél attól, hogy nem fog találni igazi párt maga mellé: mert nem csak meleg, ami megnehezíti a helyzetét, hanem tisztaságmániás is, elég beteges módon. A könyv ezt a témát is boncolgatja, érdekes volt a fejében élni.

A mellékszereplőink is érdekesek, nagyon tetszett, mint Hanna-Máté, mint Panka és Bastien párosa.
Egyébként, képzeljétek, Bastien meg éppenséggel író! Hát amikor elsőre olvastam már tudtam, hogy én imádni fogom ezt a könyvet, már ezek miatt az apróságok miatt.

Ez az, amire minden könyvmoly vágyik: a teljes harmóniára a pároddal, amikor az olvasás nem a másiktól elvett idő, hanem éppen az, ami közel hoz titeket egymáshoz.

Az első olvasásom volt Rácz-Stefán Tibortól, de tuti nem az utolsó.
Máté és Hanna miatt nekikezdek majd a Mikrofonpróbának, annyi szent.
Vagy épp az Éld át  a pillanatot! c. könyvnek, Panka és Bastien miatt.
Vagy éppenséggel legyen mindkettő :P

Egy könyvmolynak sosem lehet elég könyve.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: még mindig imádom ezeket a rajzolt borítókat, szeretem, hogy nincs arcuk a karaktereknek, így tényleg én képzelhetem el
Fülszöveg: amint megláttam ment is a kosárba
Cím: imádnivaló
Tartalom: 5/5
Mélypont: Ancsa bejelentése
Tetőpont: az eredmény
Kedvenc szereplő: Zénó, a leendő könyvmoly lány a könyvesboltban
Legutáltabb karakter: -
Kinek ajánlanám?: BL fanoknak kötelező (nem, nem a focira értem)
Figyelmeztetés!:  -

2024. december 22., vasárnap

Melinda Taub: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek

 Ezek szerint a családjaitok közötti gyűlölet mérgező virága ismét bontogatja szirmait


Író: Melinda Taub
A mű címe: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek
Kiadás éve: 2013
Magyar megjelenés: 2019
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 360 oldal

Bár ​Rómeó és Júlia halálával „borús béke” köszönt Veronára, a Montague-k és Capuletek közötti ősi viszály ismét kiújul – alig telik el két hét, és a két ház tagjai ismét a nyílt utcán csapnak össze.

Escalus herceg az újabb „patvarkodó viszály” láttán úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. A Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényre, Benvolióra esik a választása, a kiszemelt ara pedig a Capulet-ház Rozalinja, Rómeó egykori szerelme. A fiatalok megboldogult unokatestvéreikkel ellentétben nem táplálnak gyengéd érzelmeket egymás iránt, ám a közös cél – hogy oltár elé járulás nélkül véget vessenek a városban dúló viszálynak – egyesíti őket. Csakhogy Rómeóhoz és Júliához hasonlóan Rozalin, Benvolio és a herceg számára is hamar világossá válik, hogy a békéhez vezető út nehézségekkel van kikövezve, és hogy Veronában a legváratlanabb helyeken sarjadhat szerelem.

☆☆☆☆☆

Hát mit is mondjak... szerettem, aztán nem, aztán megint.

Kezdeném azzal, hogy én IMÁDTAM Escalus herceget a Rómeó és Júliában.
Oké, többnyire a 2004-es musical miatt éreztem ezt, ahol is oda-meg-vissza voltam Verona hercegéért. A darab, ha eddig elkerülte a figyelmed mindenképpen egy alapmű, rengeteg színész vált általa ismerté és közkedvelté.

NADE, a herceg... ebben a regényben én megutáltam őt.
Persze az sem segített, hogy Rómeó ex-szívszerelme Rozalin és Benvolio kapcsolata miatta lett háromszög (amit amúgy én nem szeretek), és én #teamBenvolio voltam a kezdetektől... de valahogy... nem szerettem. Erős szó, hogy utáltam (pedig majdnem oda írtam), de inkább csak nem szerettem.
Igen, tökre meg lehetett őt is érteni, és kicsit sajnáltam is, de...
Valahogy meh volt.

Ez most a háború órája, nem a szívé.

Kicsit talán mindenkit letámadtam az elején, na de nézzük is: a történet alapján Escalus herceg parancsa áll: kiházasít egy Montague ifjút és egy Capulet hajadont, hogy a családjaik közötti szunnyadó viszályt csírájába elfojtsa. Rozalin Tirimo és Benvolio Montague lesz a két "szerencsés".
Az elején mind a ketten ódzkodnak tőle, majd rájönnek: ha megfejtik azt és megtalálják, aki a város békéjét akarja elpusztítani talán megmenekülnek a frigytől is.

– Ugyan, fiam, hiszen alig egy fél órája egyeztél bele, hogy feleségül veszel egy Capulet-hajadont.
– Igen, egy hajadont, de nem egy hárpiát!

A regényben jobban belelátunk a Montague és a Capulet házba. Főképpen az utóbbi van kiemelve, hiszen Rozalin is ehhez a házhoz tartozik húgával, Liviával.
A két lányt mióta elárvultak nem megfelelőképpen kezelik a kedves rokonok, így a lányoknak ezzel is küzdeniük kell a regényben. És ahogy egyre jobban beleásnak a családi kötelékekbe és a Capulet házba sötét titkokra bukkannak.

– Bocsánatkéréssel tartozom – mormolta a lány. – Állítólag túl elhamarkodottan ítélkezem.

Humorral és csípős be- meg visszaszólásokkal is bővelkedett a regény, többnyire a Tirimo lányoknak köszönhetően.

– Orvosra várok, aki összevarrja az arcodon azt az ocsmány lyukat. De azt hiszem, ha a rondábbikat varrja össze, akkor nem tudsz majd beszélni.

Szerettem Benvolio és Rozalin párosát, szerettem a dinamikát, ami közöttük volt.
Escalus és Rozalin kapcsolata ugyan mélyebbre nyúlik vissza, viszont nem éreztem olyan szikrát, ami közöttük volt a Montague fiúval.

A Rómeó és Júliában megismert karakterek közül még aki fontosabb szerepet kap az a dajka és Lőrinc barát. Továbbá olyan fontos karakterekkel is találkozhatunk, akik már az írónőnk fejében születtek meg.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: imádtam
Fülszöveg: amint megláttam, hogy Rómeó és Júlia utángondolás, landolt a kosaramba
Cím: szerintem lehetett volna jobban utaló az előzményre
Tartalom: 5/5
Mélypont: a Montague vállpánt
Tetőpont: a hóhér
Kedvenc szereplő: Rozalin, Benvolio
Legutáltabb karakter: Escalus, és még valaki akit spoileres lenne elmondanom
Kinek ajánlanám?: Rómeó és Júlia fanoknak kötelező
Figyelmeztetés!: -

2024. december 8., vasárnap

Kelly Barnhill: The ​Girl Who Drank the Moon – A lány, aki holdfényt ivott

 – Az, hogy nem látod, nem jelenti azt, hogy nincs is ott. A világ legcsodálatosabb dolgai közül sok egyáltalán nem látható. De ha hiszel bennük, az még erősebbé és csodásabbá teszi őket. Majd meglátod.


Író: Kelly Barnhill
A mű címe: The ​Girl Who Drank the Moon – A lány, aki holdfényt ivott
Kiadás éve: 2016
Magyar megjelenés: 2019
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 352 oldal

„A csillagfényben természetesen varázserő lakozik. Ezt mindenki tudja. De a holdfény, az egészen más. A holdfény maga a varázslat. Erről bárkit megkérdezhetsz.”

A Protektorátus lakói minden évben egy csecsemőt hagynak az erdőben, hogy feláldozzák az ott élő boszorkánynak. Ám Xan valójában jó boszorkány. Megmenti a kisbabákat, és az erdőn keresztül elviszi őket egy szerető családhoz, s hogy útközben ne éhezzenek, csillagfényt ad nekik táplálékul.

Az egyikükkel azonban csillagfény helyett holdfényt itat, ezzel pedig rendkívüli varázserővel ruházza fel a gyereket. Xan elhatározza, hogy magához veszi a kislányt, és a Luna nevet adja neki. Luna tizenharmadik születésnapjának közeledtével a lány varázsereje fokról fokra a felszínre tör, ami számos veszélyes és izgalmas következménnyel jár.

☆☆☆☆☆

Így végig olvasva kijelenthetem, hogy rájöttem, miért nem hengerelt le teljesen a könyv: hiányzott belőle a romantika.

Na, de visszatérve a könyv egészen elejére:
Mint említettem már korábban instán és molyon is, a könyvre a KMK pécsi raktárvásárán akadtam rá. Egyszerűen elvarázsolt a mágikus borítója. Mágikus... tényleg nem tudok rá jobb szót: a szívárványszínű szárnyú sárkány, a kislány, aki a teliholdat nézi, körülötte pedig origami madarak repkednek. Tudtam, hogy mindenképp velem kell tartania.
És, ha jól emlékszek, jó akcióval hoztam haza.

Nem minden tudásunk az agyunkból indul ki. Van, ami a testedből, a szívedből, a megérzéseidből.

A történet E/3. személyben íródott, kicsit az összes szereplő fejében is járhattunk általa. Maga a világ lenyűgöző, rengeteg kreatív ötletet tartalmaz. Na és a cselekmény?
Szintén jó, egyszerűen csak borzalmas, hogy az emberek mennyire képesek hinni a pletykákban...

A felét sem értem annak, amit az emberek tesznek, és a másik felén is csak a fejemet csóválom.

Minden szépen a helyére került, mint a kicsi fogaskerekek, amikor elindul egy óra.
Meglátunk egy fiatal kislányt csecsemőből tinivé érni.
Megismertünk egy csodálatos nagymamát, aki képes volt mindenét az unokájának adni.
Találkozunk egy sárkánnyal és egy lápi szörnnyel, akikkel bizony kevesebb lenne ez a történet.
Megismerünk egy fiatal fiút, aki bátorságot vesz a szívére, hogy olyanra vegye rá magát, amit sose akart.
Megismerünk egy őrült, mágikus nőt, aki a gyászba belebolondult.
És megismerünk még valakit, aki nem teljesen az, akinek mutatja magát.

A kíváncsiság a bölcsek átka. Vagy talán a bölcsesség a kíváncsiak átka.

Bár a könyv kisiskolás gyermekekhez szól, felnőtt fejjel is elgondolkodtató tanulságokat tartalmaz.
De akkor miért is nem 5 csillag csak ez nekem?
Mivel nem olvastatott. Nem hozott izgalomba, nem tördeltem a kezeim a karakterekkel.
Na, de a vége... a vége megkönnyezett.
Emiatt (és a csodás világ miatt) pedig muszáj lesz 4 és fél csillagot adnom, márpedig én felet nem szoktam. 

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: egyszerűen meseszép
Fülszöveg: kedvet adott, hogy megvegyem
Cím: emiatt (is) akadt meg rajta a szemem
Tartalom: 4,5/5
Mélypont: Xan
Tetőpont: "varázslat"
Kedvenc szereplő: Glörk, a varjú
Legutáltabb karakter: Gherland
Kinek ajánlanám?: iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt
Figyelmeztetés!: nem szokványos KMK betűkkel, hanem egyel nagyobakkal íródott, így azoknak is tudom ajánlani, akik látási nehézségekkel küzdenek

2024. november 30., szombat

Sárközi Erika Nilla: Carpe ​noctem – Ragadd meg az éjt!

Senki sem érezhet helyettünk. Senki sem beszélhet helyettünk. Senki sem élhet helyettünk… A saját történetünket mi írjuk, és most kell tollat ragadni.


Író: Sárközi Erika Nilla
A mű címe: Carpe noctem - Ragadd meg az éjt!
Kiadás éve: 2024
Kiadta:  Skarlát Kiadó
Oldalszám: 330 oldal

Tizenkét csillagjegy és egyetlen éjszaka: generációjuk legnagyobb Párbaja az indigókék égbolt alatt dől el. A győztes dicsőséget hoz a családjának, a megmérettetésből világra szóló sztorik születnek.

A húszéves Asra egész életében nővére árnyékában élt, aki anno egyetlen hajszállal csúszott le az első helyről, így most mindenki diadalmat vár tőle. Csakhogy ő utálja a konvenciókat, és semmi kedve értelmetlen játékokat játszani egy szimbolikus győzelemért, amikor dolgozhatna is nagyszabású projektjén. Ráadásul a szíve is az emberi világhoz húzza, miután megismerkedett a titokzatos Caspiannel.

Asrának azonban szüksége van a tizenkét család támogatására, hogy sikerüljön a terve. Ehhez az út pedig a Csillagpárbajon keresztül vezet, ahol győzelmet kell aratnia.

Kaland és kockázat.
Veszély és varázsla.
Szenvedély és szerelem.

Az indulás helye adott ezen a sötétbe burkolózó játékmezőn, az viszont, hogy hová érkeznek, csak rajtuk múlik.

☆☆☆☆☆

Először is szeretném megköszönni, a Skarlát kiadónak, hogy olvashattam a regényüket!
Ezt pedig Ti is megtehetitek, mivel az alábbi linken INGYENESEN Ti is megszerezhetitek :)
És ha rám hallgattak, már kattintotok is, mert egy brutál jó könyvről fogok most beszélni!

No, de lássuk is, amiért itt összegyűltünk:

Azt se tudom hol kezdjem, de tényleg.
Talán ott, hogy Sárközi Erika Nilla nem lehet ismeretlen az olvasóknak, így nekem sem. Korábban már megjelentek novellái antológiákban, én kimondottan a Jégvirágokban találkoztam Vele, a Tábor haladó újrakezdőknek c. novellában.
Kezdődik a Csillagpárbaj.

Ha nem mondom el vagy még százszor, akkor egyszer sem ebben a bejegyzésben, de én IMÁDTAM EZT A KÖNYVET!
Hát te jó ég, de mit kaptunk! Alapból imádom a horoszkópos, misztikus témát hát még ha egy ilyen sztori van alá rittyentve.
Bámulatos, de tényleg.

Az alapkoncepció is izgi: 12 csillagjegy, amit 12 fő család képvisel az USA-ban. Ők viszik tovább a hagyományokat, minden családnak van egy képessége, ami a 10 évente megrendezésre kerülő párbajon a tetőfokára hág. Minden évtizedben a család fiataljait, 1-1 épphogy felnőttet elhívnak egy versenygésre, hogy kiderüljön, ki a legjobb közülük. 

Nagyon király karaktereket kaptunk, egytől-egyig érdekesek voltak, nem is tudok közömböset említeni. Persze, volt akivel nem szimpatizáltam, de én mindig azt mondom, hogy jobb ha utálom a karaktert, mint hogy nulla érzelmet váltson ki belőlem. Ez az ismérve szerintem egy jó regénynek.
Nekem az egyik kedvencem naná, hogy Itta lett, aki Nyilas. Éreztem vele rokonszenvet, bár való igaz, nem rajta volt a reflektorfény, de ezt teljesen megértem ^-^ Kicsit magamra ismertem benne.
És Pip? Na őt is imádtam! Imádtam a szavajárását.

– Amit tettél, hogy megmutattad neki, milyen szeretni. És szeretni pokoli nehéz, lelkem.

Na, de Rion... Vagy inkább RION, a Skorpió, csupa nagy betűkkel. Na ez a pasi... kedvenc könyvpasit avattam, annyi szent! Imádtam a karakterét, meg azt is, hogy Nilla ennyire jól árnyalta őt.
A főszereplőnk viszont nem ő volt, hanem Asra (és már észrevettem, hogy sokszor nem említem meg a főszereplőket kellő módon, ezért mindenkitől bocsi). Ő egy Vízöntő, az ő szemén keresztül láthatjuk a cselekményeket. Eltökélt, céltudatos és törődő személyisége van.
És persze akaratos, ha már egy Vízöntőről van szó.
Tetszett, hogy higgadt próbált maradni, ha a párbaj nem is kímélte őt. Az utolsó húzása egyszerűen lenyűgözött. 
Imádtam, ahogy ez a két karakter évődött egymással. 

– Ilyen gyorsan végeznél velem, bébi? – suttogja a hátam mögül.
A tarkómon felizzanak a hajszálak, és majdnem elejtem a csillagot, amit épp a helyére készülök csúsztatni.
– Ne hívj így – szűröm a fogaim közül. – Vagy elrontom a farkadat.

Egyébként meglepett, hogy vége lett a próbának, de még voltak oldalak. Persze az úriember miatt lett egy elvarratlan szál, amit szépen, illendően be is kellett foltozni.

Összeségében, wáó, meg WÁÁÁÓ!
5/5
Semmi kétségem.

És Nilla, megvan a kövi rajongód. Imádom az írói stílusod! ^-^

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: nagyon egyedi
Fülszöveg: alig vártam, hogy megjelenjen a könyv, annyira felkeltette a kíváncsiságom!
Cím: tetszik, szeretem amikor használjuk a latint
Tartalom: 5/5*
Mélypont: az injekciós tű
Tetőpont: Cran és Sirri, best moment of the booooook
Kedvenc szereplő: Pip, Noir, RION, Itta
Legutáltabb karakter: az Ikrek voltak még a könyv elején, aztán végül valahogy megszerettem őket is. Asra anyukája volt még érdekes, de ő is lekerült erről a listáról végül
Kinek ajánlanám?: horoszkóp fanatikusoknak KÖ-TE-LE-ZŐ
Figyelmeztetés!: -

Courtney Summers: Sadie

Író: Courtney Summers
A mű címe: Sadie
Kiadás éve: 2018
Magyar megjelenés: 2022
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384 oldal

Sadie-nek ​nem egyszerű élet jutott. Egymaga nevelte a húgát egy elszigetelt kisvárosban – holott ő is szinte egyedül nőtt fel –, és próbált normális életet biztosítani neki, miközben mindent megtett azért, hogy talpon tudjanak maradni.

Ám amikor Mattie-t holtan találják, Sadie egész világa romba dől. A felszínes és félresiklott rendőri nyomozást követően Sadie elhatározza, hogy maga keríti kézre a húga gyilkosát, így néhány bizonytalan nyomra támaszkodva nekivág az országútnak, hogy megtalálja a tettest.

Amikor West McCray – egy rádiós újságíró, aki Amerika elfeledett kisvárosairól vezet műsort – véletlenül fültanúja lesz Sadie történetének egy helyi benzinkúton, megszállott kutatásba kezd, hogy a nyomára bukkanjon. Podcastet indít arról, ahogy lépésről lépésre felgöngyölíti Sadie történetének mozzanatait, és próbálja kideríteni, mi történt, reménykedve, hogy még azelőtt talál rá a lányra, hogy túl késő lenne.

Izgalmas szerkezetű, megrázó történet testvérekről, erőszakról, igazságkeresésről.Ha tetszett a 13 okom volt, neked való. 

Ha még megrázóbbat is elbírsz, mindenképp vidd magaddal!

☆☆☆☆☆

FIGYELEM!
EZ A REGÉNY NEM A 14+ OLVASÓK KEZÉBE VALÓ!

Ebben a regényben olyan dolgokkal szembesültem, amik még engem is megviselnek, felnőttként. Pedig aztán szemrebbenés nélkül végig hallgatom az eltűnési, olykor a bűnügyi eseteket. Mondjuk a horrorfilmek már más tészta, hiába tudom, hogy nem igaz amit látok még is, a sok jumpscare engem kicsinál. Ennél a könyvnél viszont... nehéz volt a fikciónál maradnom fejben.
De még is... itt valahol az agyam hátsó zugában tudom, hogy ez akár igaz is lehetne.
Tényleg egy igazán beteg világban élünk.

 Erőszakra nem szabadna erőszakkal válaszolni, de szerintem néha az erőszak az egyetlen megoldás.

Mostanában nagyon ráfüggtem a podcastekre, szóval kérdés sem volt, amikor a KMK vásárban megláttam ezt a könyvet, hogy jöjjön velem. Már korábban is szemeztem vele, az igaz, főleg a vásár előtti hetekben, így madarat lehetett velem fogatni, amikor ráleltem.

Na és igen, megint egy krimi. Szép lassan úgy érzem lassan a krimit is mondhatom a kedvenc zsánerek közé, pedig ezt sosem gondoltam volna. Nagyon élvezek nyomozást olvasni, én is tanakodhatok ilyenkor a szereplőkkel, hogy most mi legyen, merre induljunk tovább a nyomok ismeretében.

Sose láttam még olyan könyvet, ahol egy "normális" fejezet és egy rádióbeszélgetés váltogatja egymást. De nekem nagyon tetszett! 
McCray podcast részei lettek a kedvenceim. Talán amiatt is, mert újdonság volt számomra így olvasni.
Valamint, az elején azt hittem, hogy inkább a nyomozáson lesz a hangsúly, a rádiós fogja vezetni a könyvet, felgöngyölíteni az esetet. Szóval meglepett, amikor Sadie részeivel találkoztam.
Bár nem elhanyagolható, hogy ez az én hibám volt, ha szemfülesebben olvasom a fülszöveget, akkor feltűnhetett volna a váltott szemszög.

Hogy képes az ember megbocsátani annak, akinek az lett volna a dolga, hogy megvédelmezze? Néha magam sem tudom, mit hiányolok jobban: azt a rengeteg mindent, amit elvesztettem, vagy azt, amim talán soha nem is volt.

Mint említettem bookstán is, ahogy végig követhettétek az olvasási menetem, valamiért nyomasztott a történet. Nem tudom, hogy ennek van-e köze az időjáráshoz, a jelenlegi húzós napjaimhoz, de azt tudom, hogy ezeket a sztorikat jobb szeretem csak hallgatni. Valahogyan... Valahogyan jobban megviselt, hogy olvastam egy ilyet.

Nincs rá jobb szó, felzaklatott a regény.
Ha figyelmesebb vagyok, talán észrevettem volna az intő címkéket hozzá molyon.
Talán... talán akkor nem is veszem meg és olvasom el.
Igen, ez egy totál komfortzónán kívüli olvasás volt. És tudjátok mit?
Valahogy még is tetszett! Már ha egy ilyen történetre lehet ezt mondani...

Mindig elfelejtem, hogy a félelem legyőzhető dolog, ezért mindig újra és újra meg kell tanulnom, bár ez még mindig jobb, mintha egyáltalán soha nem tanulná meg az ember.

Nagyon sokszor nem tudtam eldönteni, mit is reagáljak. Sokszor majdnem sírtam, de ugyanakkor elundorodtam és ha lehetne, kihúztam volna Sadiet a lapok közül, hogy megráncigáljam.
Mert aláírom, nagyon felnőttesen kezdte el az akadályokat, lenyűgözött mennyire furfangosan  göngyölítette fel magának annak a hollétét, akit keresett a könyv eleje óta.
De ugyanakkor volt nagyon sok... egyszerűen csak buta meglátása.
Nem, valóban nem tudom - hála a jó égnek -, hogy mennyire riadt, kétségbeesett és bosszúszomjas lehetett ilyen történések után, de azt tudom, hogy kinti szemmel sokkal jobb meglátásai is lehettek volna.
Viszont, amit Montgomeryben vitt véghez, Javi által, az brilliáns volt!

Hiányoltam a végén a megfelelő lezárást.
Mert igen, nagyon is sejthető a komor vég.
Ezért, és amiatt, hogy nagyon nehezen tudtam vele haladni - mert nem én voltam a célközönsége - 5/4 csillagot adok.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: az egyszerűségével megfogott
Fülszöveg: tetszett, bár kicsit csalódtam benne - hozzátéve ismét, hogy a saját hibámból
Cím: egyszerű és nagyszerű
Tartalom: 5/5
Mélypont: porban a címkék
Tetőpont: Javi és a Montgomery eset
Kedvenc szereplő: McCray, May Beth, Javi
Legutáltabb karakter: Darren
Kinek ajánlanám?: akik szeretik a bűntényi eseteket, a nyomozás, a krimit
Figyelmeztetés!: tüzetesen vizsgáld meg, milyen témákkal foglalkozik a könyv mielőtt olvasod, ne ess az én hibámba!

2024. november 21., csütörtök

Amie Kaufman és Ryan Graudin: The ​World Between Blinks – A pislantások közötti világ (A pislantások közötti világ 1.)

Volt már olyan, hogy kettőt pislantottatok gyors egymásutánban, és a kettő között, egyetlen villanás erejéig, mintha láttatok volna valamit?


Író: Amie Kaufman és Ryan Graudin
A mű címe: A pislantások közötti világ
Kiadás éve: 2021
Magyar megjelenés: 2022
Kiadta: Könyvmolyképző
Oldalszám: 280 oldal

Hova ​kerül mindaz, ami eltűnik ebből a világból? A fél pár zoknik, az elsüllyedt városok, a kihalt őshüllők?

Marisol és Jake vonzza a kalandokat. Ezt néhai nagymamájuknak köszönhetik, a legendás utazónak és kincsvadásznak. Amikor Nana halála után a kiterjedt család még egyszer összegyűlik a nagymama tengerparti otthonában, a két unokatestvér belevág egy rendkívüli utazásba. Egy térkép alapján, amit a házban találnak, titokban kihajóznak egy közeli világítótoronyhoz – és egy másik világban találják magukat.

A Pislantások közötti világ varázslatos hely, itt lyukad ki minden, ami a mi világunkban elveszik. Jake és Marisol lépten-nyomon olyan emberekbe és tárgyakba botlik, akikről és amikről a történészek nem tudják, hova tűntek. Mint például Amelia Earhart pilóta vagy az elsüllyedt Atlantisz. De a férfi, aki a hazatérésük kulcsa lehetne, nem akarja, hogy megtalálják őt, és ha a gyerekek nem kerítik kézre gyorsan, örökre az elveszettek világában ragadhatnak.

Vessz el te is e csodás világban!

☆☆☆☆☆

Hát még egy ilyen hosszú cím se volt eddig a blogomon.

A mai nap egy szintén underhyped sztorit hoztam el Nektek, amit hiába az egyik legnagyobb kiadó vett a gondozásaiba, és hiába bámulatos a története, a moly jelenlegi állása szerint 27 csillagozást ért meg... velem együtt. Mivel tudjátok már, hogy célnak tűztem ki ezeknek a könyveknek a bemutatását, nem hagyhattam ki ezt sem.
A könyv egy KMK zsákbamacskaként kacsintott rám a pécsi raktárvásárkor, és már akkor is nagyon megörültem neki. Szeretem a hasonló történeteket.
Tőlem szokatlan az ilyen kései poszt, de nem bírtam várni, kicsit könyv-aznaposságom van :D

Néha ragaszkodsz dolgokhoz.
Néha elveszíted őket.
És néha, nagy ritkán, el kell ereszteni valamit csak azért, hogy újra meglelhesd.

A történet két unokatestvérrel indít, akik a halott nagyanyjuk házában találkoznak. A házat a család idősebbik része el akarja adni, de mind a két gyermek ódzkodik ettől. Különösen Marisol, aki a fejébe veszi, hogy egy kincs megtalálásával megoldhatnak minden problémát.
A másik unokatestvér Jake, aki kevésbé tűzrőlpattant, mint a lányzó, inkább kezdett beletörődni a sorsukba, de amikor Mari elhatározásra jut ő is csatlakozik hozzá.
Kalandra indulnak, hogy kincset találjanak, de átkerülnek a Pislantások közötti világba (PKV), ahol kezdetét veszi az utazásuk. Céljuk most már az, hogy hazataláljanak ebből a furcsa világból, mielőtt minden emlékük elpereg.

Nem mindenki megbízható a világunkban. Jobban kell vigyázni itt az emberekkel, mint a dinoszauruszokkal.

A világot Kurátorok vigyázzák, ők azok akik az elején felkarolják a gyerekeket, akik kelepcébe kerülnek egy csel miatt. Az ő  feladatuk az, hogy úgynevett kategorizálást hajtsanak végbe. Leírják mikor, milyen néven és pontosan mi érkezett hozzájuk az Ismeretlenen keresztül. 
A regényben akadtak humoros részek is, de nem volt komolytalan a könyv. A végefelé igenis szép gondolatokkal volt megtűzdelve. 
Mint például az emlékek és az erények fontossága, gyászfeldolgozás.

– Így írják, hogy szósz?
– Ne csináld, nem ismered a rövidítést? Ez azt jelenti, save our souls, vagyis mentsétek meg a lelkeinket.
– Kinek a lelkét? A felhőkét?

Tetszett, hogy a könyvben megjelentek elveszett dolgok/helyek/emberek. Már én is törtem a fejem, hogy de jó lenne egy ilyen könyv, tuti az első olvasók között lennék, szóval még egy pluszpont. Azt is imádom, amikor a könyv játszik az olvasójával! Néhányszor amikor feltűnt egy bizonyos épület/tárgy/személy, a történet mielőtt elmondta volna mit/kit látunk egy gyors leírást adott, így a szemfülesek kitalálhatták kikről/mikről is van szó.

A bánat mogyoróvaja egészíti ki az öröm csokiját.

Az is tetszett, hogy különféle mágikus tárgyak segítik a gyerekeket a kalandozásokban, ezek közül párat én is elfogadnék:
- a buborka, ami segítségével a  víz alatt lehet lélegezni, beszélni
- a lencse, amit monokliként a szem elé emelve láttatja a kategorizált dolgokat írásosan.

Sokáig Christopher karakterét akartam a Legutáltabb karakternek, de valami elkezdett bennem motozni Kityezs városában. Talán minden csíntevése mögött valami magasztosabb szerepel?...
És ahogy tovább olvastam, beigazolódott a gyanúm: ő egyáltalán sem negatív karakter.
Mélységesen elszomorított, mikor megtudtam mit miért akar végbe vinni.

Egy szó, mint száz, engem nagyon kikapcsolt a regény és ismét egy kedvencet avattam.
Furcsa volt, mert ezt már az első oldalak után éreztem, hogy nagyon-nagyot fog menni nálam.
Nagyon édes történet, a gyerekek felnőttes gondolkozásmódjával, mindenkinek ajánlom!

 A szeretet többet ér, mint a tárgyak amik emlékeztetnek rá

Hazájában már megjelent a mű második része, amit én is örömmel fogok olvasni!
És drukkolok, hogy ne elkaszált sorozat legyen *összefűzi az ujjait*
Bár akkor meg angolul kell megszereznem, ez tutkó.

– Mind jó emlék – mondta lassan Jake. – És mind rossz is. Egyszerre. Talán egyik-másik bámulatos, néhány meg rémes, de így áll össze a tűző nap és az árnyék. A rossznak köszönhetően ismerjük fel a jót, ha találkozunk vele.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: imádnivaló! imádom az ehhez fogható részletes borítókat
Fülszöveg: ultra kíváncsivá tett
Cím: érdekes, újdonságot ígér
Tartalom: 5/5
Mélypont: Hazel és a tükörképek
Tetőpont: C.C.
Kedvenc szereplő: Marisol, Jake, Sydney
Legutáltabb karakter: -
Kinek ajánlanám?: a főszereplők tinik, így bátran ajándékozd iskoláskorú gyermekeknek, nekik nagyon tetszeni fog, de Te is olvasd el bátran!
Figyelmeztetés!:  "gyermekkönyv iskolásoknak" a besorolás, de ez ne riasszon el, komoly témákat feszeget

2024. november 16., szombat

Kerekes Ivett Kriszta: Sosevolt


Író: Kerekes Ivett Kriszta
A mű címe: Sosevolt
Kiadás éve: 2024
Kiadta: Helma
Oldalszám: 308 oldal

Életében egyszer mindenki hibázhat. Talán így van, talán nem; Alina mégis mindig azt kívánta: bár visszamehetne, hogy kijavítsa a fiatalkori ostobaságát, amivel nem csak a saját, hanem sokak életét tönkretette.
Holott őt a jószándék vezette.
Jószándékból akarta egyesíteni az emberekkel az addig titokban létező másik társadalmat, nem azért, hogy gyűlöletet szítson a különböző felek között.
Mégis úgy látszik, hogy azt a tévedést már semmi nem hozza helyre, az események megállíthatatlanul magukkal sodorják a nő életét, a családját, a közösséget, és az országuk békéjét.
Olyan kérlelhetetlenül, hogy azon már csak egy csoda segíthetne. Azonban csodát már régóta nem látott senki sem…

☆☆☆☆☆

Az írónő olvasókat keresett a megjelent regényéhez bloggerek személyében, így jutott el hozzám is a regénye. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmad! 
Vágjunk is bele :)

Kezdetben nem nagyon kötötte le a figyelmemet a regény.
Elindultunk és a sokadik fejezetig is kapkodtam a fejemet, hogy most mi is történik itt pontosan. Furcsa volt, ahogy egyszer közeli, egyszer távoli nézőpontba kerültünk. Egyszer az egyik lány fejében voltunk, másszor a másikéban, aztán egy vámpíréban... és mindezt egy fejezeten belül.
Lehet én vagyok már az öreg, de volt amit kétszer is vissza kellett olvasnom, mert nem értettem, miért olvasok B szereplőről, amikor a bekezdés még A fejében zajlott.
Ez a viaskodás (önmagammal) hamar kikészített és elvette az olvasás élményét.

Tetszett, ahogy az egész fantasy világot magyar köntösbe hozta el. Kissé ugyan szokatlan volt a sok ízig-vérig magyar névvel találkozni, de felüdülés volt. Tetszettek a varázslények és ahogy a mágiával bűvöltek a lapokon.

A történet maga lassan indult be, de valahol a 60. oldal körül már magához láncolt és csak nagyon indokolt esetbe raktam el a tabletem, amin olvastam. Egyre jobban fordulta az oldalam a kíváncsiság Alina múltja miatt. És mindaz miatt, ami a változásra kényszerítette.
A fülszöveg elolvasása óta szinte erre a pillanatra vártam.

Alina karaktere csupa rejtély volt a könyv elején. Az olvasó hamar tudta őt azonosítani a múlt egyik fő alakjával, de azóta teljesen megváltozott. Kiveszett a szeméből a tűz és próbált teljesen normális életet élni. Sose fogom megérteni, hogy miért jó magadba zárni a fájdalmad, amikor tudod, hogy valaki melletted áll és segítene. Ez unszimpatikus volt. Valamint ahogy megtudtam mi történt csak pislogtam, mert értelmetlennek gondoltam a szenvedését.

Gabriella karaktere az elején még fura volt nekem. 16 éves, de már úgy viselkedik, mint minimum egy egyetemista. Aztán lehet én vagyok a prűd és már az én korosztályomban is ilyenek voltak a többiek 16 évesen, azaz 10-11. környékén. Akaratlanul egy naplóregény igen koravén karaktere jutott eszembe, de gyorsan elhessegettem és inkább koncentráltam Ellire.
Tetszett, ahogy kiállt a barátjai miatt.

– Kiérdemeltem, hogy az emelt matekra járjak – közölte aggasztó higgadtsággal.
– Nyomorult vámpír, egy karót érdemeltél ki! – dörrent volna a pofon.

A regény egész nyelvezete nagyon művészi, tetszett. Az elején a szememnek még szokatlan volt a teremtmény és a leány szó, majd szép lassan hozzászoktam. Illetve megtudva Lina múltját rájöttem, hogy ez a legjobb szó rá. Nagyra értékelem, hogy az írónő figyelt arra, hogy minél választékosabban írjon, nem láttam benne egy szóismétlést sem.
A politikai helyzet is vérpezsdítő volt, szerettem amikor az elnyomás minden mozzanatát szépen kibontotta Ivett. Kicsit viszont hiányoltam az igazi megtorlást, amit csak a végén lévő csata hozott el, valamelyest.

Sok mellékszereplő kapott helyet, nekem a kedvencem a tündér volt, Melissandra. Továbbá Dávid is helyet kapott a szívembe, mint kedvenc karakter. Nem hagyta, hogy az előítéletek meggátolják a szív akaratát.

– Miért nem azt látjuk, ami érdekel?
– Miért látunk bármit?

Tetszett a végén a fordulat és külön az, hogy egy számomra kedves szereplő visszatért a halálból. Vegyes érzelmekkel kapcsoltam ki a tabletem. Ez a vívódás bennem pedig most csak 3 csillagra futotta.
Személyes véleményem, hogy a líraiság egy viktoriánus regényben szuperül megállná a helyét.
Érdekel még milyen történeteket mesél el nekünk Ivett, követni fogom a munkásságát.

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: nekem tetszett
Fülszöveg: kedvet adott, hogy jelentkezzek, hogy elolvassam
Cím: érdekes, sötét utalás a történetre
Tartalom: 5/3
Mélypont: Dániel
Tetőpont: a barátok megjelenése a könyv végén
Kedvenc szereplő: Melissandra, Dávid
Legutáltabb karakter: -
Kinek ajánlanám?: fantasy szerelmeseknek, akik szeretik a magyar köntösben látni a varázslatot
Figyelmeztetés!: -

2024. november 14., csütörtök

Monos Anett: Szenvedélyes ​hadviselés (Gyűlöllek szeretni 1.)

 –  Veled számítana. – suttogtam a félhomályba. –  Csak veled számítana.


Író: Monos Anett
A mű címe: Szenvedélyes hadviselés
Kiadás éve: 2024
Kiadta: Skarlát
Oldalszám: 564 oldal

Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Két ellenség.
Egy közös lakás.
Régen osztálytársak.
Most lakótársak.
Fojtó múlt.
Vágytól terhes jelen.

Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? 
Garantált az apokalipszis.

☆☆☆☆☆

Monos Anett neve nem volt számomra teljesen ismeretlen. Találkoztam vele szerkesztőként már a Lámpások éjszakájában, majd ugyanitt íróként is (Elfeledettek és a Világok találkozása c. novella), de a Jégvirágokban is lenyűgözött már a Tűzforró és Jéghideg c. novellájával.
Már mind a kettőben szerettem az írásait, ahogyan a szavakkal bánik és szinte lélegeznek a papírról, így amikor megláttam, hogy ingyenesen elérhető a debütáló regénye, már csaptam is le rá.

A regényt egyébként az alábbi linken Ti is ingyenesen letölthetitek:
Köszönjük a lehetőséget Skarlát kiadó!

Imádtam az Adri és Bálint közötti dinamikát! Imádtam ahogy veszekedni (majd flörtölni) kezdtek, nem egyszer volt amikor hangosan felnevettem. A múltjukat tekintve sokszor összefacsarodott a szívem, mert akarva-akaratlanul eszembe jutottak a saját gimis élményeim. Sose fogom megérteni miért, de a gyerekek igenis gonoszak. A másik lelkébe tipornak csak azért, mert az övékből hiányzik valami.
Ha csak a múltjukból készült volna a regény, tuti lepontozom. Gyűlölök szenvedő, marcangoló karakterekről olvasni, mert a másik oldalon ilyenkor én is szenvedek miattuk. Épp emiatt az ilyen regényeket jó ívben el is kerülöm, van elég rossz emlékem, amiben elmerülhetek, köszönöm szépen.
#túlérzékenyatémávalkapcsolatban

Jó ember vagy, akivel rossz dolgok történtek, és ahogy mondtad, nem tudtad kezelni. Megértem, én is borzalmas vagyok ebben.

Na de visszakanyarodva az értékelésre, bemutatom a két főszereplőnk, akiknek a fejébe egy-egy fejezet erejéig belemászhatunk, hiszen egy váltott szemszögben íródott regénnyel van dolgunk.
Mind a ketten hibát-hibára halmoztak a múltban és úgy érzik, el tudták végre temetni a történéseket mélyen magukban, de a sors fintora ismét egymás útjába sodorja őket. Tudom-tudom, ez eddig csak a fülszöveg, nyugi, nem csak arról lesz szó, ígérem :p 

Egy harcos nem lehet gyenge, márpedig te harcos vagy, baszki!

Bálint boxszol, épp ott, ahol a gimi alatt megtanulta megvédeni magát. Egy edzőtermet öntenek a nyakába, hogy egyedül vezetgesse, amíg a tulaj családi ügyekben elutazik.
Eközben Adri akinek az az álma, hogy táncos legyen, éppen menekül egy bántalmazó kapcsolatból és belebotlik Bálint lakáshirdetésébe. 
A kalamajka elkezdődik, majd dönt a pénz és a biztonság nyelve és összeköltöznek. Amúgy tökre imádtam, hogy kaptunk kis alaprajzot a lakásról! Tök jó volt látni :D

Olyan természetes a tánc az életemben, mint a lélegzés, de megrémültem, ha arra gondoltam, hogy más előtt kéne megmutatnom magam. A lelkem egy darabját teszem a mozdulatokba, amit az emberek aztán megkritizálnak, kielemeznek.

A kettejük közt terhes szálak húzódnak, de olyanok, mint két mágnes: egyszer taszítják, egyszer meg vonzzák egymást. Rengeteg részükön felnevettem, de olykor majdnem elsírtam magam. Főleg, amikor a múlt visszaköszönt és egymás bántották a szavaikkal. 
Nagyon érdekes volt a múlt részleteit olvasni, ott is bőven volt elgondolkodtató és végtelenül szomorú rész is. Néha Bálint, néha Adri fejét üvöltöttem majdnem le, hogy mekkora egy suttyó rohadék volt a másikkal. Mert igen, azok voltak. 
Mind a ketten.

Akárhányszor széttörnek, te képes leszel újra és újra összerakni magad, mert a mi fajtánk ezt csinálja, hallod? Nem számít, hányszor ütnek ki minket, csak az számít, hányszor állunk talpra és szállunk vissza a ringbe.

A régi énjeiket nem bírtam volna.
Ha egy gimibe járok velük, mind a kettőt nagyívben kikerülöm, csak célpont ne legyek...
És pont a jelen történései miatt volt ez frusztráló: mert már értettem mit miért tettek. Mi hajtotta őket, mit kellett átszenvedniük, hogy ma mosollyal az arcukon tudják élni az életüket.

– Hova tűnt belőled a zen buddhista, aki azt mondta, hogy ne álljak bele feleslegesen a vitákba?
– Nem szoktam megfogadni a saját tanácsaimat .

Nagyon bírtam Toma karakterét. Imádom az ilyen igazi legjobb barát support karaktereket, akik tűzön-vízen át kiállnak a másik mellett. Szerelmes lettem a barátságukba, nem mostanában olvastam ennyire jól megírtat!

– Most végre láthatom az összes tetoválását. Tudtad, hogy az oldalán lévő kígyó becsúszik a…
– Oké, elég volt, mert idehányok!
Toma megvonta a vállát.
– Szeretjük egymás kígyóját.

A másik kedvenc szereplőm Dominik lett, Bálint kis tanítványa. Hát mennyire imádtam ezt a kölyköt! Tök jó párbeszédeik voltak Bálinttal, imádtam a pimaszságát. A harmadik kedvencem Vivi lett: gyönyörű volt a kapcsolatuk a főszereplő sráccal, szeretek ilyen igazi családi kapcsokról olvasni. 
Az ő egyik jelenete lett a kedvencem, a mese Lucyról. Imádtam, ahogy kiállt egy olyan ember mellett akit korábban meg is vetett. Most megismertük az ő lágy oldalát is, nem a belevaló, kitetovált lány mögé bújt. Megláttuk micsoda támaszt is jelentett ő Bálintnak oly sok éven keresztül.

És ha már család... Bálint anyja valóban nem egy mintaanya volt. De látszott, hogy próbál tenni ellene.
Szemben Krisztiánnal, akitől viszketett a tenyerem ha szóba került. Adri apukája nagyon feldühített.
Karola meg Rómeó karakterét meg i-mád-tam! Cukiságfaktor kimaxolva!

– Néha a felnőtteknek sok a problémájuk, és eszükbe sem jut, hogy a dicséret mennyire fontos

Kerekesit meg legszívesebben néha belefojtottam volna egy pohár vízbe. De tényleg! Adri nem értem miért állt ki mindig mellette (oké, olvastam a regényt, igazából értem én, de mekkora egy felfújt...hólyag volt). Nála csak Petit utáltam jobban. Nagyon megérdemelte amit kapott a végén.
Sunyi, számító, kabzsi. Tökéletes red flag.

Oké, kissé felfújtam, mert nagyon #teamBálint voltam, és már a gimis visszaemlékezéseknél is, de... DE! én megértem Kerekesi Csaba karakterét. Az Adrival kettejük közt húzódó barátság talán még szebb és mélyebb is volt, mint ami Bálint és Toma között húzódott. Jelenleg ezért sem írom a Legutáltabb karakter kategóriámba, mivel úgy érzem, ha megértjük ő miért ilyen, értelmet nyer minden múltbeli és jelenbeli tette is.

Sokkal rosszabb elveszíteni valakit, akit már a magadénak tudtál, mint elveszíteni úgy, hogy nem tudod, mit veszítettél.

És érkezzen egy olyan karakter, akit a könyv elején, ha valaki azt mondja megszeretek, körbe röhögök. Ő nem volt más, mint Lenke néni. Megdöbbentett, teljes mértékig és a végén szinte én is majdnem elsírtam magam Adrival. Őt is megszerettem, a fene vigye el!
Hogy is mondják: dont't judge a book, because of the cover.
Totálisan egyetértek.

– Tudni kell nevetni a szaron is, kisanyám. Máshogy nincs értelme az életnek.

Csak azért nem csillagos ötös, mert a vége teljesen sokkba rakott és hitetlenkedve figyeltem, hogy nincs új fejezet. Kérünk még! De komolyan, MINÉL ELŐBB!!! <3

Úgy érzem, Monos Anett személyében új kedvenc (magyar) írót avattam.
Várom már, mikkel fog a közeljövőben előrukkolni :)

☆☆☆☆☆

Legutoljára következzék a fő szempontok szerinti értékelésem: 

Borító: gyönyörű, nagyon-nagyon tetszik ez az új borító trend, ami ilyen "rajzolt"
Fülszöveg: azonnal reppentem a könyvre is, nagyon felcsigázott
Cím: figyelemfelkeltő, annyira új hangzású, hogy mindenképpen meg kell nézni miről szól a könyv
Tartalom: 5/5 (egyefene: 5/5*)
Mélypont: az összes Petis jelenet
Tetőpont: Lucy
Kedvenc szereplő: Dominik, Toma, Vivi, Lenke néni, Rómeó, Karola
Legutáltabb karakter: Peti, hát naná... de Kolos is az lett
Kinek ajánlanám?: ha egy enemies to lovers sztorit olvasnál, kis erotikával fűszerezve, magyar körülmények között
Figyelmeztetés!: -